Verebes István – Maya
Ulpius-ház Könyvkiadó
Verebes István színész-rendező-író és új könyvének hőse Maya, alias Hernádi Judit zsúfolt házat vonzott a Thália Színház stúdiójába. Könyvbemutatón ritkán látni ilyen sok közismert embert. Zorán sem szokott ilyen alkalmakkor fellépni – most megtette. Kern András a szerző barátja, levéllel tisztelte meg a főszereplőket, amelyet kivételesen a szerkesztő fogott el.
Nem, én írtam, nem kellett elfogni semmit.

Hernádi Juditnak, helyben. Feladó Kern András.

Drága Juci, és én???

Hát azért bocsásson meg a világ, azért vagyok én a barátja a Verebesnek immár 43 éve, éjt nappallá téve, hogy te – aki csak úgy be-bejárkál az életébe itt-ott, de az olyan „érdekes” – szóval, hogy Rólad írjon most egy ilyen eszelő hosszú nagy tanulmánykötetet, amivel beírja magát Móricz és Kosztolányi közé a magyar Philip Roth és Kurt Vonnegut közé a világirodalomba. Sőt Esterházy mellett állítólag jövőre őt nevezik a magyar PEN clubtól irodalmi Nobel-díjra? – szóval, hogy Rólad írjon, és rólam ne?

És én???

Pár hónapja unszolásomra azt mondta, nézd én úgy öt évig írtam ezt a Mayát, rólad például már nem fogok írni, nincs ilyesmire még öt évem.
Jó, én megértem, egy ilyen istenáldotta tehetségű forradalmár-hajlamú színésznő, mint te, aki felrúgja a szabályokat és mindent másképp gondol és nem is idevaló tán, túl jó nekünk, na, s ezért a Verebes képzeletében folyton Csortossal és Molnár Ferenccel beszélget, miközben a szerző önreflexiói bizonyítják, hogy ő milyen volt mint nyíregyházi igazgató és hogyan hagyta ott a volt feleségeit – értem én… hogy ez jó.

És én???

Tőlem írhatna egy hónap alatt is, nem kell ahhoz öt év, rólam még nem is jelent meg könyv, olyan nagy dolog lenne mondjuk egy „Pumi” című 250 oldalas (hogy mégse legyen „Woody”) – szóval az én összes gyávaságaimról, hűséges de unalmas ottmaradásaimról, ahogy nem is akarom annyira megváltani a világot és legszívesebben aludni szeretek – ez nem érdekes,
Nem a frászt!
Az, hogy már gyerekkoromban ismert Ki Mit Tud?-os voltam, amire ő persze – ahogy mondja – rögtön féltékeny lett a főiskolán, mondjuk nevezné Fi Kit kurnak ahogy a te könyvedben is Juci, minden címet és nevet megváltoztat, majd értik az olvasók, hogy mire gondolok, ha elolvassák a könyvet. Szóval miután Fi Kit kuros voltam, bele voltam esve a Farkas Zsuzsába a Halló fiúk, halló lányok idején, ez lehet mondjuk „Baló rajkók, Baló gádzsik – nem, ez nem jó, ez politikailag most nem korrekt – na mindegy, és a Farkas Zsuzsa most mint amerikai háziasszony nyilatkozhatna rólam, mondjuk Róka Mari néven, hogy szeretett-e engem akkor vagy nem – ez se jó, mert már a Farkas Zsuzsát se tudják.

De amikor a Sándor Palival forgattam folyton, miért: akkor ő Nádor Joli néven nem mesélhetné el, hogy vesztünk össze később? (Csak azért legyen Joli, hogy világos legyen: már olyan zavaros minden, hogy egyikünk se tudja fiú-e vagy lány…)
Miért és a sok Marton Lacika történet (mondjuk Karton Macika néven, ahogy akkoriban néha hívtuk) – az nem lenne érdekes?

És a feleségem, született Kováts Jutka (lehetne, mondjuk, Prohászka Irén, hogy ne ismerjenek rá könnyen), hogy ő miket mesélne rólam… Hát az egy unicum lenne (na, jó persze néhány sörrel)…
Meg amikor négyéves koromban megbotlottam egy kőbe, meg amikor azt mondtam a Molnár Gálról… meg amikor Londonban voltunk, meg, amikor a Gépírókat csináltuk, meg amikor te majdnem eljátszottad a…
meg amikor a… meg amikor a… meg amikor… a… (ezt tán csak a Pista érti: „meg amikor Max Linder mint Max a tenger ördöge… meg amikor a…” szóval Mándy Iván, emlékszik a Pista, amikor!!!)

Miért, és énbelőlem nem lehetnének olyan „elképzelt részek”, másutt, máshol – nekem is mondták régen (ma már nem mondják): Áh, teneked, ha Amerikában születsz, öregem… Na és akkor lehetne pár oldal, hogy a Robert De Niroval beszélgetek és határozottan – nem alázatosan – a szemébe vágom, hogy ő a példaképem és ebből a Verebes levonhatná azt a filozófiai következtetést, hogy a rakott krumpli jobb, mint a kenőmájas.
Szóval szerintem rólam is születhetne egy gyönyörű könyv, kérlek Juci, szólj az érdekemben, én már nem akarok könyörögni, de rád hallgat, és akkor valahogy helyreállna a rend. Hierarchiailag is. Azért a színház mégis csak hierarchia, vagy mi az isten. És akkor te is jókat nyilatkoznál rólam, mint, most én rólad és elmondhatnád, hogy… stb. stb.

E nélkül az egész mégiscsak pofátlanság, nem? Egyébként gyönyörű könyv, gratulálok mindkettőtöknek, ölel barátotok:

Kern András

 
Verebes István – Maya

Volt egyszer egy mutatós, nyurga, de főleg különös lány, aki mindenáron színésznő akart lenni. Az is lett. És volt egy színész-rendező, akit első látásra elbűvölt a lány. Talán azért is, mert magamagából is felfedezhetett benne valamit.
Ez a könyv róluk szól, a ma negyvennyolc éves színésznőről és az ötvenhat éves színész-rendezőről, aki elhatározta, hogy – mint egy rejtélyt, vagy inkább rejtvényt – megfejti Mayát, a kivételest, a kivételt. Oknyomozói kíváncsisággal és szenvedéllyel feltárja magánéletét, sorra veszi pályafutása legfontosabb mozzanatait.
Ez a könyv Magyarországon íródott, ezért az elé a színházi világ elé is tükröt tart, amelyben ők ketten léteznek és alkotnak. És azt kutatja, hogy ez a színész-rendező által legnagyobbnak tartott magyar színésznő miért nem futott be olyan pályát, amilyet különleges tehetsége indokolt volna. Mert ha Maya fél évszázaddal előbb születik, bizonyára világsztár lesz. Legalábbis a színész-rendező így képzeli. És el is képzeli, mi lett volna, ha…

[ k.l. ] 2009-05-17 00:02:00