GARDÉNIA
Thália Színház / 2011.12.10 19:30
Tel: (+361) 331-0500 E-mail: jegy@thalia.hu
 
A K. V. Társulat új bemutatója a Thália Színház támogatásával:

Elżbieta Chowaniec: GARDÉNIA
(Fordította: Pászt Patrícia)

MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ

Négy gyönyörű nő. Négy generáció. Anyák és lányaik. A harmincas évektől napjainkig.

Szubjektív történelem. Egy család története. A mi történetünk.


,,Az előadás személyes monológokból, “áriákból” és kettős, hármas, négyes jelenetekből, duettekből, tercettekből, kvartettekből áll. A személyes, de mégis visszatekintő, magukat és életüket elemző dokumentumszerű szövegekből hirtelen belezuhanunk a múlt egy-egy jelentős pillanatába. Így rajzolódik ki egy tipikus huszadik századi családtörténet. Nők története. Nekik állít emléket, róluk beszél kegyetlenül és mégis szeretettel, sok humorral a darab és az előadás.
A szerzői instrukció – miszerint négy, nagyjából egyidős színésznő játssza a szerepeket – és a darab szerkezeti felépítése miatt a kamaraoperát választottam az előadás formai keretének. A nézők tehát egy prózában elhangzó “operát” láthatnak, zongorakísérettel, ahol a szöveg zeneként működik, és ahol a “dallamok” nagyon ismerősek számunkra, mindannyian énekeltünk már részleteket belőle, anyánkkal vagy lányunkkal, a konyhában vagy a nagyszobában.
A négy színésznő négy világhírű operaénekesnő. Figuráik, az “általuk énekelt szerepek”: anyáink – hősökké válnak, kiemelődnek, bekereteződnek, és nem öregszenek. Mert ahogy nagymamám mondta: egy nő haláláig nő marad.”
Pelsőczy Réka

A Gardénia egy részleges családtörténet: négy generációnyi nő drámája, közülük a legidősebb 1920-ban, lánya 1942-ben, az ő lánya 1962-ben, a legfiatalabb pedig 1982-ben született. Mind a négy nő keresi a boldogsághoz vezető utat; miközben végigélik a huszadik század szinte teljes történetét, összetett viszonyaikra is fény derül; anya és lánya, nagyanya és unokája, dédanya és dédunokája között, ahogy elérünk a mába.
Az írónő nagyon pontosan tárja elénk a generációk közötti kommunikáció nehézségeit, leszámol minden romantikus képzettel a nőkről; az egész darabot sajátos, metszően ironikus humor ugyanakkor mélyről fakadó szeretet hatja át. Mindemellett bátran és éleslátóan boncolgatja a női alkoholizmus kérdését is.

Miként befolyásolják a női figurák viselkedését az örökölt hajlamok és a tanult viselkedésminták? Függetleníthetik-e magukat mindenkori szociális körülményeiktől? Kitudják-e vonni magukat hősnőink a családi hagyományok-beidegződések kényszerei alól? Többek között ezekre a kérdésekre is keressük majd a választ az előadásban.

Szereposztás:

Nő I : Urbanovits Krisztina
Nő II : Száger Zsuzsanna
Nő III : Bartsch Kata
Nő IV : Spiegl Anna

Fény: Tengely Gábor
Díszlet-jelmez: Nagy Fruzsina
Dramaturg: Markó Róbert
Zeneszerző : Kákonyi Árpád
Zongora: Kákonyi Árpád/ Matkó Tamás

Rendező: Pelsőczy Réka

További információ:
http://kavetarsulat.blogspot.com
Jegyrendelés:
Thália Színház
Tel: (+361) 331-0500
E-mailen: jegy@thalia.hu


[ Füge ] 2011-12-03 19:30:00