Föld alatti város
Pécsi ókeresztény sírkamrák
Elföldelt, aztán felszínre hozott kereszténység, amely végül látványossággá lett. Létezhet ilyen olvasata is a világ egyik legszebb és legmegrázóbb régészeti szenzációjának. A turisztikai közelítést azonban maga a jelenség írja felül: a történelmi időkbe való alámerülés egyúttal megmerítkezés is, biblikus mélyrétegekben, szakrális dimenziókban.
„Az emberiség nem jutott túl a középkoron. Inkább reakciósan megfutamodott, kihátrált belőle. Nem igaz, hogy a kereszténységet kipróbálták, és hiányosnak bizonyult. Túl nehéznek találták, ezért ki sem próbálták. […] Telis-tele a világ az efféle beteljesületlen álmokkal, félbehagyott templomokkal” – írta volt Gilbert Keith Chesterton. Az angol író-esszéista szavai juthatnak eszünkbe, ha alászállunk Pécs szívébe, s csak kis időt is töltünk a székesegyház közelében feltárt ókeresztény nekropoliszban.

 

A sírkamra-együttes, amelyben a valahai élők a holtak nyugalmát kívánták biztosítani, a most élőket furcsa módon nem (vagy nem elsősorban) az elmúlás könyörtelenségére emlékezteti. Inkább a múlás és a megmaradás egyensúlyában megbúvó könyörületre, szeszélyes vagy irgalmas természeti vagy isteni törvényszerűségre. A kozmikus rendre – s abban az emberi tényezőre. A falfestmények (ókeresztény szimbólumokkal, bibliai jelenetekkel) ilyesformán egyszerre állítanak emléket Sopianae ókeresztény lakóinak – s annak az egyetemes emberi igénynek, amely itt Krisztus-követő elszánással kereste és találta meg a békét, ha végül csak a föld alatt is. (A föld alatt? Nem tiltakoznánk, ha valaki kijavítana: egek fölé temetkezett, aki itt került a mélybe.)

 

A hajdani provinciák területén, amint a szakemberek hangsúlyozni szokták, nem történt még hasonló méretű és jelentőségű feltárás. Pécs egyszeriben Rómával szomszédos város lett – a kulturális földrajz üdvös logikája szerint.

A 4. századi leletegyüttes 2000 óta hivatalosan is a világörökség része.

[ H.T. ] 2008-10-28 11:34:00