Visszavonult egy magyar sportlegenda
A budapesti vívó-világbajnokság pénteki döntői előtt egy remek sportembert köszöntöttek, Szekeres Pál háromszoros paralimpiai bajnok magyar tőr- és kardvívó, sportvezető felhagy az élsporttal, ugyanis visszavonul a profi sporttól.
Kiemelkedő vívópályafutásáért Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke nyújtotta át neki az 1848/49-es szabadságharc Kossuth Emlékkardját.

A 48 esztendős Szekeres Pál 1988-ban bronzérmes lett a szöuli olimpián, majd 1991-ben bekövetkezett súlyos autóbalesetét követően sem hagyta abba a sportolást, kerekesszékben is folytatta a vívást. Paralimpiákon három aranyat és három bronzot nyert. Ő volt az első olyan sportoló, aki olimpián és paralimpián is érmet tudott szerezni.

 
„Szekeres Pál 12 évesen kötelezte el magát a vívás mellett. Nevelő edzője az a Beliczay Sándor volt, akivel a későbbiekben sportpályafutása végéig együtt dolgozott. Az UTE tőrözőjeként 20 évesen mutatkozott be a válogatottban a Los Angeles-i olimpia helyett rendezett eseményen. Három évvel később tagja volt a lausanne-i világbajnoki bronzérmes férfi tőrcsapatnak, majd egy évvel később, Szöulban az olimpiai dobogó harmadik fokára is felállhatott.

Karriere során két felnőtt Világkupa-versenyt nyert, az egyiket a tőrvívás őshazájában, Párizsban, a másikat szülővárosában, Budapesten. Már a BVSC sportolója volt, amikor 1991-ben egy bonni Világkupáról hazafelé tartva balesetet szenvedett a küldöttséget szállító busz, Szekeres Pál pedig kerekesszékbe kényszerült.

Karrierjét azonban ez sem törte derékba, a mozgáskorlátozottakkal foglalkozó Bellestra sportegyesülethez igazolt, és szűk másfél év múlva már paralimpikonként érkezett az 1992-es barcelonai olimpiára, ahol a B sérültségi kategória tőrvívásának eredményhirdetésén neki szólt a magyar himnusz. Ezzel ő lett az első – és egészen a tavalyi, londoni játékokig az egyetlen – sportoló, aki mind olimpián, mind pedig paralimpián érmet tudott szerezni. A rendszeres versenyzés mellett elvégezte a Testnevelési Főiskolát, amelyet 1992-ben, már a balesete után fejezett be. Négy Európa-bajnoki, és 1994-es világbajnoki címe mellett Atlantában, 1996-ban nemcsak tőrben, hanem kardban is győzött, így további két paralimpiai aranyat nyert. A tavalyi londoni játékok után döntött úgy, hogy végleg visszavonul az élsporttól, többek között azért, mert az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkáraként dolgozik.

Ez úton köszönjük Szekeres Pálnak a példátlan, páratlan sportpályafutását, pályafutását és kívánunk neki a magyar vívósport, a magyar sport és a magyar állam nevében további jó egészséget és sok sikert!” – ezekkel a szavakkal elevenítették fel a karrierjét.

Szekeres Pál az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes államtitkára, azaz továbbra is a sport mellett tevékenykedik.

Forrás:sport24.hu

2013-08-10 14:43:00