Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Szeretettel várják Önöket a Fotóakadémia Szalay Zoltánnal sorozat negyedik programjára. Vendég: Sopronyi Gyula Balogh Rudolf díjas és több rangos, nemzetközi fotópályázaton nyertes, szabadúszó fotóriporter 2016. február 4., csütörtök 17.30 óra Cultiris Galéria Örkény István Könyvesbolt (1137 Budapest, Szent István krt. 26.)
Fotóriporterek. Kortársak. Egyéniségek, akiktől tanulni lehet és érdemes. Ők lesznek a vendégei, a beszélgetőtársai Szalay Zoltán Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotóriporternek minden hónap első csütörtökén a Cultiris Galériában.

 
Témák, amelyekről szó lesz:
Pályakezdés – Fotóriporterként a Blikknél majd a Népszabadságnál – A szabadúszás előnyei és nehézségei – Külföldi tanulmányok – COLORS Magazine, Huffington Post, Gizmodo, National Geographic Magyarország, The New York Times – Sorsokról mesélő arcok, tekintetek – Indonézia, Vietnam, Koszovó, Gáza, Pakisztán – az ENSZ Menekültügyi Hivatalának fotósa – és még sok minden más…

 
SOPRONYI Gyula

Sopronyi Gyula 1974-ben született Budapesten. A Práter utcai fényképész szakiskolában folytatott tanulmányai után 2000-ben a szentpétervári „Masterclass 2000” osztályt, majd 2008-ban a londoni Magnum Masterclasst végezte el. További tanulmányokat folytatott Torontóban és a New York-i Coney Islanden. 1993-tól különböző napilapoknak és folyóiratoknak dolgozott, munkatársa volt az Esti Hírlap, a Blikk, majd a Népszabadság szerkesztőségeinek. 2008-tól szabadúszó fotográfus, munkái jelentek meg a COLORS Magazine, a Huffington Post, a Gizmodo, a National Geographic Magyarország és a The New York Times hasábjain, illetve számos internetes portál felületén. 2011 és 2013 között az ENSZ Menekültügyi Hivatalának fotósa volt. 2009-ben Pécsi József-ösztöndíjban részesült, 2011-ben megkapta a Balogh Rudolf-díjat, 2012-ben pedig André Kertész-ösztöndíjasként Párizsban dolgozott.

 
Ösztöndíjak

2015 Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj ösztöndíj
2014 NKA Vizuális Művészetek Kollégiuma alkotói támogatás
2013 NKA Vizuális Művészetek Kollégiuma kiemelt támogatás
2012 André Kertész fotóművészeti alkotói ösztöndíj, Párizs Franciaország
2010 Budapest Fotográfiai Ösztöndíj, Pro Cultura Urbis Alapítvány
2010 Goethe Intézet alkotói ösztöndíj, Isztambul, Törökország
2009 Pécsi József ösztöndíj
2008 Visegrad Artist Residency Programme / Nyertes

Díjak

2011 Balogh Rudolf-díj
2010 Photo Philanthropy Award / Finalista
2007-2009 National Geographic pályázat /1 Díj / 3. Díj, Társadalomábrázolás kat.
1997-2011 között kétszer az Év Fotóriportere díj és 16 különböző kategória díj a Magyar Sajtófotó Pályázaton

 
Egyéni kiállítások:

2015 „Floating Aspect”, 25th Month of Photography Bratislava.
2015 „Floating Aspect”, Institut Hongrois, Paris, Franciaország
2015 „Lebegő nézőpont”, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Project Room, Budapest
2011 „Félúton”, Millenáris Park, Budapest
2000 „Az Év fotóriportere”, Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház, Budapest

 
Válogatott csoportos kiállítások:

2013 „Right Before Your Eye”, UN Exhibit Gallery, New York, USA
2013 „Capa Projekt”, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Budapest
2013 „Building Hope, Bulding Home”, Southwire co. Dallas, USA
2012 Balogh Rudolf Díjasok kiállítása, Nemzeti Galéria, Budapest
2012 „Budapest Pozitív”, Maribor, Szlovénia
2011 „Orphanage”, FotoWeek DC, Washington DC, USA
2011 Állami kitüntettetek kiállítása, Olof Palme ház, Budapest
2011 „Budapest Pozitív”, Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház, Budapest
2010 „Human Landscapes”, Isztambul, Brussels, Budapest
2008 Calumet Gallery London, UK
2008 „Parallels”, Budapest
2008 „Esélyegyenlőség”, Nemzeti Múzeum, Budapest
2003 „Budapest Egy Napja”, Millenáris Park, Budapest
2001 „Menekültek”, Újpest Galéria, Budapest
2001 Fotószalon, Szépművészeti Múzeum, Budapest

2016-01-28 12:55:00