A lektori jelentés
"A műfordítók természetben fizetnek…" - gondolkodott el a műfordítók helyzetéről írott jegyzetsorozatunkban Mesterházi Mónika (fotó), költő, műfordító.
„Egy barátnőm apja meséli, hogy az unokája milyen felfedezést tett a dolgok értékéről. Tizenkét éves lány, valahonnan hallott róla, hogy lehet jelentkezni kísérleti nyúlnak fodrásztanoncok vizsgájához. Két órát ült ott, élvezte, hogy turkálnak a hajában, és még pénzt is kap. ’És képzeld, nagyapa, ott ültem két órát, és kaptam tízezer forintot, a mama meg elolvasott egy kétszázötven oldalas könyvet franciául, írt róla egy elemzést, és ő is tízezer forintot kapott.’”
A haj
 
Az ész
 
Írtam mindezt tanulságul a Műfordítók Egyesületének fórumán. Más megfontolásokkal egyetemben, miszerint „fontos, hogy – különösen, ha a kiadó kéri, nem a fordító ajánlkozik számára kedves könyvvel – (…) ne dolgozzunk ingyen”. Mert hát jó, ha az embernek vannak elvei.

Na de vannak az embernek (műfordítónak) kiadói ismeretségei, ahol szinte baráti a hangvétel, ha nem is egyenrangúak a viszonyok. Történt, hogy valamikor tavaly ősszel elhoztam Baráti Kiadótól két könyvet, mert „érdekelné őket a véleményem”. Rájöttem, ha szóban mondom el, Barátilag fognak Mosolyogni. Ezért szépen leírtam a mondandóm velejét, fölé meg azt, hogy „Lektori jelentés”. Mikor Baráti Kiadó meglátta a papírt, felhő suhant át a homlokán. „Nem is gondoltam, hogy ilyen komolyan megcsinálod”, majd rövid beszélgetésünk után feltette a töprengő kérdést, vajon hogyan tudnák ezt nekem honorálni – kicsit hagytam forogni keserű levében, de így is kiderült, hogy „ilyesmire” nincs keretük. Annyit értem el, hogy válogathattam jutalomkönyveket. Mint egy fordított Okoslány: ingyen is dolgoztam, meg nem is, kaptam is valamit, meg nem is (Baráti Kiadónak persze nem került semmibe).

A könyvekkel a hónom alatt egyébként egyenest a fogorvoshoz mentem, és történetesen ugyanannyiba került a tömés, mint az egyik szép kiállítású könyv lett volna, bolti áron. De elhessegettem a kísértést, hogy – szintén régről ismert, megbízható – fogorvosomnak felajánljam: mostantól a műfordítók természetben fizetnek…

***

Utóirat

Eltelik egy fél év. (Megjelenik a fenti glossza is.) Épp lépnék ki az ajtón, amikor megszólal a telefon. Baráti Kiadó. Egy másik könyvkiadó (nem nevezi meg!) talán megjelentetné az egyik lektorált könyvet. Emiatt keres. „Volt az a szép kis lektori jelentésed. De úgy emlékszem, nekünk csak nyomtatva van meg. El tudnád azt küldeni?” A befejezést nyitva hagyom.

Kapcsolódó linkek:
   • Françoise Wuilmart: A műfordító az irodalom hülyegyereke?
   • Cserháti Éva: Mese a berber fordítóról
   • Lackfi János: Én lenni Tarzan, te kultúrni miniszter!
   • Mesterházi Márton: Miért rombol a nő?
[ Mesterházi Mónika ] 2009-03-31 12:08:00