Elment Marczis Demeter
Életének 77. évében váratlanul elhunyt Marczis Demeter Liszt-díjas, érdemes művész, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja, aki 1984. augusztus 1-től 1988. július 31-ig állt a pécsi operatársulat élén. A Pécsi Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. Temetése 2008. május 9-én, déli 12.00 órakor lesz Budapesten, a FIUMEI ÚTI SÍRKERTBEN (Kerepesi temető).
„Majd alszom én, ha véget ér a kín, s hűlt testem bíbor bársonyba rejtik, Majd alszom én a véghetetlen éjben, ott hol sírom lesz az Escorial…”

Hányszor zúgott a vastaps, mikor e gyönyörű dallamokat énekelted, csodálatosan zengő hangodon, rendkívül szuggesztív színészi alakítással, ugyanakkor mélyen emberi átéléssel, és végtelen szomorúsággal… Most mi is szomorúak vagyunk Döme, mi a pécsi színház társulatának valamennyi tagja, de mondhatom, hogy az egész magyar zenei élet, a közönség, a sok-sok barátod és tisztelőd.

Gyönyörű és teljes életutat hagytál Magad mögött, három évtizeden át szolgáltad a pécsi operatársulatot, melynek 1959-ben alapító tagja voltál, mikor is Verdi: Rigoletto című operájának Sparafucile szerepében debütáltál. 29 éven keresztül voltál a színház meghatározó magánénekese, s négy évig az operatagozatot is vezetted. Mindvégig meghatározó, kimagasló egyénisége voltál Pécs város zenei életének. Szerepeiddel, oratórium-szólóiddal, dalestjeiddel, a különböző hangversenyeken nyújtott emlékezetes szerepléseiddel méltóképpen szolgáltad Pécs és Baranya zenei kultúráját. Valamennyi alakításodat nehéz lenne méltatni, hiszen a Pécsett eltöltött három évtized alatt mintegy hatvan operaszerepet énekeltél el, az operairodalom szinte valamennyi basszus és basszbariton főszerepét eljátszottad. Kiváltképp emlékezetesek voltak a Mozart-szerepekben nyújtott alakításaid - Ozmin, Don Giovanni, Figaro, Sarastro – de sokakban élsz még Verdi fent idézett Don Carlosának Fülöp királyaként, vagy éppen Háry Jánosként Kodály művében, illetve Bartók Kékszakállú hercegeként. Zenei és hangi adottságaid mellett színészi képességeid is remekül érvényesültek.

A pécsi operajátszás mellett rendszeres résztvevője voltál az országos zenei életnek, hál’Isten számos rádiófelvétel őrzi hangodat, mint ahogy jónéhány operafilm is. Európa majd minden országában vendégeskedtél, de terjesztetted a magyar zenei élet jó hírét az amerikai és az ázsiai földrészen is.
Művészi munkásságodat számos kitüntetéssel ismerték el, a Liszt-díj és az Érdemes művész-cím mellett többek között birtokosa voltál a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének, a Janus Pannonius-díjnak és Pécs Város Nívódíját is magadénak mondhatod.

Nos, ezek a csupasz tények, természetesen dióhéjban, egy nagyívű pálya szürke életrajzi adatai. De hol van ebben az EMBER? Minden alakításodban, valamennyi szerep művészi megformálásában, de főképpen a magánéletben. Tudom, ilyenkor szépeket illik mondani, de akarva sem tudnék találni olyan embert, aki ne szeretett volna. Végtelen humánummal egyengetted a fiatal kollégák művészi pályáját, közvetlenséged mindenki meghódított.

Büszke voltál, hogy a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja lettél – nos ez az örökös tagság tovább él, valóban örökre itt maradsz velünk, mert személyiséged, szellemed már beleívódott e falakba – immár kitörölhetetlenül.

„Majd alszom én…” Aludj nyugodtan Döme, teljes életet éltél, Béke veled. Marczis Demetert a Pécsi Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.

[ Simon István ] 2008-04-30 09:02:00