A csipkerózsika-álom vége - Párizsi Magyar Intézet
Interjú Derdák Andrással
Immáron több mint két éve nevezték ki Ecsedi-Derdák Andrást a Párizsi Magyar Intézet élére. Az új igazgató azzal az elhatározással foglalta el az igazgatói széket, hogy felrázza az Intézetet a rá korábban jellemző csipkerózsika-álmából. Az egykori tervekről és megvalósulásaikról Fekete Valival beszélgetett.
Amikor úgy egy évvel ezelőtt beszélgettünk, még sajátos arculata volt az Intézet honlapjának és a programfüzetnek. Az építkezéseket körbe kerítő fekete-sárga szalagra emlékeztetett.
Szándékosan, mert így mondtad: ”Vigyázat, munkaterület!” Az Intézet „átalakítása” folyt. Aztán egyszer csak megváltozott az arculat. Ma tiszta, világos, áttekinthető, egyszerű, némi „franciás” könnyedséggel. Ez azt jelenti, hogy a munka befejeződött és az arculat koncepcióváltást is jelent?

Mindenképpen. Bár fizikai értelemben a teljes körű rekonstrukcióra 2009-ben vagy 2010-ben kerül csak sor, valóban azt hiszem, jelentős változtatásokat sikerült véghezvinni az Intézet eddigi megjelenéséhez és működéséhez képest. Az új arculattal kapcsolatban fontosnak tartottuk, hogy olyan képi világ jellemezzen minket, ami ismerősként köszön rá a franciákra, akiket az Intézetbe szeretnénk behozni. Így az új logo dinamikus, könnyen variálható és nagy hagyományokra visszavezethető elemekből épül fel.

2007 áprilisában egy francia főiskola, az École d’Art Maryse Eloy budapesti kihelyezett tagozata, a VisArt Művészeti Akadémia vizuális kommunikáció szakos növendékei számára hirdettünk pályázatot az intézet arculatának átalakítására. Azért őket kértük fel, mert olyan elképzeléseket vártunk, amelyek egyszerre tartalmaznak Franciaországban és Magyarországon is értelmezhető utalásokat. Ehhez az 1947-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán diplomázott, és azóta Párizsban élő képzőművész, a komputerművészet egyik úttörője, Molnár Vera egy Paul Cézanne ihlette ciklusának (Montagne Sainte-Victoire) elemeit javasoltuk a pályázóknak feldolgozásra. Molnár Vera egyébként nemcsak motívumaival határozta meg az új arculatot, hanem részt vett a beérkezett pályaművek elbírálásban is. Végül a zsűri döntése alapján Nagy Bettina tervezte a PMI műsorfüzetét és egyéb felületeit - a könyvtári olvasójegytől a névjegyekig.

Tavaly a Magyar Intézet vette át a JazzyColors nemzetközi jazz-fesztivál elnökletét. Ez is egyik biztos jele a változásnak?

Azt hiszem igen. És ez talán a Párizsban működő több külföldi kultúrintézettel kialakított meglehetősen jó és kreatív együttműködésnek az egyik jele is. Miután a cseh kulturális intézet igazgatójának mandátuma lejárt, minket javasolt a fesztivál élére. Eddig a párizsi kulturális intézetek közti együttműködésre épülő fesztivál tizennégy ország részvételével működött, de idén öt ország kulturális intézete is csatlakozni kíván: az olasz, a német, a kanadai, a dán és a kurd. Sőt az egyébként is soknemzetiségű párizsi Cité Universitaire (nemzetközi egyetemi kollégiumi központ több, mint 10.000 kollégistával) is jelezte, hogy szívesen részt venne ő is a programban.
Tehát a rendezvény egyre sikeresebb, olyannyira, hogy a napokban egy külön egyesületet is létrehozunk, Michel Portal, Bojan Z vagy Didier Lockwood védnökségével (még habozunk, hogy melyikük a legjobb választás), ami egy biztonságos, hosszú távú működés lehetőségét teremti meg a Párizsi Magyar Intézet elnökletével.

Ugyancsak az együttműködésben látjuk a lehetőséget az Intézet mozitermének optimálisabb üzemeltetésre. Egyrészt a többi helyben működő külföldi kulturális intézettel együtt több tematikus filmfesztivált rendezünk, most májusban épp ’68 emlékére. Másrészt a csehekkel, a lengyelekkel és a szlovákokkal közösen – vagyis a Visegrádi Négyek országaival – egy közép-kelet-európai művészmozi létrehozását is megkezdjük. Az ötlettel mi keressük meg a partnerintézményeket, hiszen egyértelmű a számunkra, hogy a heti egyszeri vetítés a - meglehetősen szűk közönség előtt - igen kevéssé használja ki a mozitermünket. Igaz, nincsen elég franciára lefordított magyar film sem. Viszont ha nemcsak a magyar, de általában a közép-kelet-európai filmművészettel ismerkedhet meg a francia néző (ami neki földrajzilag ismerősebb is, és akárhogy is szépítjük, vonzóbb hívószó), akkor nagyobb érdeklődésre számíthatunk. Ez azt jelenti, hogy októbertől naponta lennének vetítések, amelyeknek a hátterét - a másik három ország friss filmtermését is bemutatva – az idén 50 éves, magyar érdekeltségű párizsi Clavis Film biztosítja. (Ez egy francia produceri iroda, aki jelenleg Alejandro Jodorowsky “King Shot” c. filmjén dolgozik David Lynch-csel koprodukcióban, valamint Réz András “Orr” c. regényének filmadaptációját készítik elő Jacques Rouffio átdolgozásában.) A V4 Mozi (mert így szeretnénk hívni, hiszen a franciák amúgy is kedvelik az ilyen rövidítéseket) a hét minden napján működik majd és a cseh, a lengyel, a szlovák és a magyar filmtermés legjavát mutatja be.
A mozit egyébként nyáron is kipróbáljuk, méghozzá szabadtéri filmszínházként a tetőteraszon, Párizs felett, fülhallgatókkal, hogy ne zavarjuk a szomszédainkat. Ez az un. Silent Cinema projectünk.

 

Júniusban ismét a Zene Ünnepe lesz. Ezt a franciák rendezték meg először 1982-ben a nyári napfordulón, az év leghosszabb napján, amikor is a zene mindenkié, tehát az utcákon, tereken mindenki ingyen hallgathatja. A Párizsi Magyar Intézet három éve csatlakozott külső helyszínnel is a rendezvényhez, tavaly a Napra, a Zuboly zenekar, és a Live Act formáció képviselte Magyarországot, nagy sikerrel. Most hogyan készültök?

Ahogy már tavaly is, idén is pályázatot írtunk ki a zenekaroknak a Nemzeti Közlönykiadó segítségével, ám ezúttal nem egyedül, hanem négy másik fővárosban működő magyar kulturális intézettel és a bennünket koordináló Balassi Intézettel közösen. Március 3-ig olyan együttesek jelentkezését vártuk, amelyek a magyar népzene gyökereiből táplálkozó, de a 21. század zenei stíluselemeit is felhasználó muzsikát játszanak, s együtt kívánnak működni francia, belga, angol, német és szlovák szervezőkkel, művészekkel. A pályázat lényege, hogy az egyszeri fellépésen túl lehetőséget kínáljunk a zenekaroknak arra, hogy kapcsolatokat építsenek, és önálló turnékat szervezzenek. Ez egy új konstrukció, nem a szokásos egyszeri fellépés, amelyért honoráriumot fizetünk. Most fellépti díj nincs, viszont biztosítjuk az együttesek és menedzsereik kiutazását, legfeljebb hatnapi szállását, az idegen nyelvű szórólapok elkészítését. Sajtókapcsolatokat és elérhetőségeket adunk, hogy az általunk ismert külföldi menedzserekkel, programszervezőkkel személyesen, helyben felvehessék a kapcsolatot. Azokat keressük, akik maguk is elindulnának és befektetnének egy külföldi karrierbe. Az öt magyar intézet közül London és Brüsszel egy, míg Pozsony, Berlin és Párizs két-két együttest fogad. Közösen döntöttük el, hogy a közel 200 jelentkezőből melyik lesz az a nyolc csapat, amelyik kiutazik júniusban a Zene Ünnepére. A győztes zenekaroknak, ráadásul kétnapos fesztivált rendezünk május 30-án és 31-én a budapesti Gödör Klubban, hogy a külföldi fellépés előtt a hazai közönség is láthassa, kik képviselnek minket Európa-szerte. Az idei nyertesek: Berlin: Bágyi Balázs Quartet Salamon Beátával és EtnoRom. Brüsszel: Ninja Helikopter. London: Ferenczi György es a Rackajam. Pozsony: Hétrét és Úzgin Űver és Párizs: Goulasch Exotica és Folktronika.

Derdák András
 

A nyár másik nagy zenei programja a budapesti Sziget Fesztivál, amelyhez személy szerint te is kötődsz. Kapcsolódik valamilyen szinten az Intézet a Szigethez?

Persze. Ez mégiscsak az ország legnagyobb kulturális rendezvénye… Idén egyhetes villám-nyelvtanfolyamot szervezünk itt Párizsban, azzal a céllal, hogy mégha nagyon alap szinten is, de tudjanak magyarul kommunikálni Budapesten a franciák (akik tavaly kb. 12. 000-en vettek részt a Szigeten). A szlogenje egy francia szójátékra épül: Van kedved hódítani/felfedezni? Fontosnak tartom, hogy tudják az itteniek (is), a fesztiválon kívül is van még mit megnézni abban a városban! A Sziget óriási vonzerő – ezt kihasználva talán egy kicsit közelebb kerülhetnek az itteni fiatalok a magyar nyelvhez és kultúrához is.
Nyelvtanfolyamok tekintetében egyébként a magyarokra is gondoltunk. Egyre többen jönnének intenzív nyelvtanulás céljából Párizsba, de a tanfolyamok ára évről évre ugrásszerűen nő. Arra gondoltunk, hogy nekünk itt a ház, amelyben egy tucat embernek van szálláslehetőség és vannak nyelvtanáraink is, akiknek a július uborkaszezon. Ezért úgy gondoltuk, miért ne szerveznénk mi magunk francia nyelvtanfolyamot magyaroknak? A tanfolyam díja 1500-1700 €, ami önmagába nem kevés pénz, de ha csak a párizsi szállás költségekre gondolunk plusz az egy havi intenzív nyelvtanfolyam árára együttesen, azt hiszem, messze mi vagyunk a legolcsóbbak Párizsban. És mi ezért a pénzért a szállás és a tanfolyam mellett napi két étkezést is biztosítunk, nem is beszélve a külső programokról, múzeumlátogatásokról, a tankönyvekről, amik szintén benne vannak az árban!
És még mindig a nyelvtanfolyamoknál maradva fontosnak tartom megemlíteni, hogy az idén elkészül az Intézet új nyelvoktatási tanterve. A korszerűsítésre már ugyancsak nagy szükség volt, hiszen a világ változik, nem lehet ugyanúgy tanítani, mint 10 éve. A kezdő program kész, a haladót pedig júniusra fejezzük be. Kiemelkedően fontos, hogy azok, akik egy kultúrához a nyelven keresztül közelítenek ne évtizedes fénymásolatokon keresztül ismerkedjenek meg vele… És ha már itt tartunk: leraktuk a franciaországi középfokú magyar oktatás megteremtésének alapfeltételeit is (ma ugyanis sehol sem lehet magyarul érettségizni Franciaországban, ami mégsem tartható állapot). De foglalkozunk az egyetemi oktatással is: bővíteni szeretnénk a magyar egyetemisták kollégiumi férőhelyeit és összebékítjük az eddig egymással alig kommunikáló magyar egyetemi képzéseket is. Mert összefogás nélkül biztosan elveszünk egy 10 milliós városban!

 

Tavaly, amikor beszélgettünk említetted, hogy az Intézet tervei között szerepel egy magyar étterem vagy kávézó létre hozása az Intézet falai között. Ez már más kulturális intézeteknél is jól bevált forma arra, hogy a kulináris élvezeteken keresztül ismerkedhessenek a franciák egy adott nép kultúrájával. Mennyire sikerül megvalósítani ezt az elképzelést?

Kezdetben hazai befektetőket kerestünk. Ám úgy tűnik a megoldás és a megvalósítás kulcsa, ha közvetve is, de ismét a kapcsolatban rejlik. A Svéd Kulturális Intézetnek kellemes és sokak által látogatott kávézóját régen ismertük a Marais-negyedben. Időközben azonban kiderült, hogy az üzemeltető-tulajdonos barátnője „természetesen” magyar származású és határozottan érdeklődik egy magyar kávézó létrehozása iránt. Ráadásul időközben megismerkedtem Gérard Depardieu-vel, akinek, mint köztudomású, a Balatonfelvidéken is van néhány hektáros birtoka. Mi pedig szívesen árulnánk az ő magyar borait, hisz ennél jobb ajánlás nem is kellene a kulináris kérdésekben gyakran bizalmatlan franciáknak. A terveim között szerepel, hogy a könyvtár egy részét is leköltöztetném a kávéházba – természetesen lopás gátló biztonsági rendszerrel ellátva –, hogy a könyvek, folyóiratok is hozzáférhetők, lapozgathatók legyenek. Délutánonként pedig kisebb kávéházi koncerteket, kiállításokat és előadásokat is tartanánk itt. A megvalósítás elsősorban az adminisztratív nehézségek, no meg a főkonzulátus jelenléte miatt még várat magára, de már csak őszig, amikorra reményeim szerint az új helyére költözik a hivatal.

Derdák András
 

Amióta létezik az Intézet, működési struktúrája szinte változatlan. Mennyire lehetett ezen változtatni? Tervezel ilyen lépéseket?

Nehéz ügy. Régi állami struktúra ez, amely mostanában, a Balassi Intézet tavalyi színrelépésével kezdett el megváltozni. Lassan alakul a Goethe Intézetek vagy a British Council mintájára. Két fontos posztunk pályáztatása is zajlik épp ezekben a napokban, de emellett új utakat is kipróbálok a kultúraközvetítésben. Úgy látom például, hogy a kiállítások rendezését is meg lehet próbálni pályázati konstrukcióban. Olyan szakembert kellene találnunk, akinek van kiállítás-rendezői tapasztalata és nem kötik az Intézet egyéb feladatai – viszont magától is ambicionálja a francia-magyar viszonyrendszer erősítését, és megtalálja benne a saját anyagi érdekeltségét. Mi változatlanul biztosítjuk az anyagi és technikai hátteret, de magukat a kiállításokat az új kiállítási biztosnak kell majd létrehoznia. Ugyanaz a konstrukció, mint a Zene Ünnepén: lehetőséget tudunk biztosítani, fizetést azonban nem (az elmúlt két évben négy státust vesztettünk el, ennyivel kevesebben vagyunk, mint régen). Utat tudunk nyitni tehát, de nem tudunk finanszírozni teljesen karrier-lehetőségeket. Ezért kétfordulós pályázatot írunk ki az Intézet 2009-es kiállításainak megrendezésére. A pályázati feltételek között szerepel, hogy a kiállítások a kortárs magyar művészetet mutassák be, és hogy a tárlatok teremtsenek lehetőséget a magyar művészeknek franciaországi szakmai kapcsolatok építésre – hosszú távon. Ennek érdekében az Intézet falain kívül is kell kiállításokat rendezni: párizsi galériákban, kulturális intézményekben, művésztelepeken, egyéb alternatív helyeken. A pályázat első fordulójára a koncepció rövid leírását, programtervezetet és hozzávetőleges költségvetést várunk. Sikerült megszervezni, hogy a pályázat első fordulóját egy régen látott konszenzussal felálló magyar szakmai zsűri (a pályázat szakmai partnerei: ACAX/Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda, Iparművészeti Múzeum, Kieselbach Galéria és Aukciósház, Ludwig Múzeum, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Műcsarnok Budapest, Szépművészeti Múzeum Budapest. Médiapartnere: Magyar Televízió és a France 3 (a francia köztévé kulturális csatornája). Támogatói: Magyar Turizmus Zrt. és az Oktatási és Kulturális Minisztérium) bírálja el. Innen maximum négy jelentkező juthat tovább. Ők két hetes tanulmányútra kapnak lehetőséget Párizsban, helyismeretük elmélyítésére és kapcsolataik beélesítése. Ezt követően kell leadniuk a részletes évadtervet, amit egy francia szakmai zsűri fog majd elbírálni. Azt hiszem, így bevonható külső forrás a rendezvényekbe, készülhet végre katalógus, és a művészek számára szakmai és láthatósági szempontból egyaránt jelentősebb kiállításokat lehet létrehozni. Szintén a projekt része, annak egy másik vetülete: a francia zsűri tagjait Magyarországra utaztatnánk a Magyar Turizmus Zrt. nagyvonalú segítségével azért, hogy őket is összekössük a hazai kortárs művészeti múzeumok vezetőivel.

 

Az elmúlt két év megfelelt a várakozásaidnak? Értek pozitív vagy negatív csalódások?

Sohasem dolgoztam korábban az államnak, és hát mit mondjak: egyik sokk a másik után ér, mind a mai napig. Elképesztően nehézkes a rendszer, de még elképesztőbben nagy a kihívás! Meg kellett tanulnom az államigazgatás működését, és ez egyfelől valóban megfelel az ethosznak, a köz szolgálatának. Nemes ügy, mit cifrázzuk. Másfelől naponta szembesülsz olyan munkamódszerekkel, amik kívülről nem is érthetőek, s amelyek megoldása azután heteket, hónapokat kíván. Tudod: olyan, mint a számítógép, amely egy sor olyan problémára kínál megoldást, amely a computer nélkül nem is lenne… A várakozásaimhoz képest meghökkentően lassan haladok, de visszatekintve mégiscsak mentek előrébb a dolgok. Fura világ ez: szép és nemes, de ostoba és kontraszelektált is egyszerre.

Nagyon nem ilyennek képzeltem a pályázat írásakor a munkámat, a sikereimet és a kudarcaimat. Ha civil vagy, egyfelől van az a hangulat, hogy nem szabad az államigazgatásnak részévé válni. Másfelől bennem legalább ilyen súllyal jelen van az is, hogy nem lehet folyton kívülről szidni a rendszert (ami egyébként pártfüggetlen). Nem bántam meg, hogy bejöttem, de nem csökkent a vágyam sem, hogy bizonyos dolgok ne így intéződjenek kis hazánkban. Hálás vagyok a sok segítségért, a sok bátorító szóért, mert szerencsére ilyeneket is kaptam. De lehetne ezt még sokkal jobban, gyorsabban, hatékonyabban is tenni!

Két évvel ezelőtt, kinevezésed követő pro- és kontra sajtó-visszhangban Kovács András Bálint, az Intézet egyik korábbi igazgatója is megszólalt az ÉS (2006. január 20. Párizsi szék) hasábjain. Ebben azt írja, hogy az Intézet épületének fenntartása és a bérek túlságosan sok pénzt emésztenek fel és a költségvetés negyede marad csak érdemi munkára. Javasolja az ingatlan értékesítését és a befolyt összegből egy alapítvány létrehozását, amely ennek a jelentős összegnek a kamatait színvonalas kulturális programok szervezésére, igazi párizsi kulturális helyszínek bérletére és reklámra fordítaná. Az Intézet helyett meg csupán egy kis iroda működei valahol a városban.
Személyes tapasztalataid alapján mit gondolsz erről a felvetésről?

Bár sokakat felháborított ez az érvelés, volt benne ráció. Ám megértettem, ha dolgozni akarok, akkor nem szabad a konfliktusokat egy bizonyos szint fölé emelni. Az épület eladása, még ha szólnak is mellette józan érvek, nem reális alternatíva. Egész egyszerűen ma még nem így működik a Magyar Állam, nem ez a működés logikája. Pedig valóban: sokat fordítunk fenntartásra és keveset szakmai működésre. Tény. Illetve könyvelés kérdése: mert mondjuk az én bérem fenntartás vagy szakmai működés? Vagy az internet-előfizetésünk melyik kategória, hová könyveljük? Jelenleg ezeket a működésbe sorolják és ez hamis képet eredményez – de ez itt most mellékszál.

Az állam logikája szerint nem szabad eladni (értsd elkótyavetyélni) valamit, amit annak idején jó áron vettünk, s aminek az értéke az idővel csak nő – még akkor se, ha aktuálisnak nincsen elegendő pénzünk ezt jó színvonalon fenntartani. A párizsi ingatlanpiaci trendek miatt az épületünk ma kb. 5-6 milliárd forintot ér, ez elképesztő tőke. Ha eladni nem lehet, használjuk hát ki, fejlesszük és aktualizáljuk! Töltsük meg úgy élettel, ahogyan tudjuk, és ne hivatkozzunk a pénzszűkére. Ha az államnak nincsen, keressünk másutt. Merjük behívni a vállalkozókat, ha egymagunk nem tudjuk csillogóan üzemeltetni. Adjunk helyet egy kávézónak vagy egy V4 mozinak, hívjunk segítségül partnereket, hiszen van mire; s közben velük összefogva újítsuk fel, amink van. Mert az is igaz, hogy a ’80-as évekről árulkodó belsőépítészet nem a mai Magyarországról mesél. A befelé forduló, sértődött arisztokratikus attitűd ma nem vezet célra, ahogyan a túlzott bürokrácia, a centralizált működés sem. Kevesebb energia volna talán kiadni és az így nyert pénzből, az ide fektetett energia helyett rendezvényeket szervezni Párizs-szerte, de törődjünk bele, hogy ez nem fog sikerülni. Újítsuk hát fel és lakjuk be – ahogyan 2 éve folyamatosan tesszük. Most ez a megvalósítható. És ez sem kevés, mert látszik, hogy szívesen és érdeklődve fogadnak minket ebben az országban!

 
Kapcsolódó linkek:
   • A Párizsi Magyar Intézet honlapja
   • "Vigyázat, munkaterület!" - a teraszon
   
[ Fekete Vali ] 2008-05-16 10:00:00