Palackposta
Cserhalmi György (60)
Zsolt István a Nemzeti Színház egykori főügyelője, az ’50-es, ’60-as évek világhírű labdarúgó játékvezetője rendkívül karakteres személység volt. Anglomán viselkedése, párját ritkító nyelvtudása, legendás barátsága Kálmán György, a Nemzeti Színház kiemelkedő képességű színészével, már életében legendát vont köré. Mint végakaratának gondozója közlöm az alábbiakat.
Zsolt István a mesterem volt. Súlyosbodó betegsége idején egy nagyborítékban, több kisebbet adott át azzal a megbízatással, hogy a rájuk írt dátum szerint bontsam fel azokat, majd a tartalmuk szerint cselekedjek.

PALACKPOSTA*(Ezt az írást olyan emberre bíztam, aki – remélem – megéri az alábbi dátumot és szerét ejti, hogy többen olvashassák. Zs.I.)

 
Nem vagyok színházba járó, egyetlen a Nemzeti Színház, amelynek előadásait munkakörömnél fogva néztem. Angliában erősödött meg bennem a meggyőződés, amikor a rajongásig szeretett nyelven, a színjátszás bölcsőjében néztem olyan előadásokat, amelyek anyaszínházamban is műsoron voltak. Úgy találtam – 50-es évek -, hogy nemcsak a magyar focinál, de a magyar színésznél sincs jobb, akkor meg minek nézzek más színházat, mint a sajátomat. Ritkán tettem kivételt. 1972 telén, Kálmán György barátom hosszabb időre kórházba került, majd a Balatonfüreden utó-kezelték. Nem sokkal korábban vette át élete első új autóját, egy akkoriban kiváltságosnak számító „Wartburg-csodát”. A kocsi az utcán állt és a téli hideg miatt ajánlatos volt időnként menni vele. Így történt –nem vezetvén autót -, hogy e sorok közlője sofőrségével tettünk látogatást a lábadozó aktornál.
Abban az időben Latinovits Zoltán a veszprémi színházban játszott és rendezett, akkor éppen Az ügynök halálát játszották. Én ugye nem járok színházba, de a sok segítséget nyújtó sofőröm feltétlenül meg akarta nézni az előadást, ha már ott vagyunk a közelben. Az ügynök halála amúgy is szép-fájó emlék volt számomra, Tímár Jóska, és a Barátom egyik nagysikerű alakítása tette emlékezetessé. Az előadásban láttam egy fiatal színészt, aki a barátom szerepét játszotta. Ha valaki elfogult a nemzeti színészeivel, akkor az én vagyok, de ott akkor megjegyeztem annak az atletikus alkatú színészpalántának a nevét.

 
Eltelt pár év és a Nemzeti Színház társulatának tagja lett. Igaz, ahogy mondani szokták az már egy másmilyen színház volt, de erről nem a színészek tehettek! …Hát, igen. Ott állt a színpadon három varázslatos tehetségű színész: Ronyecz Mari, Kállai Ferenc és Cserhalmi György egy –finoman szólva – nem sikerült Faust előadás szereplőiként, és jó volt látni, hogy van színész utánpótlás. A bemutató előtti nyilatkozatok egyikében a fiatal címszereplő elítélően nyilatkozott a „lefúrt lábú magyar színészek”-ről.
Azt hiszem akkor zárult le egy korszak a Nemzeti Színház történetében.

 
A magyar színészek a történelmi viharokban mindég ott voltak, hol a Bem, vagy Petőfi szobornál. A technika változásával, a televízió épületének lépcsőjén és jó látni, hogy a tehetségük milyen sokoldalú. Remélem most olyan idők következnek, amikor elég ha csak a művészetükkel kell foglalkozniuk!

 
Színházba nem, de moziba annál szívesebben járok. Számos alkalommal ámultam, a Törőcsik Mari által megkezdett magyar filmszínész generáció tehetségén. Az a nem „lefúrt lábú” színész oly sokszor bizonyította kivételes, premier plánhoz szokott, valamint akrobatikus képességét és ha addig nem törte össze magát, akkor a hatodik X után már ne tegye!

Minden jót Cserhalmi Úr!

(Budapest, 1990.)

[ Kadelka László ] 2008-02-18 00:02:00