Szécsi Noémi: APOKALIPSZIS UTÁN (Prae-est)
Lehman Árpád diadala nagy, mint a bátor dilettánsoké mindig (vastaps, megkönnyebbült sóhajok, hogy végül is tényleg csak kettőt mondott el). A tudósító levegő után kapkod, de itt az ideje szembesülni a ténnyel: a 10 millió költő országa vagyunk…
A Prae felolvasóestje a Hunnia Kávézóban

Ahogy a mosodai dolgozó hajnal fél ötre bebotorkál a patyolatba délelőtti műszakra, úgy jár a tudósító este fél kilencre irodalmi estre. Viszi a lába és a kötelességtudat, belép, körülnéz, elfoglalja a helyét, felcsapja a noteszt és várja, mikor fognak hozzá a legények.
Bartha Bandika két lábon járó irodalmi one-man-show is éppen akkor érkezik, és hamarosan dologhoz lát: felkonferálja a Prae (ki ne tudná, hogy játékosan Trae-nek - ejtsd tré – is nevezik) „vicces és elitista” folyóirat felolvasását. Minden rendben és terv szerint alakul, a közönség is szokás szerint hozzátartozókból és barátokból áll… De nem! A helyiség közepén, pont a hat darab negyvenes égővel vakító rézcsillár alatt két ide nem illő atyafi ücsörög, kedélyesen sörözgetve.
Kirínak eléggé, már csak az öltözékükkel is: egyikük strandpapucsot, metálpólót, suhogós, élénkzöld térdnacit visel (ugye, ismerjük ezt a típust?), a másik pedig terepmintás nadrágot hozzáillő XL-es pólóval, márkás kínai edzőcipőt és diszkrét ezüstkarikákat a fülében (ezt a típust ne ismernénk…). Első pillantásra teljesen nyilvánvalónak tűnik, hogy véletlenül egy környékbeli házba születtek, a törzskocsmájukat néhány napja határozatlan időre bezárták egy váratlan rendőrségi razzia következtében, és most a Hunnia Kávézóba kényszerültek. Érdekes módon nem menekülnek ki azonnal a teremből, amint Bartha Bandika Dr. Kovács István egyik nevezetes kalandját kezdi olvasni (nyugdíjba vonulását), de akkor még ezt a tudósító annak a ténynek tudja be, hogy nem itták meg az italukat.

"Hát ebben a novellában már tisztességesen össze-vissza beszélni sem lehet?" – hangzik egy Bartha-hős napjainkban oly’ divatos metafiktív, önreflexív kitörése. Az emberek még mindig mosolyognak azon, ha értesülhetnek arról, hogy mit össze izzad az író a kézirat felett, de félő, hogy már nem sokáig. Váradi Péter jön a sorban, a helyi vagányok még mindig feszülten figyelnek, sőt mutatják a pultoslánynak, hogy még két üveg sörhöz lenne kedvük (ha már ilyen jól mulathat itt az ember).

Váradi Péternek még aktuális, Apokalipszis című verse is van, de a legvégén egy „vicces” verset is felolvas, amelynek a refrénje az, hogy ”A kistesó figyel, szánalmas vagy undorító nem felejti el.” Tényleg, a jóemberek miért nem a Big Brothert nézik odahaza a tévén? Megdöbbentő, az egyikük kifejezetten a felolvasó asztaltársaság felé fordul… Mintha tudná, közönségbarát műsorszám következik: Havasi Attila rigmusai. Hogy képet alkothassunk költészete jellegéről, íme egy idézet A fogantatás misztériuma c. versből: "…vizsgálják híres orvosok / bébiszakértők, kurva sok…"
Bartha Bandika deklaráltan kötelességének érzi letörni a vidám hangulatot, ezért Vidéki fiatalok Budapesten c. kultuszregényéből olvas fel egy valódi világvége-víziót. Mikor csak a kiváltságosok juthatnak szavakhoz, és feketepiacon, dollárért, márkáért árulnak mondatokat. A tudósító számára mindazonáltal ez egy kifejezett Kánaánként tűnik fel.

Mennénk is haza, de akkor megállíthatatlanul következik a váratlan fordulat: az egyik atyafi jelentkezik – Bandika megadja a szót – az ember közli, hogy két verset ő is el szeretne mondani – kimegy és szaval.
Mindenki meredten figyel és jólneveltsége utolsó készleteit éli fel, hogy ne ájuljon el vagy kapjon röhögőgörcsöt. Ugyanis emberünk kiparancsolja Bandikát a tükör mellől, hogy ő mégiscsak ott szeretné elmondani a második poémát, hiszen "úgy mégiscsak teátrálisabb". Az, kétségtelenül. Lehman Árpád diadala nagy, mint a bátor dilettánsoké mindig (vastaps, megkönnyebbült sóhajok, hogy végül is tényleg csak kettőt mondott el). A tudósító levegő után kapkod, de itt az ideje szembesülni a ténnyel: a 10 millió költő országa vagyunk…
[ Szécsi Noémi ] 2002-09-19 19:58:00