Várkonyi
„… mert tapasztalt vagyok. És a közönség is az! Az ugyanis, aki fölmegy egy színpadra, és ott megszólal, vegyék tudomásul, hogy lemeztelenedik! Onnan pedig nincs visszaút, mert vagy megszeretik, vagy elutasítják. Ezt jól véssék az eszükbe!” Ma harminc éve, 1979. április 10-én meghalt Várkonyi Zoltán.
A legendás Várkony-kalap
 
A mesterünk volt. Lehetett, mert mindent tudott a színházról, a színészről. Vagy még pontosabb, ha azt írom: a színészemberről. Benyitott az első órájá-ra, megbotlott a küszöbben, lehajolt megigazítani a nadrágkorcát, levette a kalapját, föltette a fogasra, leült, kivette a noteszát, és belelapozott, aztán föl-állt, kiment a folyosóra, és behozta a kézitáskáját, majd visszaült a helyére, levette a karóráját, megtisztította a szemüvegét, de nem vette föl, hanem újra a tokjába rakta, aztán tüsszentett egyet, kifújta az orrát, és végül körülnézett, majd azt mondta:

- Kérem, hogy mondja el valaki, hogy amióta bejöttem mi mindent csinál-tam, és milyen sorrendben!

Mi növendékek kisebb-nagyobb sikerrel elkezdtük összerakni az egyes moz-zanatokat. Amikor úgy, ahogy megvoltunk, azt mondta:

- Ezt csak azért csináltam szánt szándékkal végig, hogy megtanulják: a színész egyik legfontosabb feladata figyelni, kivel mi történik, és hogyan! A színésznek elsősorban kíváncsinak kell lenni, másodsorban rögzíteni kell minden sajátosat, különlegeset, érdekeset. A tapasztalatlanság, a nemtörő-dömség unalmat szül. Csak arra lehet odafigyelni, aki odafigyel minden-re.

Ezek után egyenként fölküldött bennünket a színpadra, hogy mondjunk azt, amit akarunk. Egy-két percig mind a tizenkettőnket hagyta beszélni, aztán amikor mind sorra kerültünk, fölállt, a terem közepére lépett, és sorban ránk mutatva mindenkiről elmondta, milyen emberi tulajdonságok jellemzőek ránk külön-külön. Elképedtünk, mert ki-ki rájött, hogy minden úgy van, ahogy a Mester jellemzéseiben állt.

- Nem azért, mert olyan okos vagyok, vagy mert hatalmas a pszichológiai képességem!... Hanem mert tapasztalt vagyok. És a közönség is az! Az ugyanis, aki fölmegy egy színpadra, és ott megszólal, vegyék tudomásul, hogy lemeztelenedik! Onnan pedig nincs visszaút, mert vagy megszeretik, vagy elutasítják. Ezt jól véssék az eszükbe!

Darvas Iván rajza
 
Harmadévesen statisztáltunk az „Angliai Erzsébet”-ben. Nagyszemélyzetű előadás készült, forgószínpadra épített hatalmas kétszintes és zegzugos díszlettel. Már az öltözéses főpróbáknál tartottunk, de a mozgalmasságot, vívásokat igénylő „Essex-lázadás” még mindig nem volt lerendelkezve. Egy-szer csak azt mondta:

- Deák Rozi fogjon egy tollat, és írja, amit mondok. Orbán Jenci figyeljen, mert mondom, hogy forog a színpad! Tehát: Ernyeyék, Tahiék jönnek az árokból, forog a színpad jobbra, úgy, ők elmennek balra, de fentről indul a Ruttkai és a Szakáts itt le a lépcsőn, amikor begurul az ajtó, kilépnek, velük szembe jönnek Pintér Oroszlánék, itt megáll a forgó, elhangzik a négy mon-dat, most aztán indul vissza, Ruttkaiék jobbra, miközben az árkádok tetejére megérkeztek Ernyeyék, a Tomanek kilép a kocsmából, átvág Pintéréken, és ahogy Ruttkai belép a kolostorba, már jönnek is Ernyeyék szembe a Pintér-ékkel, itt vívnak bal felöl, fenn pedig a Szakáts és a Tomanek találkozik a trónteremben. Megvan?! Innen folytatom a próbát, ha elkészültek.

És miközben mondta, az egyre ide-oda forgó színpadon járt-kelt, majd amikor befejezte, elment kávézni a társalgóba. És Deák Rozi, Orbán Jenci, Ernyeyék, meg Pintér Oroszlán pontosan azt csinálhatták meg, amit – eskü-szöm – a Mester ott rögtönzött azonmód. Annyira tudta a szakmát, hogy fö-lösleges volt otthon kitalálnia, mi történjen. Manuális zseni volt.

Egy kritikus egyszer azt mondta nekem:
- Ugyan már mondd nekem egy nagy előadását!
Nem vitatkoztam vele, nem soroltam fel a „Szerelem, ó”-t, a „Nyár”-t, a „Fur-csa pár”-t, az „Osztrigás Mici”-t, és a többit. Mindössze ennyit válaszoltam az illetőnek:
- Jó, felejtsük el, hogy ki mit, és miért tart „nagy előadásnak”! De mondj ne-kem egy rossz előadását!
Mert nem volt neki. A kevésbé sikerültek is ízlésesek, élvezhetőek, érdekesek és szakszerűek voltak.
Ma harminc éve, hogy meghalt Várkonyi Zoltán.

[ Verebes István ] 2009-04-10 00:01:00