2016-os Cirkuszi Világnap
Eugene Chaplin üzente
A Világ egyik legnagyobb nevettető színészének nyolc gyereke közül az ötödik Eugene Chaplin, aki a budapesti XI Nemzetközi Cirkusz Fesztivál zsűrijének elnökeként már Magyarországon is járt. Eugene cirkuszi háttéremberként dolgozik évtizedek óta, a nemzetközi Vadreuil Dorion Fesztiválnak (Kanada) tanácsadója és a Vevey Comedy Fesztivál zsűrielnöke.
Világnapi üzenet:

Édesapám minden évben elvitte a családot egy-egy cirkuszi előadásra.

Hatalmas, meghatározó esemény volt mindannyiunk számára főként, hogy az előadás után az összes előadót meghívta hozzánk egy italra.

Az utolsó előadás - amit közösen néztünk meg – sosem felejtem el, 1977 októberében volt, két hónappal később pedig, decemberben apukám elhunyt.

Számomra a cirkusz generációk állhatatos tradíciója, amely az előadások során fiatalok és idősek álmait jeleníti meg.

Minő egybeesés, minő véletlen!

Április 16-a számomra nem csak a cirkusz napja, hanem édesapám születésnapja is. Sőt! Ebben az évben a svájci házában megnyíló Chaplin World múzeum megnyitója is.

Kívánom, hogy a cirkuszművészet meg sokáig virágozzon, a benne rejlő tradíciók soha ne hajlanak ki.

Mindig legyen csodálatos a Cirkusz világnapja!

Eugene Chaplin

 
Eugene Chaplin-ről:

A Világ egyik legnagyobb nevettető színészének nyolc gyereke közül az ötödik Eugene Chaplin, aki a budapesti XI Nemzetközi Cirkusz Fesztivál zsűrijének elnökeként már Magyarországon is járt. Eugene cirkuszi háttéremberként dolgozik évtizedek óta, a nemzetközi Vadreuil Dorion Fesztiválnak (Kanada) tanácsadója és a Vevey Comedy Fesztivál zsűrielnöke.

"Mindig vonzott a cirkusz, de inkább a háttérben dolgoztam, illetve dolgozom. Műsorokat rendezek és szervezek Kanadában és Svájcban. Nyolc évig rendeztem például a svájci Nock Cirkusz műsorát. Sokat járok fesztiválokra is, amelyeken mindig rábukkanok remek produkciókra. A magyar cirkuszművészeknek nagy hírük van, mint például a budapesti fesztiválnak is. Emlékszem, édesapámmal nagyon tiszteltük és szerettük a világhírű zenebohócot, Eötvös Gábort, akinek a Van mááásik! produkcióján mindig jókat nevettünk" – nyilatkozta.

2016-04-15 09:46:00