Konok Tamás – Ultima Realita
Aulich Art Galéria
Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész, Ultima Realita című kiállítását az Aulich Art Galériában ( Budapest, V. Aulich u. 5.) 2010. március 8-án 18 órakor megnyitja Juhász Ferenc költő. Megtekinthető 2010. április 8-ig.
Múlt évben, Életmű-díjam alkalmából, megjelent könyvem, az 1973 – 2010-ig terjedő festői periódusomat tartalmazza. A kötethez egy CD lemez is tartozik, amely szinte teljes életművemet, 1946-2010-ig reprodukciós anyaggal, illusztrálva, opus számozással és műtárgyleírással tartalmazza.
Jelen kiállításom az Aulich Art Galériában, Párizsban elindult új korszakomat dokumentálja, amelynek bemutatására még nem volt alkalmam. Életutam fontos időszaka volt e több mint másfél évtized, amely szemléletváltásra és egyben új technikai megoldásokhoz vezetett. Magyarországot 1958-ban elhagytam, és Párizsban telepedtem le. Végleges kint maradásom okairól és regénybe illő körülményeiről, már több alkalommal nyilatkoztam és írtam. Most inkább festészetem változásának okairól szeretnék szólni.

 
Tudva levő, hogy a főiskolán és az azt követő néhány év alatt, következetesen a látvány utáni, Bernáth mesterem „természetelvűnek,” nevezett festészetét műveltem, hittel és meggyőződéssel. Tanításaiért, csak hálával tartozom emlékének, mivel a mai napig is meggyőződésem, hogy vizuális műveltség, rajztudás komponálási készség nélkül a művész (ha csak nem zseni,) félművelt vagy a meg nem értettség sérelmeinek sebeit hordozza magával.

 
Nem hiszek egyetlen stílus megváltó vagy domináló létében. Mint ahogy nem látok különbséget figuratív vagy elvont alkotás között se. Egyedül a mű kvalitását tartom meghatározó mértéknek. Művészi tanulmányaim induláskor, munkáimban erősen kötődtem a látványhoz, az előttem álló motívum izgalmába, vagy szépségébe. Témáim előtt, (nem egyszer, - gyakran képeim frissességének rovására.) napokig dolgoztam. Az „állvány festészet” legfőbb veszélyét az önismétlés rutinosságában kezdtem érezni. Az időkben a festők pontosan érezték mit lehet és mit nem, politikai szempontból. Azt is tudták az alkotók, hogy mi eladható, mire „harap” a vizuális analfabéta: (Virágcsendéletek, vidéki tájak, baromfik közé magot szóró joviális mámikák, jó lábú traktoros lányok, vidám lakodalmakra vonuló násznépek, vagy féregtelenített almát szedő lányoknak segédkező, incselkedő néphadseregünk hős katonái.). A másik út a rendszert kiszolgáló „szocreálnak” nevezett, narratív, heroizmussal felpumpált tematikus festészet volt, amely ugyancsak a kispolgári ízlésvilág nevetséges karikatúráinak bizonyultak. – Főleg ez utóbbi, remek megélhetést biztosított, az idők szavát megértő, „haladó” művészek számára. Váltani, vagy valami egészen mást kezdeni, 1956 előtt, teljesen lehetetlen volt. Harmadik út pedig nem létezett.

 
12 óra gondolkodási időm volt, hazatérésem, vagy Párizsban maradásom között. Biztos vagyok, hogy maradásommal, jól választottam. A semmiből kellett felépítenem életemet, új művészetemet, ami lassú, anyagi nehézségekkel terhes évek, keserves küzdelmeinek ideje volt. Szerencsém talán az volt, hogy rendszeresen, nem csüggedve, az ambíciótól, optimizmustól fűtve, naponta sokat festettem, kísérleteztem.

 
Új munkamódszert dolgoztam ki. Üveglapokról különböző színű vékony festékrétegeket nyomtattam egymásra. A képek hátoldalán ecsetnyéllel, vagy grafittal meghúzott, vonalak, a kép túloldalán, színes rajzok formáiban jelentek meg. Álomképek világának töredékei voltak ezek a sejtelmes, lelkem lenyomatai. De az új benyomásoktól kavargó agyam, félálmaimnak vetületei is lehettek e színes vonalrajzoknak tűnő monotípiák, amelyeket olajfestékkel, tovább fejlesztettem.

 
Az 1960-as évek, Párizs nagy átalakulásának ideje volt. Bontották a még a napoleoni időkben épült „Les halles” (Vásárcsarnok épületeit.) A lerombolt házak előtt álló konténerek, tele voltak a legkülönbözőbb érdekes tárgyakkal, régi tapétákkal, falemezekkel, e nagyváros fantasztikus enyészetjeleivel. Számos talált tárgy, mint kollázs, illetve montázs elem beleépül képeimbe. E „Homo ludensi” szemlélettel indult művészet, új korszakom indulása volt, amely a hetvenes évek elején, egy letisztult, „Apollonisztikusnak” nevezhető, geometrikus, új konstruktívizmusba, majd a matérián túli, transzcendens szemléletbe váltott.

Forrás: a kiállítás katalógusa<>

[ k.l. ] 2010-03-08 00:02:00