Axi kutya (Szín)háza |
|
|
|
|
Ötven éve, 1965. április 23-án – Shakespeare születésnapján – került sor a végső robbantásra a Blaha Lujza téren. A Nemzeti Színház akkori épületét akkor törölték le a föld színéről.
|
|
|
|
A Nemzeti Színház tagjain kívül kevesen tudták, hogy a társulatnak volt egy négylábú állami alkalmazottja is, Axi egy simaszőrű foxi.
Axi feladata az volt, hogy a színházat a Csokonai utcában (ma is) álló víztoronnyal összekötő alagút „patkány-mentesítését” biztosítsa. A munkavégzése fejében némi élelem – nem túl sok, mert különben jóllakva nem látja el feladatát – és szállás „járt”. Tehát, nem túlzás azt mondani, az épület Axi kutyaháza (is) volt.
|
|
|
|
Axi igazi színházi alkalmazott volt. Próbák alatt soha nem lehetett hangját hallani. Az esős és hideg napokat leszámítva napközben az utcán a cipőtisztító, Császár bácsi „adjutánsaként” ellenőrizte a Lenin krt. forgalmát – ott ahol a 6-os megállt. A mai fiatalok el sem tudják képzelni, a „szocializmust építő” Magyarországon a város szívében egy utcai cipőtisztító teljesített szolgálatot, nemcsak este, hogy a színházba érkező publikum cipőit Thália templomára alkalmassá tegye, hanem egész nap. Major Tamás, igazgató engedélye szerint az épület körút felöli oldalán, a díszletszállító kapu melletti beszögelésben várta kuncsaftjait, Axi hűséges társként üldögélt mellette. Kedves barátságos, simogatásra váró- és azt sűrű farkcsóválással megköszönő – kutyus volt.
Miután egész nap ott üldögélt s azért, hogy mozgás igényét kielégítsék készítettek neki a díszítők egy speciális kulcskarikát. Egy kb. 8-10 cm átmérőjű, viszonylag vastag karikára több kisebbet raktak, ezt az eszközt dobálták neki az épület majd negyven méter hosszú keskeny, kőpadlós folyosóján a tűzoltók. A színház rendkívül tűzveszélyes intézmény, ezért a különálló épületekben – nem biztonsági őrök, hanem – tűzoltó őrs tartózkodott. Szerencsére a napi épület-bejáráson túl nem sok feladatuk akadt, így a délelőtti próbák és az előadások közti időben Axi „futtatásával” foglalkoztak, hogy minél nagyobb étvággyal teljesítse éjszakai szolgálatát.
A folyosó a színészbejárót kötötte össze – színpad alatt - az épület másik oldalával. Olyan keskeny volt, hogy két ember, ha találkozott, csak „lapjával” tudott továbbmenni, számos sztori helyszínévé vált. Egy ilyen:
A Nemzeti Színház épületében – a nézőtéri büfét leszámítva, ahova a színház dolgozói nem mehettek ki – nem árultak alkoholt. Minden ellenkező híreszteléssel szemben nem volt „divat” az alkoholizálás – nem több, mint az élet más területén. Természetesen előfordul, hogy mégis problémát okozott, olyankor fegyelmi eljárásra került sor. Történetünk idején éppen ez a ritka helyzet állt elő. A faliújságon kipellengérezték az elkövetőt és az igazgató nyomatékosan felhívta a társulat figyelmét a tilalomra. Másnap délután a keskeny folyosón az utca irányából jött egy öltöztető néni és egy letakart pikolós poharat vitt, jött vele szemben Major, látva a poharat megkérdezte, mi van benne. A néni zavarában – és tudva, hogy tilosban jár – azt mondta: teát viszek X.Y. művésznőnek. Az igazgató levette a takarót, megszagolta és kiitta a majdnem tele pohár rumot, majd a kétségbe esett öltöztetőnek azt mondta: tényleg tea volt és tovább ment... Major „sajátságos” figura volt.
|
|
|
|
Ötven éve, 1965. április 23-án, péntek délután ½ 5kor – Shakespeare születésnapján, mikor máskor robbantanának színházat – került sor a harmadik, végső robbantásra. Axi barátjához, Császár bácsihoz került, aki áttette székhelyét az Emke elé. Amíg a romokat takarították, ott bóklászott, szagolva-szimatolva egykori „kutyaháza” hűlt helyét. Amikor az üres telket körbekerítették és már nem tudott a területre bejutni nem mozdul új gazdája mellől. Búskomor lett, nem evett – három hét múlva elpusztult.
|
|
|
|
|
[ Kadelka László ] |
2015-04-22 20:00:00 |
|
|
|