Kitüntetések március 15. alkalmából
2009
"Mindaz, amit ez a nap jelent, a gondolatok sokszínűsége és azok megvalósításának akarata és tehetsége, összeköt bennünket, erőt ad és példát mutat nekünk" - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter március 15-e, az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából az Iparművészeti Múzeumban tartott ünnepségen, ahol állami kitüntetéseket és művészeti díjakat adott át.
 

A szaktárca vezetője köszöntőjében kifejtette, hogy Petőfi és Kossuth, Deák és Széchenyi és a többiek emléke összeköt bennünket, mert õk valami olyat tettek, ami nem csak egy csoport, egy város, hanem a nemzet egységét hozta közelebb. "Az ünnep több mint másfél évszázadának is története van. Próbálták befolyásolni, nem csupán elmondani, értelmezni, hanem magyarázni, mi történt akkor" - hangsúlyozta a miniszter, aki szerint ez nem egyetlen nap, hanem egy folyamat volt, amely nem március 15-én kezdődött és nem is másfél évvel később ért véget. Részese volt a nemzetközileg ismert reformer, Széchenyi, a tömegeket megmozgatni képes Kossuth, a fiatal és lánglelkű Petőfi, de ott volt Deák is, aki továbbvitte mindazt az értéket, amit a reformkor a nemzet, sőt az emberiség számára megteremtett.
"Legyünk büszkék mindarra, amit március 15-e előtt reformok révén értek el, és arra is, ahogy azt követően akár évtizedeket is várva, de megvalósították elképzeléseiket" - mondta, majd hozzáfűzte, hogy mindebből később, még a legnehezebb időkben is tudott meríteni a nemzet. A miniszter úgy vélekedett, hogy mindaz, amit ez a nap jelent - a gondolatok sokszínűsége és azok megvalósításának akarata és tehetsége - összeköt, erőt ad és példát mutat.
Magyarországnak a közeli és távoli jövője is az oktatás, a tudomány, az innováció, a kultúra. A megszerzett és alkalmazott tudás, a műveltség nélkülözhetetlen érték, ezért elsődlegesen fontos biztosítani az azokhoz való hozzáférést.

Hiller István köszönet mondott a kitüntetésben, elismerésben részesülőknek az elmúlt években, évtizedekben végzett munkájukért, s reményét fejezte ki, hogy lesz erejük és akaratuk, hogy ilyen színvonalon végezzék tovább a tevékenységüket az ország, a nemzet, a magyarok javára.

2009-03-15 22:02:00