Születésnapi levél - Csizmadia Tibornak
Ez így együtt kemény kiképzés, különösen, ha valaki a munkabírást lelkiismeretességgel párosítja. Kemény, de Te bírod szusszal, szellemi energiával és figyelemmel. Ez a megállapítás születésnapi jókívánságnak is tekinthető: jelenideje folyamatos jelen, vagyis - kívánságom szerint - kiterjed a jövőre. (Márton Lászlótól)
Kedves Tibor,

kezdem azzal, hogy nem túlzottan kedvelem a születésnapi köszöntő műfaját, főleg akkor nem, ha az a címzetten és a közös barátokon, ismerősökön kívül a nyilvánosságnak is szól. Arról viszont a nyilvánosság előtt is szívesen beszélek, mi az, ami összekapcsol velem egy számomra fontos embert, adott esetben Téged. A kérdésre egyetlen szóban sűríthető össze a válasz: a színház. Ami nem meglepő egy rendező és egy író barátságának esetében.
Annak idején, huszonöt évvel ezelőtt Te voltál az a még fiatal, de már számottevő tapasztalattal, értékes eredményekkel és igen határozott elképzelésekkel bíró rendező, akivel pályakezdő íróként összehozott a sors. Színházról alkotott képemre és magukra a darabjaimra alapvető hatással volt rendezői munkád, az, ahogyan a még képlékeny és a már megszilárdult szövegekkel bánsz, miközben a színészt arra készteted, keresse meg azokat a mozzanatokat, melyeket fogódzóként használhat egy-egy jelenet megformálásakor.

 
Hosszú volna felsorolni egy rövid levélben, hány közös munkánk volt az elmúlt huszonöt év során. Különben is, mindketten jól emlékszünk a közös múlt mérföldköveire. Azt viszont örömmel írom le - ha már levelet írok -, hogy ez a közös múlt folyamatos múlt, vagyis a jelen pillanatig tart, a mindenkori jelen pillanatig. Amikor huszonhárom évvel ezelőtt első önálló színpadi munkámat, A kínkastély című parabolát rendezted Szolnokon, egy vesztésre álló helyzetből húztad fel a produkciót a magasba, s hoztál létre egy olyan előadást, mely számomra színházi szempontból máig ható megerősítést jelentett. Amikor másfél évvel ezelőtt nekiálltál megrendezni Egerben a Báthory Zsigmondról szóló trilógiát, egy könyvdrámának minősített munkáról bizonyítottad be nemcsak azt, hogy egy előadható, létező színmű, hanem azt is, hogy meg lehet szerettetni a színészekkel és a város közönségével.

Tanúja voltam a munkáddal kapcsolatos különböző döntéseidnek és annak a dilemmának, mely végighúzódik egész pályádon: nevezetesen, hogy Te igazából mindig is rendezni és igazából csak rendezni akartál, de különféle jó és rossz tapasztalatok azt vetették veled tudomásul: ahhoz, hogy rendezhess, építened és írányítanod is kell a társulatot. Ahhoz viszont, hogy társulatot építhess, ismerned kell a felbukkanó fiatal tehetségeket, azaz tanítanod is kell. Így tehát három ember munkáját végzed: a direktorét, a rendezőét és a tanárét vagy régiesebb, de pontosabb szóval: a tanítómesterét. (A színházi közélettel kapcsolatos feladatokat meg csak zárójelben említem.) Ez így együtt kemény kiképzés, különösen, ha valaki a munkabírást lelkiismeretességgel párosítja. Kemény, de Te bírod szusszal, szellemi energiával és figyelemmel. Ez a megállapítás születésnapi jókívánságnak is tekinthető: jelenideje folyamatos jelen, vagyis - kívánságom szerint - kiterjed a jövőre.

Budapest, 2009. VI. 7.

Márton László

2009-06-08 03:02:00