Teremtés másképp
Vlado Cvetanovski: A titkos könyv (2006)
„Embernek lenni, -vagy inkább azzá válni- azt jelenti vallásosnak lenni.”, -kezdi impozáns vallástörténeti könyvét Mircea Eliade. A „hit” kérdését meghatározza a „szent” keresése, amely profán világunkban, csak divatos könyvcímek és szubjektív dokumentumok felületes tartalmát jelenti. A közhely is úgy tartja, hogy az „úton” megtisztul mindenki és az ember saját maga megismeréséhez jut el (lásd a középkori zarándokutak). A filmtörténet is tele van ilyen utazókkal; Tarkovszkij, vagy éppen magyar „nagykövete” Szaladják István is az ortodoxiába oltott buddhizmuson mereng műveiben.
Hozzájuk csapódhat az egyedibb hangon (vagy képen) megszólaló macedón elsőfilmes (amúgy 57 éves, de hát Balkánon ez megszokott elsőfilmes kor) Vlado Cvetanovszki, akinek A titkos könyv című beavatási meséje szinte minden tizedik percében, túlmutat saját keretein. S ettől ha nem is zseniális, de mindenképpen figyelemreméltó. A szinte könyvként lapozható, fejezetekre fölbontott, hol kissé erőltetett, hol bizonytalanul durva dramaturgia, hibái ellenére is gyorsan beszippantja nézőjét és gondolkodásra ingerli. A rendező érzékenysége nem a hosszú beállításokban, hanem egy kissé expresszív, ám annál mélyebb világban gyökeredzik. Már ezért is megéri a mozijegyet megvenni.

Mondjuk így: a …könyv középpontjában a bogumil kereszténység (balkáni nemzeti jelleget is magába olvasztó, a 10. században kialakult duális szektamozgalom), és a középkori eretnekség vallásos tanainak (a francia katharok és valdensek) eszmerendszere áll. Cvetanovszki merész, teológiailag érdekes gondolatot rejt el művében. A főhősünk természetesen vándor, akit apja küld Macedóniába, hogy találja meg a bogumilok titkos könyvét. A történet innen kezdve szimbólumok, folklorisztikus elemekből és allegóriák sorozatából áll, bonyolult, mégis fogyasztható stílusban. A rendező rugalmasságát dicséri, hogy vizuálisan is elmeséli nekünk a rítusok filozófiai lényegét, amely ezt az irányzatot jellemezte. A film története szempontjából kisebb hasonlóságot mutat Olga Tokarczuk Az őskönyv nyomában című 2000-es lengyel regényével, de hál ’istennek gyorsan túl is mutat ezen a felületen. Az őskönyvek, necronomiconok, titkos szabályzatok keresése sok-sok fantasy műfajú történet középpontja volt. A titkos könyv alkotói inkább táncolnak a műfajiság és az art-light pengéjén, hogy megértessék a szenzációra éhes „szájaknak” is mondanivalójukat. Pedig nem kéne… A néha kilengő egyensúly a film leggyengébb jeleneteit eredményezi.

 

Cvetanovszki felütése félrevezető; az akciódús középkori kardozósdit, gyorsan meditatív képsorokra váltja az imáról, az angyali üdvözletről és a megváltásról. Hollywoodiasan a koromfekete háttérbe égetődő írásjelek választják el a …könyv fejezeteit. Dramaturgiájában se a megszokott utat választja, nem azonnal merülünk el a stílusban, hanem egy műfaji, amolyan Da Vinci kódos félrevezetés után lassan csúszunk át az ukrán-bolgár- grúz- macedón, néhol ornamentális elemeket és eklektikusságot mutató formájába. A balladai- folklorisztikus világ először képek szintjén mutatja meg színeváltozását, hogy aztán később minden a mítoszok és legendák világa uraljon, a bűn és a megváltás „zónája”.

 

Talán ez utóbbi, valljuk be izgalmas szóban rejlik az a vonzalom, amely Jean-Claude Carrièret, a film híres forgatókönyvíróját (többek között Volker Schöndorf: Rémkirályát, Peter Brook: Mahabhartáját, Andrzej Wajda: Dantonját) és főszereplőjét megérintett. Gyorsan felkarolva a projektet, összeszedett egy kis lóvét, majd Thierry Arbogasttal (Luc Besson filmjeink, illetve Emir Kusturica: Macska-jaj című filmjének) operatőrét kézen fogva makedón földre szaladt e kis eposz leforgatásával. Magukkal hozták a viszonylag tévéfilmes veterán-fiatal Thierry Frémontot (itthon Brian De Palma: Femme fatale – 2002, című filmjének Sérratjaként ismerhetjük), akit gondolom a producer rakott a filmbe, hogy pénzének fejében a főszerepet (egyébként nem rosszul) valami markáns-szépfiú játssza. A macedón színészvonalat, az örök nőt érzékenyen megformáló Labina Mitevska képviseli, akinek játékát a ’94-es Eső előttben már megcsodálhattuk.

S, hogy mi volt a céljuk azt nem nehéz kitalálni, a film viszonylag eléggé kibontja önmaga mondanivalóját. A bibliai teremtéstörténet és kiűzetés irracionalitása elve magával hordozza a kizárólagos filozófiai értelmezést. Carrière és Cvetanovszki szerint is ez így van. A bűnbeesés az, amelyben valójában megszületik az ember, mert ebben a mozzanatban, az ősbűn megtapasztalásában lehet emberré válni. Vagyis csak a „hit” által, amelyhez elengedhetetlen a bűn megtapasztalása (Madách Imre köszöni jól van). Az alkotók tudták, hogy jelentős irodalmi és kultúrtörténeti háttérrel rendelkező közhelyet, csak jó narrációval lehet eladni. Ezért elbeszélésükben a sztorihoz is passzoló könyvformát választották, fejezetről fejezetre haladunk, no nem mintha kibomlana a történet, hanem csak a „hit” változatain gondolkodhatunk el a felületestől a mélységekig. A Gonosz megtapasztalása és az Isten szavának keresése teszi ki a film első felét. Itt sajnos néhány jól elhibázott, posztapokaliptikus képsorral is találkozhatunk, ahol az „amerikai, együgyű elnyomó” üzenete igencsak kilóg a film stílusából.

 

Ahogy egyre jobban elmélyülünk az archaikus világban, a szereplő egyre inkább közelebb jut a gonosz megtapasztalásához és a szenthez. A következő „lapokon” már kissé elcsépeltebb szimbólumok is helyet kapnak: a bogumil szűz anya, amely nem lehet isteni, csak gondoskodó, a terrorista jelképében megjelenő Lucifer, vagy mindig az „igazit” megértő bolondok karaktere. Innen jutunk az Ádám és Éva szimbolikához, még végül a megtisztulás és a hit megjelenése szokatlanul önmegtagadást rejt magában. Isten és az ember elhagyta a világot, mert pénz és az asszony lett úrrá rajta. Így emberünk visszatér a profán világba, ahol a monstrum építmények között kell a hitet terjesztenie, újjáépítenie. Vagy másképpen kifejezve továbbadnia talentumait, amelyet a „teremtésben” megszerzett. Az első és utolsó kép egyfajta keretbe ágyazza a mondanivalót; Isten elment, de nem halt meg. Az ember a bűn által megszerezett hittel, bizonyossággal kell megváltozatnia ezt a világot.

 

A töredékes, apokrif szagú dramaturgiában, jól kiegészíti egymást az archaikus és a modern. Ugyanez mondható el a szentet és a profánt ügyesen ütköztető, expresszív-szimbolikus operatőri munkára is. A Carrière - Arbogast- Cvetanovszki trió összességében egy remek könyvet produkált a film nyelvén. Sajnos a két profi mellett megbújó, korban passzoló elsőfilmes rendező, úgy néz ki sokszor passzolta a rendezés mesterségét a triumvir többi tagjának. Talán ezért is tűnhet, hogy a film néhol esetlenül megbicsaklik. Különösen érezhető ez a fellángoló harsányságban és goromba nyugatellenességben. Ennek ellenére a film mégsem sirat, hanem továbblép és újragondol…

Cvetanovski …könyve igazi balkáni-, kultúrtörténeti élmény, amely magában foglalja mindazt az identitást, amely közrefogja ezt a régiót Kelet-Európával és annak ősi egyedülálló építő és romboló, de mindenképpen sokszínű kultúrájával.

A titkos könyv / The Secret Book / Tajnata kniga - Macedón; Rendező: Vlado Cvetanovski (Cvetanovszki); Forgatókönyv: Ljube Cvetanovski (Cvetanovszki), Jordan Plevnes; Operatőr: Thierry Arbogast; Szereplők: Jean-Claude Carriere, Thierry Fremont, Vlado Jovanovszki (Jovanovszki), Labina Mitevska (Mitevszka), Gjorgji Jolevski; (Jolevszki), Mimi Tanevska (Tanevszka); Producer: Dimitar Nikolov; Gyártó: KTV-Media, Vardar film, MRTV, F-Production, A&T, Arte; 94perc; 2006; A pécsi MOVEAST filmfesztivál bemutatója.

[ Ritter, a firkáló ] 2007-10-03 22:00:00