Dobozba zárt szerelmesek
Alan Badojev: Orangelove (2006)
Badojev a 2004-es októberi narancsos forradalom (új) ukrán rapszódiáját vitte filmre, hogy emlékekké, emóciókká változtassa azokat, egyszersmind egy szerelmes látószögön át mondjon véleményt erről a helyzetről. Filmje emiatt válik nézhetővé, gyengeségei pedig megbocsáthatóvá.
Van egy olyan érzésem, hogy agyunk az érzelmi töltetű emlékeket csak az emóciók alapján képes raktározni, ami sokszor illatokban, testrészek képeiben, mosolyokban, vagy éppen játékok „töredékes véseteiben” marad meg. Erre hajaz a negyedszázados életkorral rendelkező oszétiai - ukrán fiatal, Alan Badojev (szül. 1981) videoklipprendező első nagyjátékfilmje az Orangelove is.
Az Orangelove romantikus, pergő képekbe sulykolt enigmatikus giccsparádé középpontjának mi is lehet a témája, mint az „örök szerelem”, amelyről kiderül nem is olyan örök. Nahát! A két egymásba bolondult férfi tagja Roman, a magát marhára szabadnak gondoló, fotós, akiben valószínűleg a rendező alteregóját tisztelhetjük. A női delikvens pedig Kátyja, az angyal kinézetű porcelánbőrű, szőkés-vöröses tündérke, „aki csak titokzatos akar maradni”.
A rendező vonzódik a játékosság és testbeszédek ötvözetéhez, amelyet erőteljes szimbolizmussal is megspékel. Ez még nem is lenne rossz móka, ám ez a túl fűszeres kaja megfeküdheti a gyomrunkat. A rohanó stílus olyan redukálttá teszi a történetet, mintha folyamatosan kivonatokat látnánk a két szereplőről, aki ebben puzzleban igazi mesehőssé avanzsálódik. A történet elég mellékessé válik. Hiába próbáltam a film nézése közben gondolataimat elhessegetni a fejemből, olybá’ tűnt, mintha A lét elviselhetetlen könnyűsége ötvöződne itt egy mobilreklámmal. Persze azért ennél egy kicsit többről van szó, de valahol az alapkoncepció mintha egy ilyen „forradalmi” stílusból indulna. Az még csak nem lenne baj, hogy a rendező össze-vissza mesemotívumoktól kezdve a görög mitológiákig, és valljuk be a kortárs videoklipes klisékig mindent összeturmixolt filmjében, hanem az, hogy egy nem is elég neki, vagy húszszor rápakolja újabb és újabb jeleit ugyanarról az üzenetről. Például ilyen a kifutó kávé esete, amely szinte elég is lenne az ADIS metaforájaként, de a direktor azt feltételezi a nézőkről, hogy ebből még nem érthetik, mit akarhat mondani, ezért homokos sivataggá változtatja szobájukat. Csodás.

 
 

A történetről egy picit. A pár miután először találkoznak kijevi villamoson (vagy trolin, nekem mindegy) azt hiszik övék a világ, belemennek egy játékba, amit egy kopasz, beteg öregúr játszat el velük (Jigsaw csókoltatja a rendezőt): bent kell maradniuk egy szobában, jó pár hétig, ha kijön valamelyik, akkor game over, ha nem, övék a lakás és az öreg minden vagyona. Na, kell-e más egy ilyen bolond párnak, gyorsan be is zárkóznak, de a bajok lassan elkezdődnek, amikor Roman kitörni vágyik. Közben dúl az utcákon a narancsos forradalom. Vizsgálati papír érkezik, amikor kiderül Katyja AIDS-es. A két pár élete megváltozik.

Az öreg lakása is tobzódik az archaikus jelektől, nemhiába az ukrán film, úgy látszik sosem tud megszabadulni ettől. Badojev filmje (is) keveri szezont a fazonnal, az öreg lakása nyomasztó sötét alvilág, tele görög szobrokkal, amelyek árnyékából a tulajdonos szinte ki sem látszódik. Arctalan, felülről irányító „Isten” szerep jut neki, aki tolókocsijában trónol a szerelmesek fölött, mint élet, s halál ura.

A film képi változása, a fordulópontnál abban mutatkozik meg, hogy a játékok helyett, szimbolika uralja el a filmet. A szereplők fokozatosan torzókká válnak, akiket elnyel a betegség és a keserűség. Egyfajta zárt világba kerülnek, szobájuk börtönné válik, afféle dobozba zárt szerelemesekké „lesznek”. A lassúság itt hívatlan vendég, minden az expresszivitásnak lesz alárendelve, s mint a jó reklámrendező, Badojev a megfelelő zenéket is komponáltat a filmhez. Ez sajnos visszaüt, mert gyorsan a zene kezdi uralni a képet és átveszi az irányarást is, magyarul az Orangelove zeneszámainak klipfüzéreivé válik. Badojev filmje csatlakozik ahhoz techno-„art” vonalhoz, amit tavaly (az akkor még Pécsi Filmünnepnek nevezett fesztiválon is látott) Alekszander Sapiro Happy People című borzasztása képviselt a felhozatal ukrán követségében. Úgy látszik, ez egyre inkább használt elsőfilmes forma lesz szláv szomszédunknál.

A színészek kiválasztása meglehetősen egyszerű képletet takar; két olyan művész játssza a főszerepet, akinek mimikája a világítás irányával változik. Különösen igaz az egyszerre törékeny angyal és a sovány haldokló kinézetű torzó Katyját alakító Olga Makajevára. A szálkás Alekszej Csadov pedig majdnem egy „lányok álma bőrkötésben” kategóriát (akinek nem inge…) képvisel, hatalmas szemeivel és fényképészi érzékenységével. Divatos, szép figurák, de vajon megtestesíthetik az ukrán fiatalság érzéseit? Kétségtelten, létezik ilyen „forradalmi” generációs hangulat az alkotásban, ám, hogy valójában is viharvert lenne ez generáció? Ezt nem lehet eldönteni ebből a predesztinált drámából. A befejezés elég kilátástalan, sőt kemény. Amikor a két pár között egy újabb erőletett huszárvágással „fordul a kocka”, Katyja az eddig sebzett nő, egykedvű arccal ballag ki Roman életéből, amit a fiú neki áldozott. Fölösleges áldozathozatalról, vagy az elvesztett hitről szól ez szélsebes lovesztori? Ha narancsot megfosztjuk héjától már nem is lesz olyan…. A két fiatalt csak egy esős délután hozza össze, de elhagyják egymásért az egész világot; Roman a fotózást, Katyja a konzervatóriumot (ahol nagybőgőzni tanult). Aztán rájönnek ezt az életet nem elhagyták, hanem széttörték. Az akváriumba zárt halak, a narancsok, a hézagosan bedeszkázott ablak, mint halál felé igyekvő időegységek jelképe: dobozba zárt lelkek, dobozba zárt világ, dobozba zárt ország.

Badojev a 2004-es októberi narancsos forradalom (új) ukrán rapszódiáját vitte filmre, hogy emlékekké, emóciókká változtassa azokat, egyszersmind egy szerelmes látószögön át mondjon véleményt erről a helyzetről. Filmje emiatt válik nézhetővé, gyengeségei pedig megbocsáthatóvá.

Orangelove; 2006; 92perc; rendező: Alan Badojev; forgatókönyv: Alan Badoyev, Olga Krzsecsevszkaja; Operatőr: Jaroszlav Pilunszkij; Zene: Zeljko Marasovic Szereplők: Aleksei Chadov (Alekszej Csadov), Olga Makeyeva (Olga Makejeva) Producer: Alina Panova, Vladimir Horunzhy (Vlagyimir Horunzsij Gyártó: Orange Love co., CineCity Productions. A Moveast filmfesztivál bemutatója.

[ Ritter, a narancshéjas ] 2007-10-15 19:35:00