QUADRIPUS - tripus helyett
A pannóniai ezüstlelet - restaurálásáról - és a Seuso-kincs kapcsolatáról tartottak sajtótájékoztatót szeptember 19-én a Magyar Nemzeti Múzeum felújított Dísztermében. Meglepő következtetésre jutottak a szakemberek, akik a tripus (háromlábú állvány Pannónia idejéből) felújítását végezték: az 1878-ban előkerült lelet nem három, hanem négy lábbal funkcionált hajdanán.
Sejtelmes felvezetéssel, letakart lelettel várták a médiát a múzeum illetékesei az emeleti megújult Díszteremben. Igazából nem számított arra senki, hogy a leleplezés effajta „újdonságot” fed, hiszen a tripus immár több mint százhúsz éve ismert és ezidáig semmi nem mutatott a most módosult tényre: négy lába van a tripusnak, ezáltal elnevezése is megváltozott quadripusra.

Mindez kissé új megvilágításba helyezi a lelet megítélését, mégis a Seuso-kincsekhez történő kapcsolata továbbra is hangsúlyos és megerősítést nyert a bemutató során is.
Egy szilvafa kivágása és gyökerének kiásása közben fordította ki Polgárdi község határában, Kőszárhegyen egy gazda a páratlan értékű összecsukható állvány töredékeit és küldte be a Nemzeti Múzeumba. Mráv Zsolt régész elmondta, hogy az előkerült két lábat, illetve két keresztpántot tripusnak gondolta Hampre József, a tripus első elméletének felállítója, ugyanis addig a IV. századból zömmel háromlábú állványokat ismertek a kutatók. A tripust 1878-ban Vandrák András restaurálta és egészítette ki a „hiányát” egy harmadik lábbal. Ám az idő multával az állvány folyton javításra szorult: a harmadik láb (galvanoplasztikai kiegészítés volt) megrepedt, ezért öntött ezüstre cserélték, és lágy forrasztással nittelték össze a részleteket.

Most viszont a restaurálás már újra időszerűvé vált, hiszen a forrasztások folyton leváltak, repedeztek a tárgyon. Brúder Katalin restaurátor vezetésével, Veres Kálmán ötvösmester közreműködésével alkotóelemeire bontották a tárgyat és az újra összeállításnál derült ki: azért voltak a hibák, mert a tárgyban feszültség keletkezik a „háromlábúság” következtében.
Ekkor került elő a feltevés - amely igazolást is nyert -, hogy még egy tartópont kell a tripus stabilitásához. Erre egy épségben maradt fül adott indokot, ami derékszöget zárt be az állvány egyik lába és keresztpántja között. A többi igazolás már egymást hozta magával. Többek között az is, hogy pont a fele került elő az állványnak és az is, hogy a késő köztársaság korában – ugyan csekélyebb számban, de – használatban voltak négy lábon álló állványok is a tehetősebbek lakomáin.
A régészek eleinte hitetlenkedve fogadták az újszerű elméletet, végül mégis mindannyian azonosan vélekedtek: a pannóniai ezüstlelet négy lábon áll. Bizonyítékokat is találtak a teóriára, például az V. századból való Vergilius Vaticanus kódexben is négylábú állvány látható egy lakoma-ábrázoláson, ugyanakkor már Hollandiában is előkerült hasonló quadripus.

A quadripus
 

Használatára nézve a régészek elmondták, hogy egyrészt ezüsttároló készlet részét képezi a quadripus, amik az antik Pannónia korabeli tehetős uraságok lakomáin tartották a tálakat. Előnye volt, hogy hordozható volt, ezért egy kerti rendezvényen könnyedén mozgathattak funkciójának helyére. Emellett szakrális szerepet is betöltött a szentélyekben: a halotti áldozat kellékeit helyezték rá. Másrészt pedig hivatali jelképnek is tulajdonították. A páratlan lelet fő jellemzője – mint a Seuso-kincsnek is -, hogy rendkívül nagy tisztaságú ezüstből (98%-os) készült. Ugyanakkor mérete is jelentős: 114 cm magas, mely illeszkedik a kincs táljainak méretéhez is. Leghíresebb darabja a Seuso-tál átmérője 70 cm és a kancsók is 50 cm-sek.

Nagy Mihály a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának megbízottja pedig a quadripus és a Seuso-kincs közötti azonosságokat emelte ki előadásában. A már említett anyag, súly és méretbeli hasonlóságokon túl a díszítés, az alkalmazott motívumkincs is nagymértékben megegyezik. Gyöngysorok vonulnak végig a quadripus lábain, a kancsókon és a Hippolytus-készlet vödrein is. Továbbá a vödör lábaiként megmintázott griffek visszaköszönnek az állvány lábainak kétharmados magasságánál is. A gyöngysorok között végigvonuló növényi ornamentika is azonos a Seuso-készlet darabjainak díszítményeivel. Az ezüst tisztaságából származik sérülékenysége, ez a tálak hátoldalán is látszik, több karcolást mutatott ki a biológiai vizsgálat, amelyet valószínűleg a tálat tartó állvány füleitől okoztak. Leghíresebb tény, hogy a Seuso-tálon ott díszeleg a Balaton római korban használt neve, a Pelso is. Amit viszont nem tudnak egyértelműen bizonyítani, mondta Tóth Endre a múzeum könyvtárának főosztályvezetője, hogy melyik ötvösműhelyből származnak a készelt darabjai, hiszen a IV. században a mesterek nem hagyták alkotásukon signáljukat. Emiatt a Római Birodalom bármely részen készülhettek a míves edények. Ami viszont ennek a feltételezésnek ellent mond, hogy a már említett Hippolytos-vödrök alakja viszont egyértelműen pannóniai jegyeket mutatnak: lefelé szélesednek, ellentétben a többi római kori lelettel, amelyek gömbölyded vagy körte formájúak. Árulkodó a Pannóniára jellemző nielló ötvöstechnika (ezüstbe ágyazott agyag, domborművek plasztikusabbá tételére alkalmazták) is, amely a Seuso-kincseken is felfedezhetők.
Összességében a quadripus egyedülálló a világon, mint ahogyan a Seuso-kincs is, azzal a különbséggel, hogy míg az előző tárgy szerencsére a magyar állam tulajdonát képezi, addig a kincs zöme külföldön található, és egyelőre nem sok esély kínálkozik a visszaszerzésre. Holott a fent leírtak és számos eset (a kincs kikerülésének históriája stb.) azt mutatja, Magyarországot illeti a páratlan lelet-együttes. Jelen helyzetben viszont annak kell örülni, ami megadatott: a quadripus, mely egy héten át megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeum Lampardiumában, majd később (november 25-től) pedig az új álladó kiállításuk keretein belül.

[ Moldován Mónika ] 2002-09-20 11:06:00