A XXXI. Vizuális Művészeti Hónap fotó kiállítása
BMK Galériában
A Budapesti Művelődési Központban közel negyven éves múltra tekint vissza az éves fővárosi amatőrművészeti seregszemle, amelyet évente Vizuális Művészeti Hónap címmel hirdetnek meg. A fényképezéssel, festészettel, grafikával, szobrászattal és iparművészettel foglalkozó alkotók pályázat útján nyerhetik el egy csoportos kiállításon való részvétel lehetőségét.
 
Ezeken a pályázatokon részt vehet minden fővárosi alkotó, aki elmúlt 16 éves, nem végzett képző- és iparművészeti felsőfokú tanulmányokat sem itthon, sem külföldön, és jelenleg sem hallgat semmi ilyen tárgyú intézménynek, valamint hivatásszerűen nem foglalkozik alkotóművészeti tevékenységgel, valamint vállalja a nyilvános megmérettetés lehetőségét.

 
A pályázatra évente kategóriánként 60-110, összesen közel 300 alkotó küldi be festményeit, szobrait, grafikáit és fotóit. A beérkezett 400-500 alkotásból szakmai zsűri választja ki a csoportos kiállításon szereplőket, és dönt az egyéni díjak odaítéléséről is. Nyolc éve vezettük be azt a gyakorlatot, hogy az adott kategóriák legjobbjait a következő évben önálló, illetve kisebb létszámú csoportos kiállításra hívjuk vissza.

 
A fotópályázatra jelentkezők ebben az évben digitális formában adhatták be műveiket, témamegkötés nem volt. A pályázatra 33 alkotó 206 fényképet küldött, amelyből a zsűri 16 pályázó 33 alkotását választotta kiállításra, amely ebben az évben október 16-30. között látogatható. A zsűrit Eifert János fotóművész vezette, tagjai voltak Neogrady-Kiss Barnabás fotóművész és Vadócz Dávid fotográfus.

 
A díjazottak közül az első helyezett jutalma egy önálló kiállítás, a második és harmadik helyezetté egy közös kiállítás lehetősége a BMK Galériában, 2015. első félévében.

Díjazottak: I. helyezés - Mészáros Csaba: Intimitás, II. helyezés - Meggyesi Mónika: Pihenő, III. helyezés - Csorba Károly: Víz alatt. Oklevélben részesül: Burkus Alexandra Bálna című képért, és Lipták Zsuzsanna Geometria című képért.

 
A XXXI. Vizuális Művészeti Hónap fotópályázatának kiállításán - amely a BMK Galériában 2015. október 16-30. között tekinthető meg – Burkus Alexandra, Csorba Károly, Éles Rea, Farkas Imre, Hodossy Ilona, Koppány György, Kozma Cecília, Kürti János, Laczkó Magyar György, Lipták Zsuzsanna, Meggyesi Mónika, Mészáros Csaba, Nerhaft Antalné, Papp Károly, Simák Gergő és Stefkovics János fotói tekinthetők meg.

 
A kiállítást Eifert János fotóművész, a zsűri elnöke nyitotta meg, és tárlatvezetése során szakmai és művészi szempontok alapján bemutatta és értékelte a kiállított képeket.

Forrás: Budapesti Művelődési Központ
Fotók: Mészáros Csaba, Meggyesi Mónika, Csorba Károly, Burkus Alexandra, Lipták Zsuzsa díjazott művei, valamint Csorba Károly kiállítás-megnyitón készült felvételei

2015-10-20 06:55:00