Szőcs Géza: Válasz egy egykori jóbarátnak
"Leveled abból az indulatból született, hogy az író-szervezetek listáján, amelyen a József Attila-díjra javasoltak névsora volt, valaki négy nevet „kicserélt”. Miután Réthelyi miniszternek nem ez a szakmája, vagyis nem ért hozzá, vélelmezed, hogy a tettes csakis én lehettem." Szőcs Géza Kukorelly Endre levelére válaszolt.
Válasz egy egykori jóbarátnak (LMP)

Kedves Bandi, azzal álltam (nem át, nem is be, egyszerűen csak: oda) politikusnak, hogy a mocsokra nem válaszolok, lehetőleg el sem olvasom, nem foglalkozom vele. Ámde mivel valaha, még jóval az LMP-s idők előtt, drámai leépülésed előtt mégiscsak kollegiális viszonyban voltunk, ezúttal kivételt teszek, és válaszolok arra, amire meggyőződésem szerint nem volna szabad reagálnom.

Leveled abból az indulatból született, hogy az író-szervezetek listáján, amelyen a József Attila-díjra javasoltak névsora volt, valaki négy nevet „kicserélt”. Miután Réthelyi miniszternek nem ez a szakmája, vagyis nem ért hozzá, vélelmezed, hogy a tettes csakis én lehettem.

Tudnod kell mindenek előtt, hogy az irodalmi díjak odaítélésének szabályozása nem teszi lehetővé, hogy az államtitkár bárkit is felterjesszen Kossuth- vagy akár csak József Attila-díjra. Ezen nem változtat a tény, hogy ugyanakkor jelentős mérlegelési és másodlagos javaslattételi joga van: véleményezheti a mások által felterjesztett alkotókat, egyetérthet vagy nem azzal, hogy egyik vagy másik író megérdemli-e a szóban forgó díjakat. Idén a Kossuth-díj bizottságban is csak azokra az írókra szavazhattam, akiket előzetesen valaki már felterjesztett. Vagyis hiába volna kortársunk Arany János, ha senkinek nem jutott volna eszébe javasolni őt József Attila-díjra, nem lett volna lehetséges semmilyen módon „kicserélnem” a nevét valakiével és rácsempésznem mondjuk az írószövetségi listára.

Ez a szabályozás értelmes volt akkor, amikor pártfunkcionáriusok döntöttek az írók ügyeiben: az írókat védte a pártállam önkénye ellen, amely ha kellett, támogatott, s ha úgy látta, tiltott, pl. letiltott vagy betiltott szerzőket vagy műveket. De az elmúlt két évtizedben nem sok szerzőt tiltottak be Magyarországon az egyes kormányok – s ha megtették volna, nevetség tárgyának teszik ki magukat. Úgyhogy elérkezettnek látom azt a pillanatot, amikor a kulturális tárca irányítójának lehet és legyen saját véleménye arról, hogy ki érdemel meg valamely díjat. Mint leveledből kiderül, egy államtitkárnak vagy miniszternek maximum annyi kompetenciát engedélyeznél, hogy tudomásul vegye az író-szervezetek listáját, amelyet az orra alá dugnak. Ezt helytelennek vélem, és mindent meg is fogok tenni azért, hogy a kultúrpolitikus ne bábu vagy mások utasításainak végrehajtója legyen, hanem olyan szereplő, akinek elismerik az önálló ítélethez való jogát. Nem titkolom, hogy van 10-12 olyan költőnk, írónk, akikről azt gondolom: megérdemelték volna már a József Attila-díjat. Ha éntőlem függne, már idén megkapták volna mind a tizenketten. Ez nem jelenti azonban, hogy ne azonosulnék az idén díjazottak listájával, vagyis, hogy el akarnék határolódni tőle.

Van azonban leveledben egy személyedre egyébként nem jellemző sunyiság. Amikor annak okait keresed, hogy vajon miért győzte le bennem a kultúrlényt a ki tudja milyen fenevad, utalsz a frusztrációra is, mint magyarázatra. Vagyis, hogy államtitkár úr befrusztrált, amiért mások József Attila-díjat kapnak, ő meg hoppon maradt. Ezt jelenti a frusztráció, nem?

Most akkor lehajtott fejjel, lesütött szemmel, pironkodva, lábaim fonva, bevallom, mit vallom, suttogom, hebegem, hogy bármennyire is restellem, de nekem is van József Attila-díjam, talán még kettő is, attól függ, hogy számolom: egyszer ugyanis megkaptam ugyan, de nem merték átadni, tényleg Bandi, akkor is hallattad a véleményed? (bizonyára úgy volt, csak már elfelejtettem), s az nem tisztázódott néhány év múlva, amikor már átvehettem, hogy ez most ugyanaz a József Attila vagy egy másik... Egyszóval, akárhogy célozgatsz is, nem vagyok képes kiosztani magamra a frusztrált költő szerepét. Viszont megvilágosodott bennem valami.

Az idei Kossuth-díjasok listáját általános egyetértés fogadta. Annyira, hogy senki nem tett szóvá ezzel kapcsolatban semmiféle sérelmet. Ám ez a szó – a frusztráció – elárulja, miről is beszélsz valójában. Te úgy gondolod, hogy kiérdemelted a Kossuth-díjat. Csak nem merted szóvá tenni, hogy miért mások kapták. Ám, hogy a mérged valahogy levezesd, nekem estél. Csak Kossuth helyett kellett József Attilát írnod. Mi más magyarázná azt a dühöt és mocskosságot, amivel rám támadtál? Mióta éled meg ilyen fájdalmasan, ha négy arra érdemes költő helyett másik négy ugyancsak érdemes költő kap díjat? (Mert azt azért, ha jól értem, nem állítod, hogy négy költőóriás helyett négy dilettáns részesült volna a díjban...)

Nemrégen valahol azt írták rólam, hogy zsidó vagyok. Ott, ahol ez a kompromittáló hivatkozás, ezzel akarnak lejáratni. Máshol meg azzal, hogy mélymagyarkodó vadbarom vagyok. Te pedig azzal, hogy mindenféle sötét reflexek „fogja” volnék.

Magas labda, de nem lehet nem leütni. Az ember, ha ilyent olvas, a felyét foglya: jalyistenem, mi lett belőled, Bandi! jalyistenem, hova lyutotál, Mogyorószág!

(forrás: Irodalmi Jelen)

2011-03-31 17:43:00