Lear király készül Békéscsabán
Shakespeare Lear királyának olvasópróbáját megtartották a Békéscsabai Jókai Színházban. Az előadást, a Nagy-Britanniából érkező Chris Rolls (fotó) rendezésében és Sean Crowley díszletében-és jelmezeiben mutatják be április 19-én. Címszerepben Kovács Frigyes Jászai-díjas. Goneril-Kara Tünde, Regan-Dobó Kata, Cordélia-Babócsai Réka, Bolond-Jancsik Ferenc.
Dobó Kata - Fekete Péter - Chris Rolls, előtérben Zalán Tibor dramaturg
 
Fekete Péter igazgató az évad legnagyobb kihívásának nevezte a készülő produkciót.
Miért olyan nehéz darab a Lear király? Talán mert a legelemibb, legalapvetőbb kérdéseket feszegeti, mint „Mit jelent embernek lenni?”, vagy „Van-e Isten?”. Shakespeare zsenialitása, hogy szövegei mind a mai napig élő, flexibilis szövegek, mondanivalója pedig egyetemes és időtlen.

Chris Rolls
 
A 2013. április 19-én bemutatásra kerülő előadásra jeles alkotógárda érkezik Nagy-Britanniából: Chris Rolls rendező a brit Nemzeti Színházban, a Royal Shakespeare Company-ben és a Royal Opera House-ban, valamint a világ számos pontján – Moszkvában, Bankokban, Szingapúrban - szerzett magának szakmai elismerést, prózai előadásaival és operarendezéseivel. Sean Crowley, aki a produkció látványvilágáért felelős, a wimbledoni művészeti iskola elvégzése után filmek, operák, színházi előadások, televíziós műsorok díszlet- és jelmeztervezőjeként vált ismertté, az elmúlt 11 évben Wales egyik legtermékenyebb tervezője: több mint 150 alkotás dicséri a keze nyomát Nagy-Britannia- és Európa-szerte.

Kovács Frigyes
 
A békéscsabai Lear király egy ipari, gyári közegben játszódik majd, ahol alvilági kapcsolatok rajzolódnak ki. Fontos eleme lesz az előadás játékterének három függöny, amelyeket vetítésre is használnak, valamint hat darab speciális lámpa, amelyek különböző mozgásos látványeffektek eszközéül is szolgálnak. A kosztümök ehhez kapcsolódóan egy elegáns, gazdag világot sugallnak majd, a szereplők legfontosabb kelléke a pisztolyokból és késekből álló fegyverzet lesz. A néhány, ám annál hangsúlyosabb bútor klasszikus stílusban ellenpontozza majd a játéktér modernségét – mondta el Sean Crowley az olvasópróbán.

Sean Crowley
 
„Néhányan azt mondják, ezt a darabot lehetetlen megcsinálni... És nekünk öt hetünk van rá… És én angolul beszélek…” – vette át a szót Chris Rolls rendező, aki különleges produkcióra számít. Mit jelent embernek lenni? Mi marad egy emberi lényből, ha mindenét elveszik? Hogyan tudunk egymással emberként viselkedni? Hogyan lehet egy olyan világban élni, ahol nincsen Isten? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a társulat Rolls vezetésével.

A díszlet terv
 
Lear király szerepében Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas színész-rendezőt láthatjuk, akit Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-dráma rendezőjeként ismerhetett meg a békéscsabai közönség. Regan szerepében tér vissza a színpadra Dobó Kata, Goneril alakítója Kara Tünde. Cordeliát pedig Babócsai Réka alakítja, akit egy több fordulós casting során választott ki a rendező. A bolond szerepében, Jancsik Ferenc. A bemutató április 19-én lesz a Békéscsabai Jókai Színház nagyszínpadán.

Forrás:jokaiszinhaz.hu

2013-03-12 16:19:00