Születésnapi levél - Lossonczy Tamásnak
Nem az a fontos, hogy valaki mikor született, hanem az, hogy mikor és hogyan élt – és Ön ma is , 105 évesen nemcsak él és dolgozik hanem örülni is tud. Ehhez többek között meg kellett élnie a kilencvenedik születésnapját – amikor Kossuth díjat kapott - és a századikat is, amikor a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjével szereztek Önnek örömet. Nem kapkodták el... (Angyal Máriától)
Kedves Lossonczy Tamás!

A Műcsarnokban 2005-ben rendezett életmű kiállításán megértettem valamit. Ez úgy foglalható össze egy mondatban, hogy nem az a fontos, hogy valaki mikor született, hanem az, hogy mikor és hogyan élt – és Ön ma is , 105 évesen nemcsak él és dolgozik hanem örülni is tud. Ehhez többek között meg kellett élnie a kilencvenedik születésnapját – amikor Kossuth díjat kapott - és a századikat is, amikor a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjével szereztek Önnek örömet. (Nem kapkodták el, nemigaz?)

Egyoldalú ismeretségünk ellenére élvezettel és örömmel olvastam most a születésnapja alkalmából adott egyik interjúját, csodáltam válaszait és bizony talán kicsit irigy is voltam - miközben az Önnél pár évtizeddel fiatalabb korosztályomra gondoltam. No, nem azért mert a műterme mára egy fotelnyire zsugorodott ahogyan ezt az interjúban elmondta, hanem mert az ott készült foto bizonysága szerint a közelben van a járókeret is. Tehát ma is önálló mozgásra képes. Hogy miért éppen ennek tud örülni egy magamfajta nőszemély? Mert tapasztalatom és meggyőződésem, hogy a mozgás az, ami megakadályozza, hogy az ember bibliai kort megélve - ahogyan ez Önnel immár megesett - okos, nyitott, érdeklődő maradhasson, hogy ne veszítse el kíváncsiságát és nemcsak a munkája hanem tágabb környezete iránt sem. Ebben a legfontosabbnak a rendszeres reggeli úszást tartja a Lukács fürdőben évtizedeken vagy ahogy mondani szokás „egy életen keresztül“ – jó társaságban... Erről ma is szívesen és nem nosztalgiával beszél, hanem az élmény erejével. Nagyszerű dolog.

A fotelre visszatérve az sem mindegy, hogy abban a fotelben ma mik történnek? Mert azt tudjuk, hogy joghallgató volt, majd 1926-ban a képzőművészeti, 1929-ben az iparművészeti főiskolát végezte el. Többször elment Párizsba, hosszabb időt töltött Hollandiában… jól megnézte magának a világot, aztán hazajött és szépen, folyamatosan felépítette életművét. Időnként csatlakozott egy-egy irányzathoz, de végig megmaradt önálló gondolkodónak, nyitott művésznek. Mint az tudható, nem mindig ideális körülmények és több-kevesebb nehézség között. 1968-ban ment nyugdíjba egy iskolából, ahol szerkezettant tanított. Aztán 90 éves korában „érett meg” a Kossuth díjra, százévesen pedig megkapta a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjét.

Jó tudni reggelente a Lukácsban, hogy 105 éves korában is aktívan dolgozik ott a fotelban és gyarapítja több mint ezer olajképből és még ennél is sokkal több grafikából álló életművét.

Jó munkát, további derűs, alkotó életet kívánok Önnek!

Angyal Mária

2009-08-12 00:02:00