Szabad így?
Moveast Nemzetközi Filmfesztivál – Pécs - első nap
A pécsi Filmünnepből Moveast fesztivállá ’avanzsálódott’ rendezvény szervezőinek a névváltoztatás helyett inkább alapvető hiányosságok helyrehozásán kellene fáradozniuk.
Mindenekelőtt azon kellene elgondolkodni, de sürgősen, hogy megengedhető-e egy nemzetközi fesztiválon, hogy a megnyitón a félórás késés az alap, hogy a tolmács, aki egyben moderátor is, egy véletlenül megcsörrenő mobil hallatán hisztérikus fúriaként sipít a mikrofonba, hogy kapcsolja ki a telefonját, aki bekapcsolva felejtette, hogy a meghívott rendező-operatőrt a filmvászon előtt található színpad közepe helyett a színpad árnyékába állítja, ahonnan a páholyokból épp a megszólalók feje búbja látható. Csak egy kérdés: Szabad így?

A sajtótájékoztató két arca
 

Már hallom is a kérdést visszakézből: ennyi pénzből, mit várhat az emberfia, lánya? A sajtótájékoztatón ugyanis kiderült, hogy az idei fesztivál 70 millió Forintból gazdálkodhat, ami épp a fele a tavalyi Filmünnepre szánt összegnek. Erre azt válaszolom, hogy amivel itt probléma van, az nem a pénz kérdése, hanem a pontosság és figyelmességé: mindenkiből van elég, van, akiből sok is, csak épp úgy tűnik senki nem úgy végzi el a neki szánt feladatot, ahogy kellene.

A sajtótájékoztató után kiállítás nyílott a Művészetek és Irodalom Házában. Nagyon kevés az érdeklődő, csak fesztiválkártyával a nyakukban érkező szakmabelieket látni, akik közül sokan inkább halkan kivonulnak, jogos: rémisztő volt egy kicsit, mikor Gyürei Vera a magyar film első lépéseinek nagy ismerője úgy kezdett neki a mondandójának, mint egy filmtörténeti vizsgán felelő eminens diáklány, aki a vizsgáztató minél alaposabb meggyőzése érdekében a lehető legnagyobb pontossággal fejti ki a részleteket. A kiállítás információs feliratai botrányos minőségűek, a magyar és az angol nyelvűek is hemzsegnek az elírásoktól, elütésektől. A kiállítás amúgy rendkívül érdekes, és hasznos. Egy kivetítőn több órás összeállítás tekinthető meg a magyar film hőskorának dokumentum, fikciós és animációs film terméséből.

Koltai Lajos
 

A Moveast fesztivál megnyitója fél órával később kezdődött a programfüzetben feltűntetett időpontnál. Koltai Lajos új filmje az Este a kiírt időpontban kezdődött, mert a megnyitót félórásra csökkentették, szerencsére, hiszen Albert Györgyi moderálásából ennyi is bőven elég. Idén nem lógós pulóverben érkezett, de a viselkedése egyszerűen minősíthetetlen, minden egyes alkalommal az, és nemcsak a pécsi fesztiválon, a tavalyi Filmszemlés fellépése is emlékezetes. Ezúton kérek mindenkit, aki tenni tudna valamit a fesztivál színvonalasabbá tétele érdekében: keressünk másik moderátort.

A hab a tortán Koltai Lajos új filmje volt. Az Este első képsorai, egy Céline Dion videoklipp giccsességével vetekszenek: fehér ruhás nő áll háttal a nézőnek, finoman lobogó hajjal, ruhával, a távolba mered, a tengeri naplementét nézi. A következő jelenetből kiderül, hogy egy súlyos beteg nő víziójáról van szó. A filmben világosan elhatárolódik háromféle szál: egy haldokló édesanya emlékei flashbackben, látomásai, és a jelenben játszódó szál a nő két lánya életének alakulásával. A szálak szétválasztása túlságosan éles, erős színbeli különbségek akadályozzák meg a határok egybemosódását. A film sokkal erőteljesebb lehetett volna, ha a rendező többet bíz a néző logikai képességére. Koltai ehelyett az egyszerű befogadhatóság mellett döntött, helytelenül. Az eredmény, hogy a flashback szálban a fű túl zöld, az ég túl kék, az alfa hím dzsekije túl piros. Olyannyira erőteljes a színhasználat, hogy David Lynch vagy Kubrick filmjei jutottak eszembe. Az utóbbi két rendező az iróniát és a reflektáltságot viszi tökélyre ezzel a dramaturgiai fogással, a baj csak az, hogy Koltainál flashback szál erőteljes színhasználata a filmet sokhelyütt inkább nevetségessé teszi, mert az Este a reflektáltságtól teljesen mentes azonosulásra hajaz. Egy másik baklövés a film esküvői jelenete, amely egy horrorfilmben is megállná a helyét: a templom hatalmas ablakain beszűrődő fény megindítóan szép, de a násznép arcai olyanok, mintha furcsa viaszbábuk vicsorognának a nézőre, hátborzongató látvány, hatása teljesen ellentmond a rendező szándékának. Az Este egy-egy látomásos jelenete gyönyörű szép, de a filmbe szervesülni nem képes. Ezek a jelenetek így zárványként állnak önmagukban, és nemhogy hozzáadnának, inkább elvesznek a film minőségéből. Az Este hiányosságai valószínű a forgatókönyv hibáiból is táplálkoznak, alapvető ritmusproblémákkal is szembesül a néző, néhány szekvencia indokolatlanul hosszú, míg mások, mint például a film vége ezáltal összecsapottnak tűnnek.

Este
 

Az Este az a kategória szeretne lenni, amely mesterségbeli tudás alapján készül, de csak közepesen jó film sikeredett belőle. A műfaji filmeknek van egy csoportja, amelyek sémákat követnek és tökéletesen teszik azt. Koltai filmjére sajnos nem ez jellemző. Az rendező-operatőr a film megnyitóján azt kérte a közönségtől, hogy a szívükkel nézzék a filmet. Mással nem is nagyon lehet, mert ha nem azzal nézi az ember, akkor az első két perc után elhagyja a mozit. Aki sírni szeretne, nézze meg inkább Az órákat még egyszer, ha tudni akarja mégis milyen Koltai Lajos filmje, akkor képzelje hozzá mondjuk a Gyűrűk urát és A szív hídjait is.

[ Szabó Nóra ] 2007-10-02 15:07:00