Olasz nő Algírban először magyar színpadon
Rossini igen aktuális szerző lett Olasz nő Algírban című vígoperájával, amelyet az Erkel Színház tűzött műsorára. A fülbemászó muzsikának minden részletét ismerjük, de így operaként színpadon Magyarországon először szólal meg.
 
Kultúrák találkozása és ütközése a téma, konkrétan az iszlám világ férficentrikus, a női nemet semmibe vevő világlátása és berendezkedése konfrontálódik a szabad mediterrán szellemmel. Vígoperáról beszélünk, ezért a darab elején a férfi kórustól fenyegetően hangzó “bemutatkozás”, miszerint azon a vidéken a nő csak szenvedésre született, később a cselekmény során épp az ellenkezőjére fordul. De ne szaladjunk ennyire előre.

 
Az opera már nyitójelenetében is meglepetést kelt. Felmegy a függöny és fénylő arany-fekete testhezálló macskanőket látunk érzéki vonaglással táncolni egy elegáns, modernül egzotikus környezetben. A három szintre osztott tér Cziegler Balázs díszlettervező nagyszerű munkája, amellyel kiválóan jellemzi a gazdag és nagyhatalmú bej, Musztafa életterét. Bakonyi Marcell dinamikusan adja a nőfaló törököt.

 
Szemere Zita énekli az aggódó, megfélemlített, eltaszított feleség szerepét, aki kitartóan szeretné visszahódítani elhidegült férjét, ám az olaszbolond bej kiadja testőrének (Dobák Attila) az utasítást: hat napon belül szerezzen neki egy olasz nőt, aki felpezsdítheti újra a vérét. És mit ad a véletlen, illetve a libretto szerzője, Luigi Mosca, akinek darabjából Angelo Anelli írta a szövegkönyvet és Kenesey Judit jóvoltából egy üde, mai nyelven szóló fordítást olvashatunk a kivetítőn: a bej kalózai egy egész csoport olasz turistát ejtenek foglyul, köztük a talpraesett, magát minden helyzetben feltaláló gyönyörű Isabellát (Vörös Szilvia). Isabella mint femme fatale jelenik meg a bej számára, és ettől a pillanattól az ő kezében van a történet fonala, hogy a darab végére a nőket leigázó bejből nevetséges maflapincsit csináljon.

 
Hogy legyen még egy csavar a történetben: a bejnek már vannak olasz rabszolgái, egyikük Lindoro, (Vassilis Kavayas) a szakács, aki hasztalan sóhajtozik Itáliában maradt kedvese után. Csakhogy Isabella épp azért szállt hajóra, hogy felkutassa az ő Lindoróját. Igaz, nem a hűséges ara mintaképe, hiszen aktuális szeretője, Taddeo (CsehAntal) kíséri őt, ám a bej palotájában a szerelmesek ismét egymásra találnak, és Lindoro is megússza, hogy a bej megúnt feleségét kelljen nőül vennie. Mindez a fondorlatos Isabellának köszönhető, ki az ujja köré csavarja a bejt és sikerül az egész olasz társaságot megszöktetnie. Az énekesek egytől egyig remekül bírták szusszal és színészi játékkal a multaságos jelenetek sorát. S hogy mindez olyan szórakoztató a mai közönség számára, arról Szabó Máté kiváló rendezése gondoskodott.

 
Cseppet sem érezzük erőltetettnek sem túlzottnak a modern környezetet – például mobiltelefon és laptop használatát – sem a mai európai öltözékeket.
A férfi főszerep, Musztafa karizmatikus személyiség, eljátszani, elénekelni tökéletes technikai felkészültséget és megfelelő fizikai megjelenést kíván, és ennek a követelménynek Bakonyi Marcell tökéletesen megfelel. Mellette az egyébként fényes hangú Lindoro kis termetével a minden szempontból dúsan nőies Vörös Szilvia mellett akaratlanul is a férfi dominanciával szembeni női fölényt erősíti.

 
Az Alit alakító Dobák Attila jól illeszkedik mind hangjával mind megjelenésével a kiváló énekesek csapatába. Külön érdemes megemlíteni a nagyszerű Szemere Zitát, aki tökéletes, meggyőző Elvira, hangja csodálatosan szól a recitativokban és az énekelt részekben egyaránt. Mellette társnőjeként méltó partner Simon Krisztina.

A jelmezeket Füzér Anni tervezte éles kontrasztot hangsúlyozva a két világ kultúrája között.

Alighanem Rossini is elégedett lenne, ha láthatná ezt a színpadi megjelenítést, amely úgy utal a mai európai jelenre, hogy kerüli a moralizálást, viszont a komikus fordulatokból nem hiányzik az irónia sem.

Vincenzo Basile Polgár
(fordította: Máté Judit)

2017-11-23 07:50:00