Lesz vigasz?
Zenés nézőtoborzó
Rossz híreket kap a vidéki kultúrház igazgatója: ha sürgősen nem talál ki valamit, amivel újra becsábítja a nézőket a csőd szélén álló intézménybe, akkor az épületet eladják és a helyére sportcsarnokot építenek. Díszlet- és jelmeztervező Kiss Bori, zenei vezető Károly Kati, rendező: Cseke Péter. Bemutató 2012. október 12-én, Kecskeméten a Katona József Színházban.
A „főnök úr” megijed, és kétségbeesésében összetrombitálja a közösség apraja-nagyját. A mentőakcióba besegít a tanárnő, az óvóbácsi, a kisállat-boltos, az inszeminátor, a hivatlasegéd és a többiek; ennek megfelelően pedig a hangulat a tetőfokára hág. A főnök felesége a fővárosi művésznő érkezésének hírére féltékenységi rohamot kap; a frissen alapított fiúzenekar azon nyomban fel is bomlik; a főnök segédje folyton megsérül; végül pedig betoppan az ingatlanbecslő, hogy még közelebb hozza a felszámolás árnyékát…

A történetet mindenki által ismert dalokkal, népszerű slágerekkel tarkítottuk; remek szórakozást ígérhetünk a musical és az operett kedvelőinek egyaránt. Az este folyamán felcsendülnek többek közt az Anconai szerelmesek dalai, de nem felejtkeztünk el azokról sem, akik a Te rongyos élet vagy a Hajmási Péter, Hajmási Pál kezdetű dalokat éneklik otthon a zuhany alatt.
A bolondos, mókás összevisszaságot nehéz megállni nevetés nélkül, a csetlő-botló lelkesedés pedig megmelengeti a szívünket. A színpad ezúttal a szomszédainké, barátainké és ellenségeinké, és a bájos történet is azt bizonyítja, hogy a színház, a játék öröme mindenkié.

 
 
 
 
 
 
 
Németh Virág

LESZ VIGASZ?
Zenés nézőtoborzó ismert operett és musical slágerekkel, két részben

Egyházi Géza, Sáfár Mónika, Kőszegi Ákos, Csombor Teréz,
Pál Attila, Aradi Imre, Csémy Balázs, Decsi Edit,
Fejes Szandra, Ferencz Bálint, Hajdú Melinda, Károly Kati,
Kiss Zoltán, Magyar Éva, Orth Péter, Porogi Ádám,
Puskás Gyula, Sirkó Anna, Trokán Nóra, Varga Zsanna,
Czeglédi Ákos, Vári János

Díszlet- és jelmeztervező: Kiss Bori
Zenei vezető: Károly Kati
Koreográfus: Kiss Zoltán
Zenei asszisztens: Látó Richárd, Kovács Mihály
Súgó: Arató Andrea
Ügyelő: Czeglédi Ákos
Rendezőasszisztens: Vári János
Rendező: Cseke Péter

Bemutató: 2012. október 12-én, 19 órakor a Katona József Színházban

Forrás:kecskemétikatona.hu

2012-10-11 18:05:00