Fater, a szabadúszó nindzsa
A Centrál Színházban tartja Magyar Attila /”Fater”/ a Panelninja című egyfelvonásos fővárosi bemutatóját. A darabot még tavaly vitte közönség elé a Budaörsi Játékszínben, majd nagy sikert aratott vele Nyíregyházán, a Vidor Fesztiválon. November 16-án, szombaton a Bodovács Egon, a negyvenen túli agglegény groteszk, különös sorsába pillanthat bele a néző, amely egyben Fater jutalomjátéka is.
Terasz: Először akkor csattant fel a nyílt színi taps a Madách Színházban, a Betörő az albérlőm nyilvános főpróbáján, amikor a bűnöző band(a) befejezte házi koncertjét. Ebben elévülhetetlen érdemeket szereztél az Őrnagy fedőnevű gazfickó szerepében - a hegedű szólóddal. Olyan iszonyatosan hamis hogy már művészi. A katarzis gyilkos erővel sújt le a nézőre, amint rád pillant, ahogy a földön fetrengve, extázisban nyúzod a vonót…

M. A.: Visszatérő vendég vagyok a Madáchban. Öröm és megtiszteltetés. Remek csapat jött össze, amelynek a rendező, Szente Vajk tényleg valódi vezére tudott lenni. Egy kiöregedett katonatisztet játszom, aki – túl azon, hogy különös vonzódást érez a női ruhákhoz - rablásra adja a fejét. Hálás figura, de úgy gondolom, mindegyik bandatag ziccer-szerep.

T.: A hétvégén viszont „banda” nélkül állsz színpadra. S jól lehet monodrámáról van szó, megvalósítod azt a bravúrt, hogy mégis több figura bőrébe bújsz…

M. A.: Ezt a poént nem szeretném előre lelőni. Az viszont nem kérdés, hogy a Panelninját lehetne akár mono-tragikomédiának is nevezni. Hőse, Bodovács Egon anyjával él egy kis panellakásban. Lábát ki nem teszi az utcára, mert fél a külvilágtól. Álmait a négy fal között éli meg, ott „valósítja meg önmagát”, ott szerzi be a mindennapi sikerélményeit. Amikor az íróval, P. Szabó Istvánnal leültünk beszélni a dologról, szinte csak abban állapodtunk meg, hogy szeretnék valamit egyedül csinálni a színpadon. Régi vágyam ez. Meghosszabbítani azt a pillanatot, ami az enyém. Ami korábban csak néhány percre adatott meg, mint például Benedek monológja a Sok hűhó semmiértben. Arra gondoltam, mi lenne, ha ezt a pillanatot megnyújtanám úgy másfél órányira. Ahogy Andy Warhol mondta: „Az én negyedórám legyen másfél…” De nem stand up-ot akartam csinálni, hanem Színházat. Egy emberről szóljon, akinek története van.

T: Úgy tűnik, jól ismered ezt a típust.

M. A.: Annyi közöm van hozzá, mint minden más embernek, akinek megvalósulatlan vágyai maradtak gyerekkorából. Én annyi mindennek el tudtam képzelni magamat tizenévesen. És ha egyszer azt mondják, hogy holnaptól bezárják a színházat, akkor keresnék valami mást. Mert azt képzelem, ha valaki tehetséges, akkor lehet, hogy több mindenben is az.

 
T: A Bodovács Egon féle mentalitás amennyire mulatságos, legalább annyira drámai is.

M. A.: Pontosan. Bevallom, az előadással elsősorban szórakoztatni szerettem volna, de akarva-akaratlan mélyebbre hasított, mint amire számítottam. A XXI. század olyan kihívások elé állítja az embert, hogy az mindenkit valamilyen mértékben érint, mindenkit valamiképp eltalál.

T: Nem oly rég még a Budaörsi Játékszín művészeti vezetője voltál. Ha úgy adódna, újra belevágnál a színházcsinálásba? Vagy úgy véled, egyszer megpróbáltad, szép volt, jó volt, elég volt. Végül is a színpad a te igazi tereped.

M. A.: Nekem a színház a terepem. Tehát bármely területén szívesen vagyok jelen. A díszletműhelyben épp úgy, mint a szervezésen vagy a jelmeztárban. Ugyanolyan örömet szerez a rendezés, mint a PR-munka vagy a színház menedzselése, képviselete. A korábban létrehozott a Fregoli Színház változatlanul megvan és működik. Előadásokat hozunk létre Hajdu Steve barátommal meg a többiekkel. „Fregolizunk” szerte az országban.

T: Vagyis újra beköszöntött életedben a szabadúszás.

M. A.: Igen. A szó legnemesebb értelmében újra szabadúszó lettem. Ha az ember megtanult biciklizni, nem felejti el. Optimista vagyok. A megszokotthoz életemhez térek vissza. Nem a biztosból a bizonytalanba.

[ Kiss Péter ] 2013-11-16 10:51:00