Egy nap hátulról
Kamarell Márta, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti titkára – Schwajda György halálát követően -, megbízott ügyvezető igazgató. Aki járatos a kulisszák mögötti világban, az tudja: „a bótot” a mindenkori fő, vagy művészeti titkár és a gazdasági igazgató „viszi”. Kamarell Márta köztiszteletben álló színházi szakember – egyik nap RÓLA szólt minden.
Egy nap hátulról

Kamaszkoromban a Gazdálkodj okosan! megunásának környékén találtuk ki azt a társasjátékot barátaimmal, hogy neves íróink-költőink megjelent köteteinek fülszövegén böngésztük a begyűjtött állásokat az addigi élet-pályán. Az nyert, aki a legfurcsább sorrendet tudta felmutatni választott művészével. Voltak kedvenceink, amikor már cserélni is lehetett egy-egy Hajnóczy Péter igazi kuriózumnak számított, simán adtunk érte egy egész sor Jókait. Persze, mint már írtam, a játék tárgya ugyan a munkásságukra, de nem az íróira vonatkozott.

Kiss István, színházunk kelléktárjának vezetőjét is elkapta a művészi lendület. Elkezdte arra használni számítógépét, amire egy író ember szerint való: írásra. Úgyhogy a jövő nemzedék számára általunk megkezdett játékba talán még ő is bekerülhet egyszer, addig is olvassák sok szeretettel egy napjának történetét, egész pontosan azét, amikor

Kamarell Mártát köszöntöttük.

Reményeink szerint ez még csak a kezdet, később kibővül egy blognapló-szerű morzsagyűjteménnyé.

Beérkeztem, miután a szerelő visszahozott, mert ez a tragacs már annyira nyikorgott, hogy nem volt elég fölhangosítanom a rádiót, mégis hallottam minden egyes kormánytekerést. Kinyitom a bungim ajtaját, s utána nyomban a vele szemben lévő ablakot is. Ki dohányozta tele tegnap, nem tudom. Rossz a memóriám. Csak a lényeget jegyzem meg, mert lényeg, a lényeg. Rágyújtok egy cukros tejeskávéra, s már hallom amint kicsivel lentebb, az öltözőknél motoszkál Ági néni a jelmezekkel. Na, mi van, kérdi tőlem, te nem tudsz aludni? De tudok, csak nem szeretek.

Lenyeltem még öt cigit, s kilenckor hallom, amint a Józsi (Szalai József - V.Sz.) hívja a díszítőket, s kellékeseket a színpadra. Srácok, be kéne hozni a lépcsőt, meg a szökőkutat a színpadra, kinn van a teherautón. Rámpa kinyit, s mire beértünk, a márvány szökőkútról kiderült, hogy még fog rajta a festék. Jó, akkor mégse tegyük be, inkább vigyük ki a radiátorhoz, hadd száradjon délutánig, nehogy megfogja a jelmezeket. Két perc múlva hív az ügyelő, mégis inkább azt tegyük be, csak takarjuk le valamivel. Elvégre holnap bemutató van. A hangosító tíz körül földobálta a színészekre a mikroportokat, és beindult a részpróba. Kollégám már visszaért a pizzával, s a szalvétákkal a városból, a másik meg mint ahogy szokta, levitte a színpadra. De a főpróba csak később kezdődött. Viszont, ha már oda volt készítve, persze hogy beleettek. Jött is az ügyelő, hogy Farikám (Kellékes - V.Sz.) minek hoztad le a pizzákat, már beleettek. Jól van Gyuszi (az ügyelő - V.Sz.), akkor a főpróbán majd levegőt ketchupoznak.

Egyébként ma nagy nap van, de titkos. Meg ne tudja a Márta. Hívtak a gazdasági hivatalból, hogy behűtöttem-e a pezsgőket. Huszonegyedik évadomat kezdem, szerintetek? (Tekertem a palackok nyakára sálat is, nehogy megfázzanak.) Közben jelez a telefonom, hogy még egy zsúrkocsit be kéne hozni a disznóólból, mert... Csörgetem a flottás sofőr fiút, ha már úgy is kivitte Sunkót, az asztalosok királyát, hallgasson bele a csöndbe, mikor belép, nem köhög-é egy zsúrkocsi, mert akkor azt hozza be a színpadra. De vigyázz, csak a rámpán keresztül hozd, nehogy gyanút fogjon Márta, hogy készülődünk valamire. Megérkezett a zsúrkocsi, mellette a nagy, s a kis kép is. A nagyon a mostani épület, a társulat által aláírva, a kicsin a várva várt majdaninak a képe, bejelölve rajta Márta leendő irodája. De hol lehet ehhez normális arany színű csomagolópapírt szerezni? Biztos lehet, csak nagyon kell akarni szerezni.

Hozd a tixót, és gyere, segíts becsomagolni, mert egyedül nem érem át!

Fél négy körül vége lett a próbának, s nekiálltunk előkészíteni a színpadot a titokhoz. Mártának benn kellett maradnia, mert szponzorok ígérték magukat ötre, s úgy illik, hogy ilyenkor bemutassák nekik legalább a színpadot, s a nézőteret. Hadd érezzék otthon magukat, s hogy hol fognak majd ülni a pénzükért. Kinézek az ablakon, nem hozta e vissza a kocsimat a szerelőm, háromra ígérte, de rögtön be is csukom inkább. Hideg van, fúj a szél. Nem vagyok fázós, de ez valami más. Talán hozzászokom ehhez is. A jó kellékes mindenhez hozzászokik, nem tehet mást. Itt ismeri a várost, a színészeket, a színház minden zegzugát. Csukott szemmel is bármit...

Kitöltöttük a négy tálcányi szárazat, s ugyanannyi édes pezsgőt. Elvégre ünnepelünk, vagy mi a fene? De titok! Háromnegyed öt. Megérkezett a torta is, a nagy virágcsokrok, a társulat nagy része, s a büféből eligazítás után, (nem a porta felé, mert a Márta meglátja, s lebukunk,) fölcsorgott a jó nép a színpadra. Függöny összedobva, nem is feltűnő, hiszen napközben sosem szokott úgy, de most mindegy, ünnepelünk. Szponzorok sehol, azt hiszik a pénzükért még késhetnek is. Halk sustorgás, viccelődések, s miután direktor úr, (nekem a negyedik, Mártának a kilencedik,) kivezette Mártát a nézőtérre, elindult a füttykoncert. Nem a társulatot fütyülték ki, hanem Márta egyik ifjúkori kedvenc előadója, Hacki Tamás szólalt meg a hangosítók közreműködésével. Közben szépen, lassan széthúzódott a függöny, s Márta ott ült, és nem láttam ugyan, mert ahhoz Kiss vagyok, és mindig hátul, de valószínű könnybe lábadt a szeme. Őt ünnepeltük. Idén az ötvenedik évadját tölti a színházunkban, pedig mint tudjuk, a színház nem szelíd intézmény. Se elől, se középen, se hátul. S ha lehetne szavazni, én középre tenném a voksomat. De hátul sem olyan rossz, ha szereti az ember. Mert amit szeretünk, azt élvezzük is.

Váradi Szabolcs - Kiss István

Forrás: http://www.csikygergelyszinhaz.hu/hirportal

[ kl ] 2010-10-14 21:02:00