Világsztárok a Békéscsabai Jókai Színházban
A Magyar Kultúra Napja előestéjén a Szegedi Filharmonikus Zenekar adott koncertet. A szólista Szabadi Vilmos (fotó) a világhírű hegedűs, a karmester Oliver von Dohnányi (Csehország). A magyar est programja; Kodály: Galántai táncok, Dohnányi: Hegedűverseny, nr. 1, d-moll. Op. 27., Bartók: Concerto.
Békéscsaba zenét kedvelő közönsége igazán nem panaszkodhat. A közelmúltban több világhírű muzsikust hallhattak a városban; Varnus Xavér, a Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar, és a Magyar Kultúra Napja előestéjén Szabadi Vilmos és Oliver von Dohnányi a Szegedi Filharmonikus Zenekar élén kápráztatta el a publikumot.
A zsúfolásig megtelt Jókai Színház hallgatóságának, Nagy Krisztina az est háziasszonya így vezette föl a koncertet.

Magyar estünk mottója:

„Bartók abból az emberfajtából való, amely örök elégedetlenségtől hajtva mindent meg akar változtatni, mindent szebbé-jobbá akar tenni, amit csak a Földön talál. Ebből kerülnek ki a mű¬vészet, a tudomány nagyjai, a nagy felfedezők, feltalálók, politikában a nagy forradalmárok, Kolumbusok, Galileik, Kossuthok, akik mind másképp hagyták maguk után a világot, mint ahogy találták. Természetesen sok az elége¬detlen, aki szeretné megváltoztatni a világot, de nem tudja. Bartók tudta.” (Kodály Zoltán)

„Kodály munkásságának minden időben egyik legfőbb célkitűzése volt: pótolni a magyar zenei fejlődés elmaradt, elveszett, elszalajsztott évszázadait” – írja Szabolcsi Bence egyik legszebb, Kodályról szóló tanulmányában, a „Kodály Zoltán magyar évszázadai” címűben. S a tanulmány egyik mondatában külön hangsúlyozza a hangszeres kompozíciók történelem-felidéző szerepét: „…ne gondoljuk, hogy mindez csak a szöveges-énekes zenére vonatkozik: a magyar tör¬ténelem képei Kodály hangszeres zenéjét is áthatják, s nemcsak a Háry János, vagy a Czinka Panna elképzelhetetlen nélkülük, hanem a Marosszéki és Galántai táncok is, sőt, akárhány kamarazene-tétel…”

Kodály Zoltán (1882-1967) Galántai táncok című táncsorozatának partitúrája három évvel a Marosszéki táncok után készült el: bemutatójára 1933. október 23-án került sor a budapesti Filharmonikusok jubileumi hangversenyén. Dallamai nem népzenei gyűjtésből származnak, hanem műzenei forrásokból: a 19. század fordulójáról való kottakiad¬ványokból.
„Galántán töltötte a szerző gyermekkora legszebb hét esztendejét” – olvassuk a partitúra bevezetőjében. „Híres volt akkor a galántai banda, Mihók prímás alatt. De még híresebb lehetett száz évvel ezelőtt. 1800 táján Bécsben több füzet magyar tánc jelent meg. Egyiknek címe így jelöli meg forrását: von verschiedenen Zigeunern aus Galantha (különböző galántai cigányoktól). Ma már hírmondó sem maradt belőlük. Hadd folytassa ez a kis mű a régi galántai hagyományt.”
A kottakiadványokra először Dr. Major Ervin, kiváló zenetörténészünk bukkant 1927-ben, a Nemzeti Zenede könyv¬tárában. Az ő közlése szerint Kodály kezébe is tőle kerültek ezek a darabok. Két különböző kiadványsorozatról van szó – a két sorozat részben azonos darabokat is tartalmaz – az egyik „Originelle ungarische Nationaltänze”, azaz „Eredeti magyar táncok” címen jelent meg, négy füzetben, egy bécsi kiadónál: a másik kiadvány kétfüzetnyi, címe: „Ausgesuchte ungarische Nationaltänze von verschiedenen Zigeunern aus Galantha”, vagyis „Válogatott magyar táncok, különböző galántai cigányoktól”. A galántai cigányokról felkutatott zenetörténeti adalékokat is Major Ervin hozta nyilvánosságra egyik 1960-ban megjelent tanulmányában. Összeállítása meglevő adatokat gyűjt egybe egy 18. századvégi, virágzó helyi, rezidenciális zenekultúráról. Ahogyan korabeli feljegyzésekből kiderül: nemcsak táncmulatságokon tették hasznossá magukat, hanem tagjai voltak urasági zenekaroknak is, koncerteket, szimfóniákat is játszottak – egy meglepő információ: mindig kottából muzsikáltak! De persze ápolói és letéteményesei voltak a kor magyar tánczenéjének, a verbunkos stílusnak is. Az em¬lített kottakiadványok ebből a verbunkos-anyagból válogatnak több tucatnyit: kis kéttagú – olykor triós – táncformákat egyszerű kísérettel ellátva, kétsoros zongoraletét alakjába.

Szegedi Filharmonikus Zenekar
 
Ahogyan a zongoraletétből megismerjük ezeket a táncdarabokat, aligha tükrözik ebben a meglehetősen primití¬ven lejegyzett alakjukban azt a ritmikai mozgalmasságot, frissességet és díszítő gazdagságot, ahogyan annak idején a galántai muzsikusok vonós hangszerein megszólalhattak. Kodály feldolgozása, akárcsak a Marosszéki táncok népi dallamfeldolgozásaiban, itt is atmoszférát és történelmi hitet pótol.
Talán kissé Liszt magyar rapszódiáinak késői folytatására és betetőzésére is ráismerhetünk ebben a táncrapszódiá¬ban. A Galántai táncokban egy történelmi korszak szívverése dobban, művészi akarat teljesül a legmagasabb fokon – amilyennek kellett volna lennie, amilyen szeretett volna lenni.
(forrás: Bartók Rádió, Kovács János előadása, 1977)

Dohnányi Ernő (1877-1960) érdemtelenül ritka szereplője hangversenyéletünknek. Intellektuális muzsikus, aki intellektusát annak a célnak szolgálatába állította, amelyhez leginkább volt intellektusra szükség: a for¬mának, a szerkesztésnek, az ellenpontnak - mint a zenei intellektus e legmagasabb rendű termékének - szol¬gálatába. Bár Dohnányi nem kifejezetten a magyar népzenéből táplálkozott, és nem volt egyik modern zenei irányzat követője sem, a maga útját járva is sikerült maradandót, dallamvilágában gazdag, igazi XX. századi zenét komponálnia, melynek szép, művészileg és formailag felettébb igényes darabja az 1915-ben keletkezett I. hegedűversenye is.
A művet Berlinben adták ki 1920-ban. Az első tétel a főtéma zenekari bemutatásával kezdődik, majd a szólista kadenciája után egy líraibb dallamanyag következik. A kidolgozás különböző témákat vonultat fel, nagy virtuozitást követelve a szólis¬tától. A második tétel főtémája Brahmsot idézi sötét tónusával (fagottok és mélyvonósok), ezt követően kapcsolódnak be a hegedűk. Az élettel teli harmadik tétel központi része H-dúrban szól, ahol a szólistát hárfa és fúvósok kísérik. Ezt fogja keretbe a g-moll anyag. A negyedik tételt a már ismert első tételbeli kadencia bővített, fejlesztett változata vezeti be, majd következik egy gyors rész különböző dallamvariációkkal. Magyar jelleget idéző rész után a mű végén visszatér az első tétel főtémája és egy fergeteges Molto Allegróval zárul a darab.
(forrás: Naxos)

Ekkor Szabadi Vilmos lépett a pódiumra, kezében a hangszer egy cremonai mesterhegedű (Laurentius Storioni 1778, a Magyar Állam kollekciójából való) és egy másik – távoli rokon – Dohnányi intésére kezdetét vette a varázslat.

Szabadi Vilmos hegedűművész 1959-ben született Budapesten. Hegedűtanulmányait a Liszt Ferenc Zenemű¬vészeti Főiskolán Halász Ferenc irányítása alatt folytatta, diplomáját 1983-ban kapta meg. Egy évvel később a Ze¬neakadémia (legfiatalabb) tanára lett. Posztgraduális ta¬nulmányait Ruggero Riccinél, Végh Sándornál és Fenyves Lórántnál végezte. 1982-ben a Magyar Rádió Hegedűver¬senyén, majd egy évvel később a Hubay Jenő Hegedűver¬senyen nyert első díjat, illetve mindkét versenyen elnyerte a zsűri Különdíjait is. 1985-ben, Finnországban III. díjat nyert a Jean Sibelius Nemzetközi Hegedűversenyen.
Sir Georg Solti és a Londoni Filharmonikusok meg¬hívására Szabadi játszotta Bartók II. hegedűversenyét az 1988-as londoni Royal Festival Hall Bartók Gála koncert¬jén. A koncertet a BBC és a Decca rögzítette, majd a Philips cég jelentette meg. 1990-ben a londoni Royal Philharmonic Orchestrával, 1992-ben a BBC Filharmonikus Zenekarral, majd az Ír Koncertzenekarral lépett fel. 1992. október 22-én Rosztropovics, Domingo, Kiri Te Kanawa, Jeffrey Tate társaságában játszott Solti György születésnapi kon¬certjén a Buckingham Palotában. 1995 áprilisában Madrid legnagyobb koncerttermében, az Auditorio Nacionalban mutatkozott be Dmitri Bashkirow és Ivan Monighetti tár¬saságában, a Spanyol Királyi Kincstár számára 1701-ben készített Stradivari hegedűn. 1995-ben, mint művészeti vezető, megalapította a nyaranta megrendezésre kerülő Kastély Kamara Koncer¬tek hangversenysorozatot. 1999-ben megalakítja a Wiener Belvedere Trio kamara együttesét – bemutatkozásukat a Musikvereinsaal-ban, a Bécsi Ünnepi Hetek alkalmából, a kritika egybehangzó dicsérete övezi – tagjai a Bécsi Fil¬harmonikus Zenekar művészei. 1996-ban a Hungaroton Classics exkluzív szerződést kötött vele.

Két MIDEM nagydíjat nyert – először a Hungaroton történetében – 2002 és 1999-ben a franciaországi Cannes-ban Dohnányi hegedűversenyeit és Bartók fiatalkori szo¬nátáit tartalmazó CD-ivel. 1999-ben megkapta a Hunga¬roton-díjat is.
Fellépései során dolgozott – többek között – Szimonov, Ceccato, Nelson, Berglund, Kobajashi, Kamu, Haenchen, Tabachnik, Renzetti, Gardelli, Loughran, Vásáry, Saraste, Fisher Ádám és Fisher Iván karmesterekkel. Vendég¬szólistaként járt a londoni Royal Festival Hall, Barbican Center, Wigmore Hall, az amszterdami Concertgebouw, a stuttgarti Liederhalle, a bécsi Konzerthaus, Musikverein, a párizsi Museé D’Orsay, Conservatoire, Châtalet, a hel¬sinkii Finlandia terem, a dublini National Concert Hall, torinoi RAI Auditorium, a spanyol Auditorio Nacional, a brüsszeli Théâtre Saint Michelle, Észak-Írország és Wales koncerttermeiben is. Szerepelt még az Egyesült Államok¬ban, Kanadában, Izraelben, Törökországban, Dél-Koreá¬ban és Tajvanban. Felvételeket készített vele a BBC, az NDR (Hamburgi Rádió), BRD (Müncheni Rádió), Radio Classique (France), a finn, a jugoszláv, az izraeli és más rádióállomások. 1992-ben munkásságáért Liszt-díjjal tün¬tették ki.

Bartók Béla (1881-1945) Concerto című műve első, amely amerikai emigrációban keletkezett, négy esztendei hallgatás után. A mű címe a barokk zene egyik sajátos, különféle hangszereket és hangszercsoportokat szem¬beállító – mintegy versengésre késztető – műfajára utal.
A háború veszedelmei miatt Amerikába emigrált Bartók hosszú hallgatás és reménytelenségben telt évek után, kór¬házi betegágyán kapott felkérést Serge Koussevitzky karmestertől egy zenekari mű megírására. A munkát néhány hónap alatt befejezte, és 1944 végén Bostonban bemutatták a Concertót.
Bartók ismertetőt írt erre az alkalomra: „A mű általá¬nos hangulata – a tréfás második tételtől eltekintve – fokozatos átmenetet képvisel az első tétel komolyságától és a har¬madik gyászos sirató-énekétől a zárótétel életigenléséig. E szimfónia-szerű zenekari műnek a címét az egyes hangszerek vagy hangszercsoportok koncertáló vagy szólisztikus jellegű kezelésmódja magyarázza. A ’virtuóz’ hangszerkezelés pél¬dául az első tétel kidolgozásának fugato-szakaszaiban jelenik meg (rézfúvós hangszerek), vagy a zárótétel főtémájának ’perpetuum mobile’-szerű futamaiban (vonósok) és különösen a második tételben, ahol a hangszerek mindig párosával jelennek meg egymást követően; briliáns passzázsokkal.”
Koussevitzky a bemutató után lelkesen nyilatkozta: „Az utolsó 25 év legjobb zenekari műve!” A Concerto, azóta is Bartók egyik legnépszerűbb, legtöbbet játszott alkotása.
(forrás: www.mupa.hu)

Oliver von Dohnányi karmester Prágában Václav Neumann, Bécsben Otmar Suitner tanítványa volt. Részt vett Franco Ferrara, Arvid Jansons és Igor Markevitch mes¬terkurzusain. Számos díj birtokosa – a Premio Respighi, a Prágai Tavasz és a Magyar Televízió által szervezett kar¬mesterverseny kitüntetettje.
A magyarul kitűnően beszélő művész elmondta: „Távoli rokona vagyok Dohnányi Ernőnek, aki Pozsonyban született és a világszínvonalú zenei képzés igénye miatt került Pestre. Valójában mi egy európai család vagyunk, s ezért, bár magyar, német és szlovák gyökerekkel rendelkezem, európainak érzem magam."

1993-ban a Prágai Nemzeti Színház zenei igazgatója. Többek között a tokiói Yomiuri Nippon Szimfonikus Zenekar, a Szentpé¬tervári Filharmonikusok, a Liver¬pooli Királyi Filharmonikusok, a Buenos Aires-i Filharmonikusok, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Cseh Filharmonikusok, a Portugál Állami Filharmoniku¬sok, az Angol Kamarazenekar, a BBC, a London Mozart Players, a Zágrábi Filharmoniku¬sok és a Zagreb Radio SO dirigense.
Vendégkarmesterként mostanában a bécsi Musikvereinben szerepel. Operákat dirigált Bázelben, Zürichben, Po¬zsonyban, Brnóban, Londonban, Leeds-ben, Wexfordban, Aldeburgh-ban, Tokióban, Osakában, Koppenhágában, Stutt¬gartban, Münchenben, Karlsruhéban, Amsterdamban, Madridban, Barcelonában, Oviedóban, Malagában, Luganóban, Livornóban, Rovigóban, Savonában, Bolzanóban, Trentóban.
2001-től együttműködött a müncheni Bajor Állami Operaházzal, 2007-ben a Stuttgarti Operaházzal, ahol Normát és Anyegint vezényelt. 2004 júniusában újra megválasztják a Prágai Nemzeti Színház zeneigazgatójának, három évre. Emellett 2006-ban elvállalja az ostravai Morva-Sziléziai Nemzeti Színház művészeti igazgatását is.
2009-ben dirigálta Szegeden a szim¬fonikusokat az Armel Operaverseny keretében rendezett Tutino-operában (Vita), majd 2011 márciusában bérletes hangversenyen.

(Köszöm Nagy Krisztina segítségét.)

[ Kadelka László ] 2013-01-22 05:12:00