A megrendülés segédigéi
EP 1950 - 2016
A könyvheti megnyitóra készültünk, előtte való nap nála voltam, és dedikálta nekem a Hasnyálmirigynaplót. Többnyire tőmondatokban dedikált, valahogy úgy alakult, hogy nem is néztem meg, mit írt. Másnap reggel nyitottam ki a könyvet, ez állt benne:
"szaxofonozz, majd:"
És akkor sírtam, mint egy testvér, öcs, báty, fiú. (Dés László-Élet és Irodalom)
Bevezetés

Hová is?
A megrendülés első emlékkönyve, mondtam, amikor elkezdtek megjelenni a várható halál utáni első döbbenet hangjai, és hanghordozói. Miért első megrendülése lenne ez a könyv az emlékezésnek, kérdezte szerkesztő- és kiadói társam, aki néhány perce hívott azzal, hogy valamit tenni kell a lelkekért.
Mert nem ez lesz az utolsó. S mert sok utolsó megrendülés lesz. A tőlünk eltávolodó életünkben is.

Az utolsó, ehhez hasonló sokk utoljára talán Ady halálakor érte ezt az országot meg ezt az irodalmat. Utána még Ottlik halálával, egy másik, de szűkebb körünkben, az már kosztolányis sokk. Később weöressándoros is volt.
Nyelvi sokk. Mindig a mi lesz velünk sokkja.

 
Háromszor mutattuk be együtt Péterrel a „hangoskönyvét”, könnyű beszélgetés volt, a másodiknál vacsorázni mentünk (krúdysra vettem, brassói a Damjanich utcai Piroskában, Gittával, persze). A harmadiknál tudtuk, „mi a helyzet”. Előtte nem csak meghallgattam a könyveket, hanem előkerestem a papírosat is, és összevetettem az írott szöveget a hangzóval. Mindig ő mondja magát. A legapróbb finomságokat. Ezt el is mondtam neki. Azt is mondtam, hogy életveszély kocsiban hallgatni, mert olyan, mint a zene – a zene! –, vezetés közben balesetveszélyes. Vezetés közben ne hallgass kocsiban Esterházyt! Ha jót akarsz! Amikor a „hangoskönyvekhez” olvasni kezdtem a papírosat, akkor jött  a boldogságérzés. Olvasás közben egyszer csak a boldogságérzés foglya leszel. Zsákmány. Péter olvasása közben gyakran. 
Olvasó! Biztosan érezted már ezt: olvasol, és boldog vagy ettől. Boldog zsákmány.

Ha nem lenne foglalt, lehetne ő a legnagyobb magyar. Azonban (gondolom zárójelben itt, de ki nem teszem!) a legnagyobb nyelvi – tegyem hozzá – sokkoló magyar. Lett egyszerre és ugyanakkor a legnagyobb sokkoló hazafi. Amikor nem (dehogyisnem), amikor hallgatott, akkor is. A legnagyobb tegnapi, mai és holnapi nyelvújító. Nyelvújító. A bassza meg a sarkantyúját újólagos – újólagos! – bevezetője köznyelvünkbe. És kivezetője. Meg a hasonlóak. A bassza meg a szerkesztőség örökös képviselője. A jövőnkben is.

Hogy tudott szépen szeretni enni az akkor még ismeretlen, csendes somogyi kisfaluban, Kötcsén, kétezernégy szilveszter éjszakáján! Belenyúlkálni az edénybe már a gázon, majd a tálalón is, asztalnál a szomszéd tányérjából lopogatni! Huncutul. Ahogy az életet is huncutul – huncutul is – élte. Aztán hogy tudott szeretni sétálni másnap ugyanott a pálcikaszobrász műteremlakása felé. Meg vissza.

Nem történt semmi. Működik, amit bevezetett. Másképpen: működik, miért ne működne, amit bevezetett az irodalomba. Csak, na jó, nem csak az működik belőle. De az, ami nem ettől, az is ettől. Ezért ez a könyv. Nem későn, nem korán. A legjobb időben, mert a sokknak maradnia kell! Maradnia kell? Holnap is lesz egy sokkoló meghalása, meg holnapután is! Azután meg pláne.
A megrendülés első, félreérthetetlen emlékkönyve ez, a segédigéké. A jelené, a múlté, a jelen múltjáé, a jövőé, és a jövőnk múltjáé. Olyan lett ő, akihez – lassan száz évvel Ady halála után – ismét igazodni kell.
Azt tudjuk már, a digitalizált világ megtanít, hogy semmi – irodalom – nem marad fenn örökké. Na, de Péter?!

Ez az ország megrendült! Nem csak az irodalmunk! Ezt a megrendültséget adjuk át, és tovább itt – az olvasó, és a még nem olvasó embereknek.

Kőrössi P. József, könyvkiadó

2016-09-11 05:13:00