Cellába vésett történelem
Mi az igazság? Létezik igazság? A válasz hit és nézőpont kérdése csakúgy, mint Karel Capek Pilátus krédója című írásában, avagy a megfejthetetlen történelmet színpadra írt, s vitt alkotások bírálatában is. Ki és mit bírál? S vajon ki és mit ítélhet? Az sms rövidítések, a szóösszevonások korában különös világra nyithat ajtót, aki a Békéscsabai Jókai Színház Stuart Mária előadására vált jegyet.
 
Magyarországon először 1820-ban Kolozsvárott, a Nemzeti színpadán pedig 1846. július elsején láthatták Stuart elbukását, amelyet azután az elmúlt 190 év során számtalan felfogásban állítottak színpadra. A mostani merőben új megközelítés. A veretes Schiller szöveg - az eredeti új fordításával - első hallásra talán szokatlan a magyar fülnek (bár az idők során számtalan magyarításra került sor: Fáncsy Lajos, E. Kováts Gyula, Cserei, Hevesi, Devecsery), az egyes és a többes szám keveredése, amely az 1800. június 14-én bemutatott eredeti mű erénye, magyar nyelven eddig aligha szólalt így meg. Az előadás formabontó jellege azonban itt nem áll meg. A neo-konstruktivista díszlet köré rendelt lélektani szomorújáték sok tekintetben szakít a megszokott hazai Stuart Mária előadásokkal, s talán épp emiatt élénk felfogásbeli egymásnak feszülésre adhat okot. Sokat és talán sokan fognak vitatkozni azon is, szerencsés-e egy 210 éves darabot modern, leegyszerűsített színpadképben játszani, korhűnek tetsző, de mégiscsak a jelent idéző ruhákban, s hogy a látvány nyújtotta összkép, a megszokott nagy színpadi mozgásokat mennyire szolgálja.

áttetsző kockába zárt Stuart
 
Míg a néző saját igazságát megfejti, be kell érje azzal, amit jómagam képzőművész ihletettségű szemével láttam. A két királynő köré vont nagy kubus, a formailag pozitív előreugró, fémszerkezetű kocka átlátszó plexi falakkal, és a felette álló, súlyos bemélyedésből kialakuló másik, a vörös drapéria bevonású fordított, negatív formájú kvadrátos alakzat a puszta képnél jóval többet mond. A keretjáték két pólusát a brit királynő trónszéke, a fénnyel megvilágított negatív forma, valamint a börtönként szolgáló másik szögletes forma adja meg.
Az 1920-as évek végén a Bauhaus teremtette konstrukció a korábbi kubizmus továbbéléseként belépett a színpad világába is. Az Oscar Schlemmer féle metafizikai revü, a Triadikus balett mértani formákban mozgó figuráitól azonban hosszú út vezetett az utóbbi évek neo-konstruktivista színpadrendezési felfogásáig.

konstruktivista elemek
 
A Bécsben élő rendező, Szalma Dorotty – Mira János tervezte - színpadképe ezúttal az itthon még kevéssé körbejárt német trendet emelte be a klasszikus darab keretei közé. Stuart lejárja a pár négyzetméternyi celláját a maga kubusában, körbe élve ezzel a számára egyetlen járható maroknyi teret, míg Erzsébet hol piktúra szerűen pózol a saját traktusában, hol szabadon járja körül az elejtett nemes vadat. A korábbi rendezések többsége elsősorban a színészi játékra, a két főszereplő alakítására bízta a darab lélektani ívének kirajzolódását, míg a Szalma-féle rendezésben a látvány, a zenei betétek, az egyes gesztusokhoz rendelt hang hatások, kinyíló, beszűkülő színészi mozgások árnyalják a képet. A két királynő belső lelki tusája más-más színész tolmácsolásában szólal meg, hol a töprengő figurák alatt, hol felettük. A végeredmény egy költői látomás hatalomról, győztesekről, vesztesekről, a sorsról és a végzetről, amit ma úgy hívunk, történelem.
also és felső kubusok
 
S hogy szerencsés-e a microporttal hangosított színészeket zárt terekbe szorítani, s a megszokott látványos téri bejárások helyett a feszültséget a helyenkénti statikussággal elérni? Felfogás kérdése. Épp úgy, ahogy a darab újszerű színrevitelének számos más eleme is. Akárhogy is, igazából nem is ez a lényeg.
Lehet élénken elutasítani, lehet szeretni az előadást, egyet nem lehet: közömbösen elmenni mellette. Gondolat nélkül maradni. És akkor már betöltötte feladatát. Mert igazság híján lehetséges ennél több is?

[ Mi – Ta ] 2011-01-16 16:02:00