Bruckner Éva, Csepeli György, Csepeli Miklós: A tengerszemű hölgy rejtélye – A Zámoryak történ
Szeretettel várják önöket Bruckner Éva, Csepeli György és Csepeli Miklós A tengerszemű hölgy rejtélye – A Zámoryak történetei című könyvének bemutatójára, 2014. október 17., péntek 17 óra 30 perc Örkény István Könyvesbolt (1137 Bp. Szent István krt. 26.) Vendégeink lesznek a könyv szerzői, akikkel László Ágnes beszélget.
A három szerzőt a Zámory család története köti össze. A történet 1613-ben kezdődött, amikor II. Mátyás, Isten kegyelméből a rómaiak császára és többek között Magyarország királya, Zámory Mihályt, feleségét, gyermekeit, nővérét, valamint fogadott fiát kiemelte közemberi állapotából, s Magyarország nemesei közé emelte…
A könyv arról a családról szól, amelynek Csepeli György szociálpszichológus és Csepeli Miklós gépészmérnök a leszármazottai, Bruckner Éva művészettörténész pedig Csepeli Miklós felesége. A Zámory család, ahogyan azt II. Mátyás a nemesi rendbe helyezte, ma már nincs. György és Miklós édesanyja, Zámory Mária 1980-ban meghalt, s vele a sírba szállt a családnak ez az ága.

 
A történetekben megismerkedünk Zámory Mihállyal, aki törekvő tetteivel érdemelte ki a nemességet, az elegáns, szenvedélyes játékos Zámory Adolffal, a tengerszemű hölgy férjével, aki – bár más néven, de – irodalmi karaktergyilkosság áldozata lett. Zámory Károllyal, aki huszonkét éves korában életét vesztette a győri csatában, Zámory Mártonnal, Komárom várának hős védőjével, a Kossuth gyermekeit bújtató Zámory Kálmánnal, aki később hűségesen szolgálta Tisza Kálmánt, Zámory Máriával, a koroncói úrnővel és a körülötte kialakult szellemi-kulturális légkörrel, valamint Zámory Imrével, akinek első világháborús naplója drámai dokumentuma a tiszti és a férj/apa szerep konfliktusának. Az ő élete is példa arra, hogy a folytonosan változó magyar valóságban mekkora terheket ró az emberre a hűség, a lojalitás, a megbízhatóság, a választott értékekhez való ragaszkodás.

A tengerszemű Domokos Terézia
 
„A Zámory név nem, de Zámory vér tovább él bennem, testvéremben, az ő gyermekében, az én gyermekeimben és ő gyermekeikben… A Zámory család története ezernyi szálon kötődik a mindenki számára közös magyar történelemhez és művelődéshez. Nem felülről és nem általánosan mutatja be a magyar történelmet, hanem alulról, egyetlen család perspektívájából nézve közelít. Műfaja a mikrotörténelem-írás, melynek most és itt az én családom, pontosabban annak anyai ága a tárgya.” (Csepeli György)

Zámory Mária
 
A szerzők:

Bruckner Éva történész, ny. egyetemi adjunktus Könyvei: A zsibárus boszorkány – Az Ecseri piac krónikája a Teleki tértől a Nagykőrösi útig (2007) Én elmentem a vásárba… – A hajdani, híres pesti vásárok (2012)
Csepeli György az ELTE Társadalomtudományi Kara és a Miskolci Egyetem Szociológiai Intézete professzora; számos könyv szerzője: Kis emberhatározó (2012) A hatalom anatómiája (2013) Szociálpszichológia mindenkiben (2014)
Csepeli Miklós élvonalbeli bridzsjátékos, bridzsoktató, közel fél évszázada bridzs újságíró; gépészmérnök, ny. egyetemi docens

2014-10-12 15:35:00