A realitás
Késve valósulnak meg a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program nagyberuházásai
Át kell írnia a Magyar Turizmus Zrt.-nek azokat a terveket, amelyek alapján a pécsi Európai Kulturális Főváros projektet népszerűsítette volna. Ugyanis mindegyik nagyberuházás késik, és négycsillagos szállodából se lesz elég, úgyhogy egy csomó vendégről le kell mondani.
Nem valósulnak meg a tervezett időre a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program nagyberuházásai, valamint a szállodafejlesztések jelentős része is elmarad a Magyar Turizmus Zrt. Dél-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága szerint, így át kell írni a Pécset és rendezvényeit népszerűsítő terveket. Hegyi Zsuzsa, az igazgatóság vezetője szerint a dolgok jelenlegi állása azt mutatja, miszerint az, hogy a négy kulcsprojekt (koncertterem, tudásközpont, Zsolnay kulturális negyed, parkmegújítás) jövő tavaszra, nyárra elkészül, "csak az álmainkban létezik".

A magánberuházásban tervezett négy négycsillagos szállodából pedig jó esetben egy, vagy kettő épül fel a gazdasági és pénzügyi válságból eredő forráshiány és a korábbinál rosszabb hitellehetőségek miatt. Tavaly ugyan még azt prognosztizálták, hogy a programokra összesen 1 millióan lesznek kíváncsiak, a vendégéjszakák száma pedig az átlagos évi 123 ezret 20-25 százalékkal meghaladja. A vállalkozók ezért megkezdték a négycsillagos hotelek építésének előkészületeit, valamint 5 háromcsillagos hotel négycsillagossá fejlesztését. Mindez mintegy 1.200 új férőhelyet, 20 százalékos bővülést eredményezne, csak kérdés, mennyi válik valóra belőle.

Márpedig Hegyi Zsuzsa megítélése szerint négycsillagos szállodák hiányában a város kevésbé számíthat távoli országokból érkező igényes vendégek tömegeire, így elsősorban a hazai és közeli államok, Ausztria, Olaszország, Szlovénia, Horvátország, továbbá Németország kultúra- és művészetkedvelő közönségének érdeklődését szeretnék felkelteni Pécs, s a régió települései iránt.

 

Termékként Pécs 2010-es programjait, meglévő értékeit, épített emlékeit, bor- és gasztronómiai kínálatát, valamint a régió borútjait, várait, az EKF 40 partnertelepülésének rendezvényeit turisztikai kiadványokban, kiállításokon, az interneten népszerűsítik, továbbá a média és utazási irodák munkatársainak szervezett tanulmányútjai révén. Az igazgató azért reméli, hogy lesz elegendő magas színvonalú szálláshely, már csak azért is, mert a baranyai megyeszékhely iránt japán turisták is érdeklődnek. Az őket utaztató irodáknak azonban feltételük a négycsillagos szállodai elhelyezés, a könnyű ételekből álló menük, az M6-os autópálya befejezése, s egy olyan térkép, amely jelöli a város azon részeit ahol éjszaka biztonsági okokból nem ajánlatos sétálni.

2009-01-24 00:19:00