Moveast megnyitó és nyitófilm
4. Moveast – Nemzetközi Filmfesztivál, Pécs - 1. nap - Para
A IV. Moveast Nemzetközi Filmfesztivál szervezői változást ígérnek. A rendezvény első napja arra bizonyíték, hogy történt változás, méghozzá pozitív irányú. A nyitófilm a Fazekas Péter rendezte Para volt.
Valami van…

A Moveast Nemzetközi Filmfesztivál szervezői változást ígérnek. A rendezvény első napja arra bizonyíték, hogy történt változás, méghozzá pozitív irányú. Ezt már hetekkel ezelőtt tapasztalhatta a figyelmes, és kevésbé figyelmes járókelő is: az idén negyedik alkalommal megrendezett nemzetközi filmfesztivál molinói a rendezvény előtt már jó egy héttel lengedeznek a szélben, a pécsi utcák felett. A Moveast-nek továbbá nemcsak karcsú, ablakpucolásra is alig alkalmas programfüzete sikeredett most. Idén először, mint valami maradandóbb rendezvény esetében, a szervezőség könyvszerű, igényes, kifejezetten szép kiadvánnyal rukkolt elő, benne a hagyományosnak tekinthető eseményekkel, de valahogy mégis egészen új alapokra helyezve. A fesztivál erőteljesen és egészen másképp nyit más művészetek felé, mint eddig. Zenei programok, kiállítások korábban is zajlottak, de a rendezvényt eddig nem igazán jellemezte az együttműködés, az aktív befogadás, közös alkotás és összmunka. Idén szakmai programok keretén belül lehetőség nyílik a legújabb filmes technikák megismerésére és használatára is, a fesztivál ideje alatt ismert filmrendezők vezetésével több forgatócsoport is tevékenykedik majd a városban, és az elkészült filmeket a Moveast végén be is mutatják. Újítás a Zsebmozi is, a város szívében, kicsi piros sátor, benne kísérleti, és rövidfilmekkel az arra járóknak, leselkedőknek.

A megnyitó, a szokásos félórás késéstől eltekintve egyértelműen színvonalasabb bármely eddigi Moveast-es megnyitónál. Működik a mikrofon, úgy, ahogy kell, még csak nem is recseg. A moderátor idén ’a Novák’, a tolmács (Szuhay András) munkájával nemcsak a nyelvi akadályokat segít áthidalni, hanem színvonalas munkájával egyértelműen hozzájárul ahhoz, hogy a Moveast ne csak névlegesen, hanem végre valóban elinduljon a nemzetközi fesztivállá alakulás útján. Látvány tekintetében sem rossz a megnyitó, sőt: a rivaldafény fehér félkörívét övező kék csík egészen varázslatossá, titokzatossá teszi az Uránia mozi színpadát. Van atmoszférája a megnyitónak, és nem az a beégéses fajta, amiből már volt elég, hanem az a fajta, hogy „hűha, itt, most valami van”. ’A Novák’ bevezető one-man show-szerű rövid performansza, az ikeás vörös szőnyeggel, és a 20th Century Fox zenéjével, inkább csak bájos, mint jó, de a tavalyi Moveast megnyitóhoz képest van itt valami szervezettség, sőt nem túlzás kimondani, hogy némi ünnepélyesség is a levegőben. A közönségnek végre van mit megtapsolnia a megnyitó végén és ezt hallani is lehet.

 

„Ki van ez találva okosba’.” – Fazekas Péter: Para

A Para című film forgatókönyve 2006-ban a Hartley-Merrill forgatókönyvírói pályázat hazai fordulójának nyertese, Fazekas Péter és Csurgó Csaba munkája. A filmet Fazekas Péter rendezte, a bemutató pedig zajosan jóra sikeredett, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen a Para összegészében jó kis film, kifejezetten szórakoztató. Cselekménye dramaturgiailag jól felépített, többszörös félreértéseken és véletleneken alapuló történetet mesél el. Egy középkorúakból álló baráti társaság webkamerát helyez el egy szerintük kísértetjárta helyen, de szellemek helyett emberrablás tanúi lesznek. Elhatározzák, hogy miközben kiszabadítják a túszt, a váltságdíjat is megszerzik. A terv azonban súlyosan félresiklik. A Para több műfajt is ötvöz, rendkívül színes, és sokféle, de alapvetően a krimi, az akciófilm, a szerelmesfilm, és a vígjáték igen groteszk elegye: időnként kisujjak úszkálnak wiskeyben, máskor tényleg-egyáltalán-nem-feltűnő kétbojtos, piri-piros satyakban virít, akinek rejtőzködnie kellene.

 

A Para első öt perce igen erőteljes felütés. Olyannyira, hogy a főcím feliratozása után felteszem magamnak a kérdést, vajon képes-e fenntartani ezt a dinamikát és intenzitást a film mindvégig. A válasz: igen és nem. Igen, elsősorban a verbalitás, a kiválóan megírt dialógusok miatt; nem, a vizualitás miatt. Az első öt percben két rendőrt látunk szerencsétlenkedni, egyiküket lelövik, majd azt a bizonyos halál-közeli élményt látjuk a vásznon. A rendőr fennakadó szemeinek szuperközelije egyre erősebben kifehéredik, majd, mintha vér öntené el a vásznat. A piros folyadék azonban nem vér, hanem meggy lé. Fényes meggyek gurulnak, nyers tészta csurog, mindez a filmvászon teljes felületét betölti, majd a kisült, gőzölgő meggyespite – érzékiség filmen –, szinte érzem az illatát, és főcím, nagy piros betűkkel, átlósan: Para. Sajnos ez a fajta vizualitás nemigen lelhető fel a film hátralevő részében, és ez nagy kár. Sőt a Para éjszaka, vagy sötétben játszódó jeleneteit kifejezetten rossz nézni, mintha az utómunkálatok, a fényelés elmaradt volna, és a film megjelenését emiatt leginkább a félkész, vagy a hányaveti jelző fejezi ki. Mégis érdemes jegyet váltani Fazekas Péter filmjére, mert a Para dialógusainak verbális humora egyszerűen frenetikus. Cselekménye egy pillanatra sem laposodik el, mert ennek még esélyét sem adják meg a kiváló párbeszédek, és a nagyszerű színészi alakítások (a fiatal özvegy, Évike szerepében Für Anikó, a szellemvadászat spirituális vezetője, Etus, Bánsági Ildikó, de említhetném a film elején csak pár pillanatra megjelenő pocakosodó, bajuszos rendőrt, akit az egyik ’egyik Spáh gyerek’ alakít). Ügyes fogás a ’para’ jelenetek beékelése, komolyabb, lassabb részek közé. A ’para’ itt nem a manapság elterjedt trendszót, a félelmet jelenti, hanem a paranormális jelenségeket, ezekben a részekben ál-ezoterikus, ál-spirituális tevékenységek zajlanak, amik önmagukban véve nevetségesek: Etus voodoo-babás harca, chi-kung golyózás feszült pillanatokban. Az ’ezo’ kelléktárból csak az aurabalzsam hiányzik, de azon kívül minden lehetséges ’izé’-t felvonultat a rendező. A humor egyik forrása az a tény, hogy az ezotéria és a szereplők karaktere egyszerűen nem kompatibilis, és ehhez az összeférhetetlenséghez párosul még a nyelvi humor. Kedvencem: „A karmámat nem adom!”, de a brutális ujjlevágás alkalmával elhangzó mondat sem akármi: „Hát, ez elment vadászni”. A közönség dől a röhögéstől. Szívből. És ez jó. A vaskosság emberi dimenziója mellett van a filmben egy másik fajta emberi dimenzió is, ami egészen megható, és nagyon szép gesztus a film rendezőjétől. A Para második halálközeli élményében Halász Judit szerepel. Lírai és megható jelenet: éteri, kifehérített képen, egy város feletti balkonon ücsörögnek ketten - a rendőr, és nagyi - kész a meggyespite. Nagyi aztán elindul a háztetőkön, a kémények közt és gyengéden hívogatja fiát, aki kap még egy esélyt az élők sorában, hogy végső game over-e ne a vesztesek nyelvlenyelős halálneme legyen.

 

Fazekas Péter filmje abszurd, sőt groteszk, és mint ilyen kellően elemelkedik a realitástól, amit bemutat, az mégis tagadhatatlanul a magyar rögvalóságban gyökerezik. A Para, pótcselekvésekben kiütköző parttalanság, kilátástalanság, unalom, és tehetetlenség kíméletlen, mégis szeretetteljes, és rendkívül ’szellemes’ megjelenítése. Október 16-tól a mozikban.

[ Szabó Nóra ] 2008-10-13 12:50:00