Nagyobb Raffaelnél
Csontváry Múzeum (Pécs, Janus Pannonius u. 11.)
Két, mégoly galamblelkű művészettörténész finom és mély barátságát a legbiztosabban alkalmasint úgy tudjuk tetszetős dugába dönteni, ha megkérjük őket: egyezzenek ki gyorsan és röviden Csontváry művészettörténeti helyét illetően. (Ez persze kedélyes túlzás. Biztosabb módszer, ha egy Csontváry-kép egyetlen lehetséges értelmezését kérjük tőlük.)
A dolog nyitja a dolog zártsága: Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) művészete azt a benyomást kelti, mintha fellépése előtt nem léteztek volna iskolák, működése után pedig nem volna érdemes létezniük. (Ez újabb túlzás. A teljesen magányos zseni ideája vonzó romantikus elképzelés, csak éppen teljesen magányos kisbolygókat feltételez, mindegyiken egy-egy jobb sorsra érdemes piktorral.) Kétségtelennek látszik viszont, hogy a posztimpresszionizmusnak és a szimbolizmusnak, illetve a plen air-festészetnek egy egészen különleges esete az, amelyben a gyógyszerészből – isteni sugallat hatására – festővé átlényegült Csontváry művészete összegződik.

Csotváry Koszktka Tivadar: A magányos cédrus
 

„…Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél”: a pályát ezek a titokzatos szavak indították el. Csontváry a misztikus élmény nyomán misztikus jelentésű képek alkotását tűzte ki célul. Ahogy egyik legjobb értője fogalmaz: „Nem csupán festő akart lenni, hanem filozófusként fürkészni kívánta a lét titkait, hódolni a mindenek fölött levő Természet fenségének, ítéletet mondani elkorcsosult koráról, és a történelem ítélőszéke előtt nagyszerű tanúságtétellel felmenteni szeretett népét és nemzetét, és újabb évezredekre méltó helyet biztosítani számára.” (Németh Lajos).

Csotváry Koszktka Tivadar: Jajcei vízesés
 

A pécsi állandó kiállítás 1973-ban nyílt meg. A cikkíró semmi mérhető akadályát nem látja annak, hogy a cikk olvasója – a cikk olvasását követően, mintegy kisvártatva – elzarándokoljon a Magányos cédrushoz és a többi remekműhöz. Hogy utána az egyazon épületben székelő Dante Café egy meghittebb zugában merengjen tovább a látottakon – örvendezve szerencséjének, hogy még verset is hozzá tud olvasni a képi tapasztalathoz: az ugyancsak pécsi Bertók László Villanyvilágított fák Jajcéban című műve méltó utóhang, nagyszerű memento.

[ Halmai Tamás ] 2008-10-27 23:25:00