Sántha Attila: Szombat (Előretolt helyőrség)
3
Nem sok történik mostanában, hétvége, ha legalább itt lenne a barátnőm, akkor érdemes lenne lemenni az Ernestóba, ahol kevés a hely és nagy a füst, viszont tánczene van.
Beugrom az irodába megírni a naplót, jön Mózes Attila, packáznak vele a hatóságok, hiába tett mindenben eleget a követelményeknek, az adóhivatal a tíz évvel ezelőtti tulajdonos nevére (majdnem) kilakoltatási parancsot adott, s naná, hogy eltökélt szándékuk a lakást kiüríteni. Az E-MIL próbál segíteni, az alakulás óta melletünk levő közjegyzőnő pedig megmondja, hogyan.
   Az egész ügy onnan adódik, hogy három évvel ezelőtt költözött az adóhivatal, s azóta mindenkinek olyan dolgokat kell bizonyítania, amiket már rég elfelejtett. Jobb helyeken ezért zaklatás miatt helyes kis perek kezdődnek...
   
   Közben nézem, hogyan lesz a csereburung, az unokaöcsém egy egész hete egyetemista, már egész jól ismeri a szórakozóhelyeket, olyanokat is, melyeket én nem. Igaz, 13 évvel ezelőtt más volt a helyet, akkor kerültünk fel páran Kolozsvárra, Fekete Vince, Lakatos Misi, Vida Gábor, jómagam, s nemigen lehett minket e téren überelni. Ám az akkori helyismeretem ma már semmit sem ér, azóta változtak a kocsmák. Benéztem az Emmába, amely a volt Ávrám Jancsi bentlakás alatti statégiai helyen húzódott meg, annak idején egész sok éjszakát töltöttünk itt, ma már egy lerobbant csehó, elsősorban hajléktalanok látogatják s egész elvétve akad egy-egy művész is.
Most épp Ruxandra (Cesereanu, költőnő) rohan kifelé pár külhoni ismerősével, akiket azért hozott magával, hogy lássák a város művészhelyeit. Hát ő is elég rég járhatott itt utoljára…
   Változnak a dolgok, s vele mi, épp csak közbe-közbe nézünk vissza, de már nosztalgiával sem, a régi dolgokra. Orbán János Dénes (a nagy OJD) most újabb tervet eszelt ki az Előretolt Helyőrség újraindítására, mely nyilván pénzhiány miatt szűnt meg 3-4 éve, összeállnának a régi emberek, s aztán menne a dolog, ugyanúgy, mint ’95-ben. Csakhát ez ma családok költözését jelentené, miegymás. De várjuk ki a végét, hátha lesz belőle valami.
   
   Ma egyébként ilyen borongós nap van, mint ez az írás, nem tudom, kell-e holnapra naplót írnom, remélem, hogy nem, jól jönne egy kis semmittevés, olvasás, tévézés.
   
2002-10-05 19:55:00