Jubileumi beszélgetés Cseke Péterrel
Katona József 220 éve született Kecskeméten. A színház, amelynek névadója Cseke Péter igazgatása negyedik évét egy megújult Bánk Bánnal előadással kezdte. Ma este díszelőadással emlékeznek a szerzőre.
 
Mostanság a színigazgatókkal a különböző médiumokban általában a belpolitikai rovatokban lehet találkozni. Sok mindenről esik ilyenkor szó, csak a színházról nem.
Cseke Péter Nagyváradon született színész családba. Három éves korában már fellépett egy szilveszteri műsorban, azóta színpadon van. Fontos számára a hagyomány, az elődök tisztelete. A színészbejáróval szemben emléket állított a magyar színjátszás három, Kecskeméten is tevékenykedő kiválóságának. Radó Vilmosnak, aki hosszú ideig vezette a társulatot. Ruszt Józsefnek, aki főrendezője volt a színháznak és Gábor Miklósnak, aki a Ruszt irányította együttes meghatározó alakja volt. Három fát ültetett egy robusztus kő köré, amelyen felirat emlékeztet a kiváló elődökre.
Cseke Péter igazgatása negyedik évét Kecskeméten, egy megújult Bánk Bánnal kezdte, amelyet az ő kérésére Szabó Borbála mai magyar nyelvre ültetett át. A jubileumok alkalmasak egy kis összegzésre. Az első hónapban négy bemutatóval tisztelte meg közönségét a színház; a Bánkot követően, Füst Milán Boldogtalanok-ja, Agatha Christie Az egérfogó-ja, és Lehár Ferenc A víg özvegy- e került a nézők elé. A kinevezése óta eltelt időről beszélgettünk.

 
Milyen állapotban vette át 2008-ban a színház vezetését?

Gazdaságilag és működésműködésében is rendezetlen volt. Fontosnak tartom, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott közintézmény működése átlátható legyen. Ebben kitűnő partnert találtam Horváth Ilona gazdasági vezető személyében. Nagy munkával ezt sikerült megoldani. Művészileg elég furcsa volt a helyzet. Bodolay Géza a különös, hideg német színházat kedveli, amelyhez kitűnően ért. Ezeket a produkciókat a nagyszínházban játszatta, a népszerűbb és populárisabbakat pedig a kis befogadó képességű kamaratermekben. Az utóbbi években, amikor figyelemmel kísértem a színházban folyó munkát, azt tapasztaltam, hogy a közönség elfordult ettől a programtól. Én úgy gondolom, hogy egy ilyen gyönyörű vidéki városban ezt pont fordítva kell csinálni. Azt szoktam mondani, hogy úgy működjön a színház, mint egy könyvtár. A kisgyerekektől az aggastyánig mindenki megtalálhassa a neki tetszőt. Nagyon fontos volt számomra, hogy kezet nyújtsak a közönségnek. Invenciózus színházat szeretnék, amely kérdéseket tesz föl, és megpróbál válaszolni is azokra.

A társulat összetétele aránytalan volt, tele nagy tehetségekkel, dolgozni szerető- és tudó tagokkal. De bizonyos szerepkörön sokan, másokon viszont egyáltalán nem voltak. Fájdalmas munka volt - hiszen én is színész vagyok -, bizony el kellett beszélgetnem a társulat tagjaival, hogy nem tudok mindenkinek a színészi-művészi, tehetségének, rangjának megfelelő feladatot biztosítani. A drámairodalom sajátja, hogy sokkal több a férfi szerep. A 28–42 év közötti hölgyek tizenegyen voltak. Ezt becsülettel elmondtam az előtte lévő évben, hogy mindenki átgondolhassa a sorsát. A munkabírás is rendkívül lényeges, mert egy évadban 13-14 bemutatónk van és a nyári program is jelentős.
Nem igen voltak fiatalok, őket kellett szerződtetnem. Megszerveztük - és mára hagyománnyá vált – a kecskeméti Színművészeti Egyetemek Találkozóját. Három országban, öt magyar nyelvű egyetem működik. Immár harmadik alkalommal kerül sor az összejövetelre. Az itt szereplő fiatalokat figyelemmel kísértük és közülük szerződtettük az utánpótlást. A budapesti egyetem Máté Gábor osztályából Csémy Balázs, Trokán Nóra, a Kerényi növendék Hajdú Melinda már a mi tagunk. A most végző Mohácsi János osztály rendkívül tehetséges. Nyáron megnéztük a vizsgaelőadásukat, ennek eredménye, hogy Decsi Edit, Porogi Ádám, Keresztény Tamás, a bolognai rendszer szerint az utolsó évüket kisebb és nagyobb szerepekben itt játszhatják nálunk. A társulat kiegyenlítődött, így lehetséges, hogy most négy produkcióval indíthattuk a jubileumi évadot. Én a társulatomra keresem a darabokat, olyanokat választok, amelyek szerepei jól kioszthatóak. Az nem fordulhat elő, hogy bemutatjuk, de nincs megfelelő Hamlet.

A színház névadójának 220-ik születésnapján szinte kötelező a Bánk Bán-t bemutatni. Hogyan került sor a mai magyar nyelvre való átültetésre?

Sokat beszélgettem Szabó Borbála író-dramaturggal, ő nemcsak középiskolában, hanem egyetemen is tanít. Elmesélte, hogy amikor a Bánkról mesél a tanítványainak, akkor a mese elvarázsolja őket, amikor pedig elkezdik olvasni, megszűnik a varázs. Nyilvánvaló, hogy a siker reményében ma már nem lehet Katona nyelvezetét megérteni. Ezért kértem, hogy tegye érthetővé a mai fül számára. Meggyőződésem, hogy a Bánk kamaradarab. Nem lehet nagy térben teátrálisan játszani. A stúdiószínpad meghittsége kell hozzá.

Az szövegértésben sokat segített Bagó Bertalan rendezői megoldása is.

Ő azok közé a rendezők közé tartozik, akik „átfolyatják” magukon és a XXI. századon a történetet úgy, hogy magunkat is láthatjuk benne. Az Amadeus 2009-es bemutatójának sikerét követően úgy döntöttem – noha én rendeztem volna –, hogy A Caligula helytartóját inkább ő rendezze. Bár a darabhoz többszörös kötődésem van: elsősorban Székely János, a darab és Taub János miatt, akit mesteremnek tekintek, hiszen a Nemzeti Színházban az Ő rendezésében játszottam. A Caligula tavalyi sikeres bemutatója igazolta a döntésemet. A bemutatót követően kértem föl a Bánk megrendezésére. Az eddigi közönség és kritikai visszhang nagyon kedvező.

 
Szász János amerikai és moszkvai nagy sikerek után Kecskemétre szinte „haza” jár rendezni.

Szász Jánost rendkívüli tehetségű rendezőnek tartom. A ’98-ban Nyíregyházán láttam a Ványa bácsi rendezését, amely lenyűgözött. Nagy öröm, hogy a Három nővért követően, a tavalyi szezonban az Orosz lekvárt rendezte, amelyért a Rivalda Fesztivál legjobb rendezői díját kapta. Idén Füst Milán Boldogtalanok- ját álmodja színpadra.

Szerednyey Béla egy egészen más stílusú rendező. Ő operettet rendez?

Őt nagyon jól ismerem. Több mint harminc éve vagyunk olyan kollégák, akik szinte minden darabban együtt játszunk. Nekem az ő személye garancia arra, hogy – különösen vígjáték és zenés mű esetében – a legmagasabb színvonalon szólaljon meg a mű.

Nemcsak a növendékei, de Mohácsi János is fog a színházban dolgozni. Őt hogy sikerült megnyerni?

Ez nagy öröm. Évek óta szerettem volna, hogy nálunk rendezzen, de eddig nem tudtunk időpontot egyeztetni, most végre sikerült! Az évad utolsó bemutatóját rendezi. Sok ajánlat után, végül Csiky Gergely Buborékok című vígjátékánál maradtunk. Nagyszerű, hogy egy ilyen nagyszemélyzetű darabot ki lehet osztani a társulatra. Ugyanakkor tudom, hogy az idő kicsit porossá tette, de tudjuk, hogy a Mohácsi testvérek „nagy portörlők”.

Nem könnyű a fiatalokat becsalogatni a színházba. Jó ötletnek tartom az „Ádámok és Évák ünnepét”, amelynek keretében – most már országos mozgalomként – Madách: Az ember tragédiájá-t dolgozzák föl a diákok színészek segítségével. Kecskeméten milyen más elképzelés született?

A nyár elején készült egy országos felmérés, amelyben az ifjúság szabadidős elfoglaltságait vizsgálták. Szomorúan tapasztaltam, hogy egy fiatal sem mondta azt, hogy színházba jár. Ez az eredmény késztetett bennünket arra, hogy elkezdjünk azon gondolkodni, mit lehetne tenni, hogy a fiatalok életének részévé váljon a színház. Két programról van szó.
Az egyik Mű érték vagy Műérték program. A megye hetven általános és középiskolai pedagógusa vehet részt ingyenesen a színház ifjúsági előadásainak főpróbáján. Ehhez a Nemzeti Kulturális Alap és a Városi Támogatási Program nyújt támogatást. Fontos, hogy a pedagógusok ne csak elhozzák a gyerekeket a színházba, hanem dolgozzák fel, értelmezzék utána velük az ott látott darabot. Éppen ezért a képzés során minden előadás után tartunk egy drámapedagógiai beszélgetést arról, hogyan lehet a darabot az ő diákjaik szemszögéből elemezni, a fiatalokhoz közelebb vinni.
A másik: létrejött az együttműködés a színház és a Kecskeméti Főiskola között. (Tanítóképző Főiskolai Kar, Kertészeti Kar, és a Mérnöki Kar.) A főiskolások ettől a szemesztertől kezdve szabadon választható tárgyként felvehetik a színházlátogatás kurzust is, amellyel kreditet is szerezhetnek a bolognai rendszer szerint. Azt mondták, hogy 5 fő jelentkezése esetén elindítják a kurzust, a maximum a 40 fő. Nagyon hamar betelt a létszám, most gondolkodunk azon, hogy hogyan lehet kiterjeszteni.

 
Az a tény, hogy ennyi jubileum „összecsúszott” jelent-e valami pluszt a dotációban?

Semmit. Azon színházak közé tartozunk, amely éppen hogy csak „megél”. Kifejezetten jó a kapcsolatom a fenntartóval, Dr. Zombor Gábor polgármester kultúra támogató. Az előző kormány alatt sebtében elfogadott előadó- művészeti törvény sok hibával jött létre, viszont van egy nagyon nagy előnye. Mi színháziak ezt úgy hívjuk: TAO. A Társasági Nyereség Adó visszaforgatása a kultúrába, vagyis szponzorok, társaságok támogathatják a színházakat, azok bevételének nyolcvan százalékáig. Most ez menti meg a színházunkat. Sajnos azt hallom, hogy sok helyen – a fővárosban szinte mindenhol – elvonják ezeket a pénzeket, amit nagyon helytelenítek! A színházak egy régi rendszer szerint, ám gazdaságilag fordítottan működnek, miközben a világ változik körülöttünk. Ami ebből foggal, körömmel megőrzendő az a társulati rendszer. Három összetevőből áll össze a pénz: az állami, az önkormányzati, és a saját bevétel. A színházak rá vannak kényszerítve arra, hogy először azt nézzék meg, mennyi kell a fenntartásra, erre-arra és ami megmarad, abból megpróbálnak x mennyiségű bemutatót tartani.
Véleményem szerint egy valóban jó színház úgy fog működni, hogy miként tud a társulata művészileg fejlődni. Ha ez megoldott, akkor következhetnek a járulékos költségek.

Kapcsolódó írásunk

[ Kadelka László ] 2011-11-11 00:53:00