Születésnapi levél - Eifert Jánosnak
Bár egyidősek vagyunk, életünk is a színpad körül forog, mégis – noha számtalanszor voltunk egy időben egy helyen – személyesen nem találkoztunk. Közös barátunk PP hozott össze minket – városaink közti távolság miatt – telefonon, s ma már az internet és kultúra szeretete köt össze minket. (Kadelka Lászlótól)
Kedves János!

Rendhagyó születésnapi levelet olvasol.

Bár egyidősek vagyunk, életünk is a színpad körül forog, mégis – noha számtalanszor voltunk egy időben egy helyen – személyesen nem találkoztunk. Közös barátunk PP hozott össze minket – városaink közti távolság miatt – telefonon, s ma már az internet és kultúra szeretete köt össze minket.

Annyira sok szál „köt össze” Veled. Mindjárt a szülővárosod híressége Bessenyei Ferenc, akiről elnevezett Művelődési Központban vagy jelenleg is. A szintén „földid” Gombos Katalin - Sinkovits Imre élete párja -, Osváth Béla a fiatalon elhunyt vásárhelyi színház alapító, a Nemzeti Színház későbbi fődramaturgja.

Eifert János - Rapcsák Katalin - Szenti Tibor (Köszöntés Hódmezővásárhelyen)
 
A fővárosban pedig a Váci utcai „tisztiház”. Ott most egy bank működik(?!), „Mi egy bankrablás, egy bankalapításhoz képest?” (Brecht: Koldusopera). Az ötvenes-hatvanas években a szomszéd házban laktam a Váci és Irányi utca sarkán, a negyedik emeleten. A saroklakás tisztiház felőli oldaláról kitűnő rálátás nyílt a színházterem öltözőire. Akkor nem gondoltam, hogy később mennyi barátom lesz az ott látottak közül, Gregor Jóska avatott be később a főzés tudományába, Novák Tata barátsága megtisztelő, Seregi Laci megtisztelt azzal, hogy a Rómeó és Julia rendezésekor kikérte - a Nemzeti színházi előadásban szerzett tapasztalatok kapcsán - a véleményemet. Ahogy a fotókon látom, Te is előszeretettel viselsz piros-sálat, amely seregi „védjegye” volt.
Hát, hogy is mondjam – csak súgva, hogy más ne hallja -, onnan szereztem első szexuális élményeimet, hiszen a „rálátás” az öltözőre adott volt.

Még egy személyes „kötődés”: honlapodon látom, hogy Eifert Kata Nóra textilszakra jelentkezik – Kadelka Zsófia Dóra művészeti gimnázium textilszakára jár.

Nagy megtiszteltetés és megköszönöm, hogy a terasz.hu képzőművészeti rovatának önkéntes főszerkesztőjévé váltál. Élményszámba menő tudósításaid és fantasztikus fotóid nagyban emelik az oldal presztízsét.

„Arról, hogy mennyi, talán igen, de arról, hogy van nem illik megfeledkezni!”

Boldog Születésnapot Kívánok!

Kadelka László

2014-05-08 00:30:00