Kazai Ági a Múzeum+-on és a MŰPA-ban
A Szépművészeti Múzeum "Múzeum+" rendezvénysorozatán 2009. december 17-én a Regős Trióval. (Kazai Ági - ének, Regős István - zongora, Csuhaj-Barna Tibor - bőgő, Jeszenszky György - dob.) 2010. január 9-én a MŰPA Zászlóterének színpadán 18.30-kor, a Jazz Showcase Tehetségbörzén. Kazai Ági Kvartett: Pozsár Máté - zongora, Szalay Tamás - bőgő, Miklós Szilveszter - dob.
„Ma megint az a szép fekete kislány énekel, aki a múltkor is helyettesítette a Harcsa Veronikát!” – újságolta izgatottan egy zenekedvelő a Centrál Színház, minapi A velencei kalmár előadása előtt.

Ismerjük meg közelebbről:

 
Kazai Ágnes 8 éves korától kezdve zenei pályára készült. A miskolci Fazekas Utcai Általános-és Zeneiskolában klasszikus zongorát, később a szintén miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában klasszikus éneklést tanult.
Az érettségi után érdeklődése a jazz zene felé fordult és 18 évesen megalakította első zenekarát, amellyel évekig koncertezett. Az egyik alkalommal felfedezte Magyarország egyik legjobb jazz zenekara (a Balázs Elemér Group) és hamarosan az énekesük lett. Európa-szerte turnéztak és 2004. végén együtt vettek fel zenét egy magyar-amerikai koprodukcióban készült játékfilmhez (Salamon András: Getno).
A 2005/2006-os tanévben Európa egyik legrangosabb zeneakadémiájának jazz-ének szakára járt, a Kunstuniversität für Musik und darstellende Kunst-ra, Grazba. Számos televíziós műsorhoz és rádiójátékhoz komponált zenét.
Jelenleg saját dalain dolgozik, melyekből kvartettjével hamarosan demofelvételt készítenek.
Tervei között szerepel első szerzői albuma zenei anyagának rögzítése. 2010-ben diplomázik a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szakos hallgatójaként.

 
Legközelebb a Szépművészeti Múzeum "Múzeum+" rendezvénysorozatán hallható, 2009. december 17-én 18 órakor a Regős Trióval. (Kazai Ági - ének, Regős István - zongora, Csuhaj-Barna Tibor - bőgő, Jeszenszky György - dob.) a Regős Trióval. (Kazai Ági - ének, Regős István - zongora, Csuhaj-Barna Tibor - bőgő, Jeszenszky György - dob.) Ezzel a felállással jazz standardeket játszanak és a zenekar tagjai mind a tanárai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán. Regős István egy évvel ezelőtt kérte fel, hogy csatlakozzam a zenekarhoz. Azóta többször játszottak a Szépművészeti Múzeumban, rendszeresen fellépnek a Jazz Gardenben és olyan fesztiválokon is, mint a Solymár Jazz Weekend.

2010. január 9-én 18.30 órakor, egy új formációval lép a Művészetek Palotája Zászlóterének színpadára a Jazz Showcase Tehetségbörzén. Ez a felállás a saját kvartettje (Kazai Ági Kvartett), amelybe a zeneakadémián megismert osztálytársait hívta meg játszani. 2009 nyarán alakult a zenekar, amellyel a saját dalait, illetve néhány feldolgozást is játszanak. Ezen az estén debütál ez a formáció, és itt fognak először elhangzani a dalai is. A zenekar tagjai: Kazai Ági - ének, Pozsár Máté - zongora, Szalay Tamás - bőgő, Miklós Szilveszter - dob.

[ kadelka ] 2009-12-10 06:02:00