Kánikula, szökőkút, zongoraszó
Karádi Zsolt: VIDOR-napló 2
Péntek délelőtt tíz óra. Élménygyűjtő körútra indulok Nyíregyháza belvárosában. Ott, ahol minden arról szól, hogy ma este… Igen, ma este, immár tizedszer, a magasba emelkednek a VIDOR szót formázó léggömbök. És addig? Addig folyvást küszködni kell.
Küszködni a porral, homokkal, hőséggel.
Huszonkilenc fok árnyékban. Lesz ez több is. A színház oldalában ruhapróbára vár egy csicsergő diáksereg: ők alakítják majd az élőszobrokat. Nem irigylem őket: a XVII-XIX. századi fidres-fodros, zsabós göncökben, fejükön parókával mereven állni egy-egy órát, bizony, emberpróbáló feladat ebben a kánikulában. (Mindez, persze, jó buli is, tavaly gyakran majd megfagytunk, meséli az egyik lányka, most meg nyilván elolvadunk, teszi hozzá a másik.)
A Bessenyi téren Jenei Judit, a Kelet színésze sétáltatja Hellát. (Vagy Hella Juditot?) Amíg váltunk néhány szót az új ősbemutatóról, a Tirpákia Tündérkertről, addig a játékos basset hound elmélyülten küzd egy fadarabbal, majd tovanyargal. Távolabb Varga Imre szobra villog az augusztus végi napfényben: a hazatérő Krúdy elmélázva ücsörög a tüzes trónná hevült, krómba álmodott csézáján. A színház bejárata fölötti, emeleti terasz mellvédjére ügyes kezek éppen most próbálják felerősíteni a VIDOR Fesztivált hirdető lepedőt. A Jósa András Múzeum előtt Boros Gyuriba botlok. Sóstó szerelmes fotográfusa azzal fogad, hogy feltétlen meg kell néznem az Antal-Lusztig Gyűjtemény anyagából most létrehozott kiállítást, a képek között van ugyanis néhány zseniális Bálint Endre-mű. Megígérem neki, hogy semmiképpen nem hagyom ki a tárlatot, s miközben elcsevegünk a készülő Szökő című fotóalbumról, amelybe szerinte én írok majd Nagy Tamás képeiről, számos ismerős integet. Mintha valamennyien izgatottabbak lennének az átlagnál. A kánikula teszi? Vagy a VIDOR-láz?

Az öldöklés istene-helyekért (főszerepben Börcsök Enikő, Kern András, Eszenyi Enikő, Mészáros Máté) valóban öldöklés folyt a leendő nézők között…
A Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár emeleti kiállítótermében Biriné Elek Éva dekoratőr és gimnazista segítőtársa szorgoskodik. Most készítik elő Aleszja Popova fotóit. A falakon katonás rendben sorakoznak a Kossuth-díjas balettművésznő finom eleganciájú felvételei, már csak ötöt kell elhelyezni. Éva joggal méltatlankodik: a teremben nem működik a klíma, emiatt valóban meg lehet fulladni a könyvtár legtetején található, egyébként tágas helyiségben. Szabó Tamás, a VIDOR programigazgatója érkezik, s arról intézkedik, a megnyitón hol álljon majd a mikrofon, hol legyen a kis asztal, hol foglaljanak helyet a vendégek. És máris rohan tovább.
Magam is így teszek.

Tizenegy óra, harminckét fok.
A templom előtti, sokszor szidott szökőkút vizében két kisfiú pancsol: anyukájuk is szívesen utánuk vetné magát, ha tehetné. De nem: csak biztatja csemetéit, hová lépjenek és hová ne.
A Kossuth téren már áll a nagy színpad, a reflektorokat is fölhelyezték. Néhány szakember a hangosítással van elfoglalva, egy csurom vizes férfi kábeleket vontat el a szobor előtt, a verejtékben úszó díszletező fiúk most helyeznek ki a padokat a színpaddal szemközti üres területre. Ott már elcsigázott takarító nénik állnak lesben, kezükben nedves ronggyal, s amint hozzáférnek, azonnal törölgetni kezdik az ülő alkalmatosságokat. Az egyik fa árnyékában észreveszem a régi kollégámat: ő is Citroën-mániás. Eldiskurálunk a C5-ös és a Picasso erényeiről, nem feledve a 27 éves CX-emet sem. S amíg a döglesztő hőségben megosztjuk élményeinket a hidropneumatikus felfüggesztésről, valamint a Citroën-dízelek legendásan alacsony fogyasztásáról, felcsendül a zene.
És akkor megáll az élet.
Nem érezzük immár a harminchárom fokot sem: a Kossuth tér fölött könnyű zongorafutamok szállnak át. Egy pillanatra mintha a nénik kezében is megremegne a rongy, te jó ég, mi ez? zene? ilyenkor?
Visszaindulok a Bessenyei térre. A közeli ivó előtt összefutok Pistával. Váltunk néhány szót fél éve elhunyt barátunkról, aki ifjú szívekben él. Most is. Amott János közeleg: legalább három esztendeje nem találkoztunk.
A színház épülete ragyog a déli verőfényben, homlokzatán ott a hirdetmény:

 
Dél van.
Hét óra múlva megnyitó.
Kinyitom a CX ajtaját. Idekinn harmincnégy fok. Odabenn ötvenöt.
Potomság.

[ Karádi Zsolt ] 2011-08-26 15:02:00