Négy pályázó a színi-direktori székre Szegeden
Négyen pályáznak a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára. Székhelyi József mandátuma július elsején lejár, már korábban jelezte, nem kíván ismét pályázni. A képviselőtestület várhatóan február 15-én dönt az új igazgató személyéről, aki 2008. júliusától öt évig vezeti az intézményt.
Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató-karnagya,
Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóhelyettese, valamint a csongrádi megyeszékhelyen tavaly megnyílt kulturális intézmény, a Reök-palota igazgatója,
Korcsmáros György, a győri Nemzeti Színház volt főigazgatója,
Maczelka Noémi, a Szegedi Tudományegyetem Zenetudományi Karának tanszékvezetője adott be pályázatot a főigazgatói posztra.

A pályázatokat egy háromtagú szakmai testület véleményezi: Vass Lajos, az Operaház főigazgatója, Körmendy Ferenc kulturális főtanácsadó, és Selmeczi György, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanszékvezetője. Ezt követően a város kulturális bizottsága értékeli a pályázatokat, majd a közgyűlés várhatóan február 15-én dönt. Az új főigazgató 2008 júliusától veszi át a posztot öt évre.

[ ebics ] 2008-01-14 11:02:00