Születésnapi levél – Hollósi Frigyesnek
Hollósi Frigyesnek Majdnem azt írtam: boldog voltam, hogy sok-sok tagját láttam annak a legendás szolnoki társulatnak, amelynek Hollósi Frigyes közel két évtizedig kiemelkedő művésze volt. Boldog akkor lettem volna, ha nem azért futnak össze annyian a Nemzeti Színház előcsarnokában, hogy Frinyótól vagy Fricitől - ahogy minden képzeletet felülmúló szeretettel beszélnek róla - búcsúzzanak. –( Horváth Gábor Miklóstól)
Nem sokan állták meg sírás nélkül, amikor Hollósi Frigyes fotója elé tették virágjukat. A képről úgy nézett a megszeppent társaságra, mintha csak egy szék támláján könyökölve ellenőrizné, hogy eljött-e valóban mindenki, akit várt. A nagyon-nagy művészek a Katonából, a Nemzetiből és a jobb létre szenderült Művész Színházból. Hát eljöttek. És eljött az az egykori segédszínész is a Szolnoki Szigligeti Színházból, akinek olyan történetei vannak Frinyóról, amelyeket - a nagy idők tanúja, Papp Zoltán megfogalmazása szerint - kutya kötelessége közkinccsé tenni.

 
Frinyó soha nem irigykedett vagy féltékenykedett semmiféle új jövevényre, aki így vagy úgy, különböző minőségben a szolnoki társulathoz keveredett. Sőt, mintha kifejezetten a kisemberek pártján állt volna. Mint segédszínésznek, akit a remek színész és csodálatos ember, a fiatalon elhunyt Ivánka Csaba nemes egyszerűséggel csak statkónak nevezett, egyetlen esélyem volt emelkedni a ranglétrán: legyőzni Csabát sakkban, akinek a játéktudásán határozottan látszott, hogy a nemzetközi viszonylatban is jegyzett Ivánka Mária testvére. "Akkor elfogadom, hogy a statkó is ember" - mondta magabiztosan. Egyszer mégis nyerésre álltam ellene! Nem hitt a szemének. Futott a "kúthoz" (így hívta a színészbüfé pultját) jóféle célzóvízzel igyekezett pozitív irányba terelni a megmaradt figuráit. Frinyó nekem szurkolt, sőt cukkolta Csabát, hogy tönkreteszi az egész szakmát, felborítja az évszázadok óta kialakult színházi hierarchiát, ha kiderül, hogy mégis ember a statkó. Így már a világ összes statkójáért küzdöttem! Nem is lehetett más az eredmény, csak győzelem! Frinyó évekig olyan Trabanttal járt, hogy az elvileg zárt kasztniban csak sapkában lehetett utazni. De micsoda öröm volt előadás után a színház elől indulni Budapestre, és nem a vasútállomásról! Ráadásul ingyen, mert Frinyó a segédszínészektől soha nem kért pénzt benzinre, pardon, keverékre.

Fricinek köszönhetem, hogy a kétezer forintos havi fizetésem ki tudtam egészíteni. Kiegészíteni? Sebestyén Évával és Czibulás Péterrel megbeszélte, hogy ennek az éhenkórásznak, azaz nekem, akinek nincs hivatalosan megállapítva fellépti díja, ők hárman összedobnak 150 forintot a színházon kívüli szerepléseimért. Jó csapatba kerültem. Alig győztük teljesíteni a meghívásokat. Profi darabokkal utaztunk, mesejátékkal, három felvonásos operettel. Előfordult, hogy egyetlen napon majdnem megkerestem a havi fizetésem negyedét. Frici! Köszönök mindent, és ha már ott vagy, kérlek, add át üdvözletemet Évának, Péternek és persze Csabának is.

Horváth Gábor Miklós

2013-04-22 02:10:00