Emberek és politika
Dokumentumfilmek a 40. Filmszemle első napján
Bálint Ibolya - Apró örömök ; Szalay Péter - Nomád Pláza – Háromvándor; Pálos György - Mit tudjátok ti, ki vagyok én ; Litauszki János - Nővérek várólistán; Hajdú Eszter - A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és mediáció
Antropológiai és közéleti sorosokat bemutató alkotásokkal indult a 40. Filmszemle dokumentumfilmeket sorba állító első napja. Az előző évek kissé lehangoló tendenciáihoz képest kiderült, hogy a magyar dokumentumfilmes-szakma képviselői mégis képesek bátran hozzászólni a friss közéleti témákhoz. A dramaturgia néhol még mindig döcög, a képek is kissé életlenek, mégis az izgalmas témák jó előadása feledtetheti a néző búját-baját.

 

Az utóbbi időkben, a műnem alkotói között szinte megszokottá vált, hogy a jó öreg Erdélyben keresik témáikat. Ehhez a vonalhoz csatlakozik a játékfilm határait súroló, különböző módon, afféle rövidre vágva- stílusban készült Apró örömök is. Bálint Ibolya által dirigált film egy tucatnyi Hargita megyei idős és fiatal ügyeskedőről szól. A sorsokat összekötő dramaturgiai keret egy újság hirdetései, amelyben mindenki keres és talál: ki a párját, ki jósnőjét, ki a festményeinek vevőit. Az ügyesen összekötött történetek nem is az örömökről, hanem boldogulásról szólnak. Az öregedő motorral és rohamsisakban közlekedő ifjú ócskás mutyizása és az elveszett gyermeküket jövőbelátó boszorkánnyal kereső asszonyság is a „szórólapban” találja meg a segítséget. Bálint filmje nem reális talajon mozog, hanem egyfajta szentimentalista mesevilágban.

 

Hasonlóan meseszerű, kedves történeteket szerkesztett össze Szalay Péter is. Nomád Pláza – Háromvándor című munkája egy romacsalád, egy hosszútávfutó furulyakészítő és egy különleges technikával dolgozó vándorfotográfusról szól. A remek témaválasztás ellenére sajnos rosszul összerakott alkotás ez. Az ügyesen felvezetet szereplők közül a romacsalád mindennapjai emelkednek ki, míg a többi két történet inkább jellegtelenné válik. A sztorikat ráadásul csak az újrakezdés banális üzenete kötné össze, amely ilyen megvalósításban nem túl szerencsés. A néző is a rendezővel együtt inkább az antropológiai szálon erősebb búcsús-vidámparkos cigánycsalád múltját és jelenét figyeli, míg többiek mellékszereplőkké avanzsálódnak. Szalay Péter dokumentumfilmje ennek ellenére izgalmas munka, mert egy érdekes és szerethető világba kalauzolhatja el azokat a nézőket is, akik a mindennapi hírekből és a győzike-showból ismerik a romák kultúráját.

 

Másfajta, városi közösséget és problémáit veszi számba Pálos György: Mit tudjátok ti, ki vagyok én című szenvedélybetegekről szóló alkotása. Az szenvedélybetegeket bemutató filmek sora végtelen, s Pálos filmjét is az veszélyeztette, hogy műve a szokásos dramaturgiai unalomba fulladhat. Nem így történt. A Megálló Csoport Alapítvány kicsi, szerény házban segíti a „beilleszkedési problémásokat”. Céljuk, hogy tiszták maradjanak a diákjaik és legalább az érettségiig eljussanak. Kudarcok és sikerekből is kijut ennek a közösségnek. A film egyik legnagyobb előnye, hogy nem csak a nebulók, hanem a tanár-mentorok vívódásait és problémáit is feltárulja. Emiatt nem válik unalmassá ez a kissé hosszúrányúlt történet.

 

A kórház privatizáció globális problémája tárul fel előttünk a mikrovilág szemszögéből Litauszki János Nővérek várólistán című munkájában. Hagyományos, beszélő fejes tematikában készült fejlődés-dokumentum ez, amely a Kazincbarcikai Városi Kórház közösségének félelmeit és küzdelmeit mutatja be, miközben néhány perce a nővérek mindennapi munkájába is bepillantást enged. A témaválasztás jó, a megvalósítást kissé nehézkes. Bár a cím is elsősorban a nővéreket állítja középpontba - akik legkevésbé szólalnak meg a hírek és az ostoba háttérműsorokban-, mégis hiányoltam, hogy az orvosok véleményét nem kérték ki a film során. Litauszki remegő hangú ápolónői munkájukról, jövőjükről beszélnek. Óhatatlanul együtt érzünk velük, hiszen még ők is kimondják: reformok kellenek, csak nem fájdalmasan. Morgolódhatunk is, amikor a város képviselő-testülete és a szavazok apátiája bizonytalanságba taszítja a szereplőinket. A Nővérek várólistán fontos dokumentum.

 

Hasonlóan fontos film Hajdú Eszter, többszörösen teltházas és indulatokat kiváltó, hosszú című A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és mediáció-ra keresztelt filmje, amely kortárs politikai őrület hatását mutatja be. Véleményem szerint a 2000-es évek egyik legfontosabb dokuja ez a film, amelyből talán sorozatot lehetne forgatni. Egyszerűen azért, mert mindenkit érint. Annak ellenére, hogy technikailag több bakit is láthatunk, kissé egyenetlen és hosszú a dramaturgia, mégis merészségében egyedülálló. A film természetesen nem elsősorban a politikáról szól, hanem annak hatásáról. Aki valamilyen igazságot, vagy közéleti konzekvenciát szeretne levonni Hajdú Eszter filmjéből, tévútón jár. A film két részből áll, amelynek az első csapása a két Gábor, Székely és Sebes Gábor története. A két zsidó származású barát akkor szakított egymással, amikor Sebes fideszes képviselő lett. Hajdú célja, hogy ezek az emberek szóba álljanak egymással, a beszélgetések közben sérelmek és ideológiai viták is feltűnnek. Sebes szinte egyedül marad támadói ellen a Zsidó Közösségi Házban, amikor interjújának premierje utáni eszmecserén vesz részt. Ő nem akar senkit megváltoztatni, csak nem érti társai, sőt családja (nővére) elutasító magatartását. A film második, érezhetően hosszabbra nyúló részében a Tóth család széthullásának történetét láthatjuk. Az anya és az apa szakít egymással, mert képtelenek közös „ideológiai” nevezőre jutni. Kettőjüket lányuk, Zsófi szeretete köti össze, amely gondolkodásban inkább az apa felé hajlik. A mediáció itt is megtörténik, de mintha szakadék lenne a házaspárok között. Az apa kissé elcsukló hangon beszélő, kissé mesevilágban élő embernek tűnik, aki nem igazán tudja megmagyarázni gondolatait. Nem így a lányuk Zsófi. Zsuzsa már-már azt gondolja visszaköltözik, amikor film végtér. Hajdú filmje leginkább azért tanulságos, mert nem értik meg. A körülötte felcsapó indulatok és értetlenségek a moziteremben is folytatódtak. Egyik oldal nézői suttogva őrültek a tesze-tosza narancsos alanyok láttán, a másikuk racionális politikai érveket kérték számon a művön. Pedig ez a film nem is erről szól, hanem az emberekről.

[ Ritter, a mediátor ] 2009-01-30 15:00:00