„Kamuzd ide nekik Amerikát”
Fonyó Gergely – Made in Hungária
Fonyó Gergely hollywoodi musical-ek sémáját követve habosítja vászonra a legendás Hungária együttes megalakulásának sikertörténetét.
Fonyó Gergely filmjének alapja egy sikeresnek mondható színpadi mű, amely a magyar rock and roll ikon, Fenyő Miklós életének történetét dolgozza fel. Az Amerikába települt család négy év után hazaköltözik, Miki fiuk pedig úgy él tovább Magyarországon, mintha a tengerentúlon ragadt volna: rikítóan színes ruhákat hord, Elvises az öngyújtója, feketelistás lemezeket hallgat. A számára természetes viselkedés egyértelműen bomlasztja az akkori magyar rendszert, hatására a fiatalok forrongása olyan méreteket ölt, hogy a taktikus direktíva egy tehetségkutató lesz. A film cselekménye a 60-as évek vetélkedője körül forog. A kamaszok lázasan készülnek a KI MIT TUD?-ra: rivalizálás és szövetkezés, mélypontok és szárnyalások közben pedig időről időre táncra perdülnek.

Hegedűs D. Géza a Made in Hungaria-ban
 

A Made in Hungáriában a kellékeknek, és bizonyos színészeknek köszönhetően egészen ügyesen létrejön a korhangulat. A film elején például a minisztériumi kihallgatáson a vér-komancs illetékes személynek még a szagát is érezzük, annyira hiteles. Furamód épp attól, hogy karikírozott figura. Ugyanez jellemző a Miltényit alakító Hegedűs D. Gézára, vagy Bigali szerepében Scherer Péterre. Az idősebb generáció nyilván azért jó, mert ők átélték a kort, a fiatalabbak közül néhányan meg azért villantanak, mert nem. Sampon-t alakító Puskás Peti például gumiszalaggal a fejére erősítet szemüvegben olyannyira rossz, hogy az már jó. Illetve előfordulnak a filmben bizonyos részek, amelyek a zenének és a nagy közös táncnak köszönhetően egészen víziószerű hatást keltenek. Például a négy NDK-s kollegina ’kubai forradalmi esztrádja’, vagy a szerenád közben begyulladó zongora.

 

A film zenés-táncos betéteinek koreográfiái viccesek, a hanganyag - Fenyő Miklós dalainak feldolgozásai - viszont egyszerűen silány. A dalok modernizált változatai az eredetiek dilettáns és meglehetősen steril utánzatai. A film víziószerű részei azt a hozzáállást tükrözik, hogy ha ugyanaz úgysem teremthető újra, forgassuk ki önmagukból a dolgokat. A zenével is lehetett volna ilyesmit tenni. Jó példa a Csinibaba című film néhány zenés-táncos része, mondjuk Lovasi Andrásnak köszönhetően, vagy Jancsó Miklós egyik Pepe-Kapa őrületében a Lyuhász Lyácint Bt. Szécsi Pál Egy szál harangvirág című számának feldolgozása. Nyilvánvaló persze, hogy Fonyó Gergely szándéka nem alternatív törekvésekre irányul, a rendező helyenként mégis azt gondolhatja magáról, hogy merész. Sajnos téved. Bemutatja a fiatalok lázongásait, és ennyi. Nem biztos, hogy attól lesz egy film bátor, ha elhangzik benne egy olyan mondat, hogy: „bedugom az ujjam a forró punciba és végig húzom a kezem a zongorán, hogy jobban csússzon a glissando”. A Csinibabában is előfordul egy ujj, vörös bársonydobozban, Sztálin ujja. A különbség csak annyi, hogy ez a második ujj nem annyira primér, mint Fonyó filmjében. A Made in Hungária mellesleg korhatár nélkül megtekinthető.

 

A Tibor vagyok, de hódítani akarok rendezőjének új zenés filmje, a hollywoodi típusú musical-ek sémáját „kamuzza ide nekünk”. A végeredmény egy magyar is, amerikai is, helyenként nagyon jó, máskor nagyon rossz, ilyen is, olyan is, de leginkább semmilyen nosztalgia, filmre habosított Fenyő-életrajz.

[ Szabó Nóra ] 2009-04-19 21:17:00