SZEM 2015
Miskolc
A Miskolci Nemzeti Színház és a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem egyedülálló kulturális program megvalósítását tűzte ki célul: olyan évente megrendezett nemzetközi fesztivál megszervezésére vállalkozott, amely platformként szolgál az európai színházi egyetemek diákjainak a találkozásra és a közös munkára. 2015. február 3-8.
A fesztivál koncepciója és felépítése

Európa-szerte több olyan nemzetközi fesztivál működik, amelyeknek célja a színházi egyetemek és akadémiák előadásainak bemutatása (versenyfesztivál vagy seregszemle formájában), illetve a találkozási lehetőség megteremtése a diákok számára. Magyarországon ilyen jellegű rendezvényre a korábbiakban nem volt példa, ezért a miskolci SZEM hiánypótló kezdeményezésnek tekinthető.

A rendezvény alapkoncepciója a következőképpen foglalható össze: a SZEM nem csupán fesztivál, hanem találkozási hely is, vagyis a részvétel ugyanolyan fontos, mint a bemutat(koz)ás. Ennek megfelelően a SZEM nem versenyfesztivál, az előadásokat nem rangsoroljuk és nem díjazzuk. A válogatáskor szintén nagyobb súllyal esik latba, hogy egy-egy produkció milyen új szempontokat, megközelítési módokat vet fel, illetve a résztvevők nyitottak-e a közös szakmai munkára, mint az, hogy az adott előadás részt vett-e vagy nyert-e díjakat más hasonló fesztiválokon.
A SZEM két alapvető koncepcionális szervezőelve, hogy egyfelől a meghívott diákok ne csupán az előadásuk napján, hanem a fesztivál teljes időtartamában vegyenek részt a rendezvényen, másfelől pedig a Miskolci Nemzeti Színház mint helyszín adottságaiból fakadóan professzionális színházi körülmények között mutathassák be vizsgaprodukcióikat.

 
A fenti koncepcióból következik, hogy a fesztivál felépítésekor többnapos és különböző célcsoportoknak szóló komplex program kialakítására törekszünk.
Délelőttönként a diákok kiemelkedő magyar művészek és művésztanárok által vezetett workshopokon vesznek részt, s a munkafolyamatok eredményeit egymásnak és egy szűkebb szakmai közönségnek is bemutatják a fesztivál utolsó napjának délelőttjén. Délutánonként szakmai beszélgetésekre, filmvetítésekre, munkabemutatókra invitáljuk mind a fesztivál résztvevőit, mind a szélesebb közönséget. A fesztivál teljes időtartama alatt látogathatók a tematikus kiállítások (díszlet-látvány-jelmeztervek bemutatása, vizsgaelőadások fotóinak kiállítása). A program gerincét pedig az iskolák meghívott előadásai – külföldi és magyar vizsgaprodukciók – alkotják. Az előadásokat követően egy-egy meghívott szakember vagy művész által moderált kötetlen közönségbeszélgetésre kerül sor az aznap látott produkciókról.

 
PROGRAM
Fesztivál műsor

2015. 02. 03. kedd

18:00 Kiállításmegnyitó - Nézőtéri társalgó
19:00 Karnyóné - SZFE, Budapest - Kamaraszínház

Karnyóné - SZFE, Budapest
 
2015. 02. 04. szerda

17:00 Szentiván éji álom - I.L. Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetem, Bukarest - Nagyszínház
17:00 Brémai muzsikusok - SZFE, Budapest - Kamaraszínház
19:00 Páros/Páratlan - MNSZ, Miskolc - Csarnok
20:00 Szentiván éji álom - I.L. Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetem, Bukarest - Nagyszínház

Szentiván éji álom - I.L. Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetem, Bukarest
 
2015. 02. 05. csütörtök

17:00 Shakespeare dialógok és monológok I. rész - Macbeth, Rómeó és Júlia - Aleksander Zelwerowicz Nemzeti Színművészeti Akadémia, Varsó - Nagyszínház
19:00 Lopott arcok könyve - Dimitri Színművészeti Iskola, Verscio - Csarnok
19:00 Godot-ra várva - MNSZ, Miskolc - játék/szín
20:00 Shakespeare dialógok és monológok II. rész - Hamlet, Troillus és Cressida - Aleksander Zelwerowicz Nemzeti Színművészeti Akadémia, Varsó - Nagyszínház

Godot-ra várva - MNSZ, Miskolc
 
2015. 02. 06. péntek

17:00 Nincstelenek - SZFE, Budapest - játék/szín
19:00 IV. Henrik - MNSZ, Miskolc - Nagyszínház
20:00 Nincstelenek - SZFE, Budapest - játék/szín

Nincstelenek - SZFE, Budapest
 
2015. 02. 07. szombat

17:00 A kastély - Arnhemi ArtEZ Színművészeti Akadémia, Amszterdam - Nagyszínház
17:00 A fehér felhő - KE Művészeti Kar, Kaposvár - játék/szín
20:00 A kastély - Arnhemi ArtEZ Színművészeti Akadémia, Amszterdam - Nagyszínház
20:00 A fehér felhő - KE Művészeti Kar, Kaposvár - játék/szín

A fehér felhő - KE Művészeti Kar, Kaposvár
 
A fesztivál(ok) programjának összeállításakor kvázi-tematikusságra törekszünk, amely nem csupán a vizsgaelőadások válogatásakor jelent egyfajta sorvezetőt, hanem némiképp meghatározza a workshopok, vetítések, beszélgetések irányát is. A téma megválasztásakor azonban szem előtt tartjuk, hogy a tematizálás semmiképpen ne jelentsen korlátozást, vagyis tágan értelmezhető és sokrétű inspirációt nyújtó hívószavakat keresünk. Fontos, hogy a felvetett téma az európai színházi életben releváns és időszerű kérdésekkel, szempontokkal járuljon hozzá a fesztivál egészéhez, illetve adott esetben kapcsolódjon a Miskolci Nemzeti Színház évadának irányvonalához.

Forrás:mnsz.hu

[ kl ] 2015-02-01 00:38:00