Megvannak a Versünnep döntősei
Az elődöntők során a 2016-os Versünnep Fesztivál döntőjébe a zsűri 18 produkciót juttatott. A prózai kategóriában kiegyenlített a mezőny, 6 hivatásos művész és 6 művészeti egyetemista mutathatja meg tudását az április 10-i végső megmérettetésen, a zenei kategóriában 3 professzionális előadó, 1 egyetemi hallgató és 2 zenekar versenyez a díjakért.
A Versünnep Fesztivál döntőjét a korábbi évek hagyományainak megfelelően a Nemzeti Színházban tartják a Költészet Nap előestéjén, április 10-én 18 órakor a Gobbi Hilda Színpadon, melyre minden költészet iránt érdeklődőt nagy szeretettel várnak.

 
Az idei versenyre 72 nevezés érkezett. Sokan jelentkeztek Budapestről és a Kaposvári Egyetem Művészeti Karáról, de voltak versenyzők az ország legkülönbözőbb városaiból és a határon túlról is, Erdélyből, Szerbiából, Szlovákiából, Ukrajnából. 44 versenyző vers- és prózamondás, 28 nevező pedig megzenésített vers kategóriában indult.
Az elődöntőket március folyamán tartották a Budapesti Operettszínházban, a Kaposvári Egyetemen, valamint a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. A döntőbe a hazai indulókon túl bekerültek versenyzők Beregszászról, Szabadkáról, Háromszékről, Marosvásárhelyről és Sepsiszentgyörgyről is.

A 2016. évi Versünnep Fesztivál zsűrijének elnöke Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész. A zsűriben foglal helyet Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Tolcsvay László Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, Müller Péter Sziámi énekes, költő, Keresztes Attila, színművész, rendező, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója és Rubold Ödön színművész.

A versenyen számos díjat adnak át a rendezvényt támogató intézmények, mint a Bánffy György Kulturális Szalon, a Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház, a békéscsabai Jókai Színház, a Magyar Írószövetség, a Forrás Galéria, az RS9 Színház, a Széphalom Könyvműhely. Díjat kapnak a zsűri által az egyes kategóriákban (egyetemista kategória mondott vers, egyetemista kategória zenés, professzionális kategória mondott vers, professzionális kategória, zenés) legjobbnak ítélt produkciók előadói, és kiosztják a nézők szavazatai alapján odaítélt Közönség díjat is. A verseny abszolút nyertese átveheti a Versünnep Fesztivál szobrát is, Párkányi Raab Péter szobrászművész képzőművészeti alkotását.

A rendezvényen - versenyen kívül – fellép Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi.

Mint ismeretes a Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon által meghirdetett Versünnep 2016 versenysorozatára az idei évben a kötelező kortárs alkotás mellett a 130 éve született Tóth Árpád, a 95 éve született Pilinszky János, a 75 éve elhunyt Babits Mihály verseivel lehetett nevezni, valamint olyan művel, ami a 60. évfordulójához érkezett 1956-os forradalom és szabadságharcot idézi.

A Versünnep 2016 fővédnöke Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára és Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke Védnökök: Magyar Művészeti Akadémia, Nemzeti Színház, Színház- és Filmművészeti Egyetem Együttműködő partnerek: Budapesti Operettszínház, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Bánffy György Kulturális Szalon, Kaposvári Egyetem Művészeti Kar, Magyar Írószövetség.

2016-04-06 09:50:00