AEGON Művészeti Társdíj 2007
Különleges, egyedi elismerés
Egyedülálló díjat alapított tavaly az AEGON Magyarország Zrt., amely ezzel is szeretné elismerni és támogatni a kortárs magyar művészeket. Az AEGON Művészeti Díj azért is különleges és jelentős kezdeményezés, mert társdíj is kapcsolódik hozzá: erre az AEGON Művészeti Díjjal elismert író jelölhet kortárs magyar művészt, másik művészeti ágból.
 
Az első AEGON Művészeti Díjat Spiró György vette át 2006 májusában a szakmai zsűri döntése nyomán, Fogság című regényéért, az idén pedig Rakovszky Zsuzsa költő, író kapta meg a díjat Visszaút az időben című verseskötetéért. (A díjról döntő zsűri tagjai; Babarczy Eszter kultúrtörténész; Széchenyi Ágnes irodalomtörténész, kritikus; Lévai Balázs, a Magyar Televízió szerkesztője, rendező-műsorvezetője; Margócsy István irodalomtörténész, kritikus; Radnóti Sándor esztéta, kritikus, egyetemi tanár.)
Így tehát az idén Rakovszky Zsuzsa jelölt másik művészeti ágból magyar művészt az AEGON Művészeti Társdíjra, szeptember 21-én olvassa fel a laudációt Vojnich Erzsébet festőművészről a Bárka Színházban, a Képzett társítások – AEGON-esten.

Vojnich Erzsébet - Rakovszky Zsuzsa
 
Rakovszky Zsuzsa így indokolta tömören a döntését:

“Nehéz képeket szavakkal jellemezni, hiszen azok szavakban jórészt közölhetetlen tartalmakat fejeznek ki, de azért megpróbálom. Vojnich Erzsébet képei láttán olyan szavak jutnak eszembe, mint súly, komolyság, letisztultság és erő - legfőképpen az erő. A képek többsége épületeket ábrázol, többnyire belső tereket, vagyis ember alkotta, végsőkig letisztult, geometrikus formákat, de a festő mintha érezné és érzékeltetné azokat az egymást kiegyenlítő, hatalmas erőket, amelyek ezeket az épületeket nyugalomban tartják. Vagy mintha maga a tér elevenedne meg ezeken a képeken - a tér és a fény, fény és sötétség, bezártság és nyitottság dráma ellentéte, egyszerre ébresztve mélységes szorongást és rejtélyes örömet a szemlélőben.”

Zatykó Péter vezérigazgató - Eszéki Erzsébet (ötletgazda-sorozat szerkesztő)
 
Az ünnepélyes díjátadás 2007. szeptember 21-én lesz a Bárka Színházban, a tavaly szeptemberben indított, Képzett társítások – AEGON-estek a Bárkában, című irodalmi-művészeti sorozat 2007/2008-as évadbeli első estjén.
Rakovszky Zsuzsa jelöltje, a társdíjas művész itt veszi át Zatykó Pétertől, az AEGON Magyarország Zrt. vezérigazgatójától a díjat, valamint azt a szobrot, amelyet Molnár Levente, a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója készített. A díjat alapító társaság pályázatot hirdetett az egyetem hallgatói számára, közülük nyerte meg a kiírást Molnár Levente, így az idén ő készítette el a két szobrot.

Molnár Levente az általa készített díjakkal
 
Képzett társítások
AEGON-estek a Bárkában

Mivel az AEGON Magyarország Zrt. szeretné felhívni a figyelmet a jelentős művészekre és műveikre, ezért az AEGON Művészeti Díjhoz és az AEGON Művészeti Társdíjhoz kapcsolódva új sorozatot is indított éppen egy évvel ezelőtt a Bárka Színházban. Az estek az irodalom köré, de az összhatásokra épülnek, szokatlan és izgalmas művészi és műfaji találkozásokra.
A Képzett társítások – AEGON-estek a Bárkában című sorozatban a következő művészek lesznek Alföldi Róbert vendégei a 2007/2008-as évadban:

2007. szept. 21-én 19 órától:
Rakovszky Zsuzsa, az idei AEGON Művészeti Díjjal elismert költő, író, műfordító, valamint az általa az AEGON Művészeti Társdíjra jelölt művész lesz Alföldi Róbert két vendége. Az est egyben ünnepélyes díjátadás is, itt hangzik el Rakovszky Zuzsa laudációja – mindez beszélgetéssel, felolvasással és zenével.
Az esten Szabó Ildikó, a mindössze 14 éves, különleges tehetségű csellista zenél, aki 2005. óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre jár, a kivételes tehetségek osztályába. Szabó Ildikó 2007 áprilisában az olaszországi Goriziában I. díjat nyert az Alfredo és Vanda Marcosing Európai Csellóversenyen. Előtte, 2006-ban Ausztriában, a Liezen-i Nemzetközi Csellóversenyen első díjjal ismerték el tehetségét, Horvátországban pedig, a dubrovniki Rudolf Matz Nemzetközi Verseny legjobbjának járó díjat vehette át. 2007 júliusában Bloomingtonban, az Egyesült Államokban Starker János mesterkurzusán vett részt.

 
A következő két estről:

2007. október 27-én 19 órától:
könyvbemutatót tartanak: Vámos Miklós, akinek októberben új regénye jelenik meg Utazások Erotikában (Ki a franc az a Goethe?) címmel. A másik vendég a népszerű énekesnő, Palya Bea, aki természetesen nemcsak beszélget, hanem énekel is az esten. Nagybőgőn Barcza Horváth József játszik, aki klasszikus képzettségű zenész, szimfonikus zenekarokban dolgozott, mielőtt úgy döntött: inkább a dzsesszt választja.

2007. november 30-án 19:órától
a magyar művészeti élet két kiválósága, Nádas Péter író és Jovánovics György szobrászművész lesz Alföldi Róbert vendége, augusztus 20-a óta mindketten a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett művészek. Zenél a hazai dzsesszélet egyik legjelentősebb formációja, a Trio Midnight, amelynek tagjai: Oláh Kálmán (zongora), Egri János (nagybőgő) és Balázs Elemér (dob).

[ k.l. ] 2007-09-21 10:02:00