Visszatérés Jáva szigetére
Miután hazaérkeztem Indonéziából, ahol immár második alkalommal tartózkodtam hosszabb ideig, a Budapest és Pécs között vezető országutak hihetetlenül kihaltnak tűntek, alig láttam házakat, embereket pedig csak a benzinkutaknál és az útjavításoknál. Ezt az űrt azóta is érzem, talán mert Indonéziában, "az örök nyár hazájában" szinte minden az utcán nyüzsgő emberek szeme előtt történik.
Az első pillanattól kezdve kulturális sokk ér minden európait, ez elkerülhetetlen. Ha valaki sohasem járt még itt, akkor akár egyetlen átutazás valamelyik városon kocsival, de főleg busszal életre szóló élményekkel, látványossággal szolgálhat a számára.

 

Az emberek hihetetlenül sokfélék. Nemcsak azért, mert élnek arabok, kínaiak, indiaiak, japánok, európaiak és mindezek „keverékei”, hanem azért, mert az Indonéz szigetvilág számtalan népcsoportja is mind megtalálható itt malájoktól a pápuákig. Jáva a legsűrűbben lakott szigete az országnak, nagyon sokan mennek oda szerencsét próbálni. A közlekedés kaotikus és életveszélyes, egymás mellett száguldoznak a "százéves" buszok, a csodaszép jaguárok, a kínai és a japán motorok és a háromkerekű riksák - a gyalogos pedig vergődjön át köztük, ahogy tud.
Amúgy a kis utcácskákban vidékies élet folyik. Jakarta belvárosán kívül szinte minden nagyváros hatalmas faluként terül el. A városi házak között megtalálhatóak a hagyományos jávai és a gyarmati korból fennmaradt holland épületek, az újabbakon ausztrál és amerikai hatás érezhető. Minden utcában legalább egy, arab stílusjegyeket magán hordozó mecset található, hiszen a lakosság 88 százaléka muszlim. A vallás gyakorlásához hozzátartoznak különösen az esti órákban előkerülő imaszőnyegek és a csadorszerű női imaruhák. A hagyományt tisztelő iszlám nők a templomon kívül is hordják a dzsilbab-kendőt, míg testükre az idomaikat kiemelő feszes, divatos holmikat húznak.

 

A jávaiak ruhái nagyrészt batikolt textíliákból készülnek. Elég körülnézni az utcán, elmenni Surakartában a Pasar Klewerre, vagyis a textil-piacra, hogy tanulmányozhassuk a batikmotívumokat. Ha azonban módunkban áll egy esküvőre, vagy egyéb fényűző rendezvényre eljutni, csodálatosabbnál csodálatosabb ruhakölteményekkel fogunk találkozni.

Persze élnek itt katolikusok, protestánsok, hinduk és buddhisták is. Surakartától, ahol laktam, nem messze található a Prambanan, a legnagyobb indonéziai hindu templomkomplexum és a Borobudur, a világ legnagyobb buddhista temploma. Számtalan érdekes motívum és sordísz fedezhető fel rajtuk. Különösen tetszenek nekem a vízköpőnek és sarokdísznek szolgáló mitikus lények. Sajnos a 2006-os földrengés nagyon megrongálta a Prambanant és a közelében található hét ősi templomot, látványuk az állványszerkezetes megerősítések miatt már nem olyan élvezetes, mint korábban. A Lawu hegyen található még két igen különleges templom, a Sukuh és a Cheto. A Sukuh templom a mexikói lépcsős piramisokat idézi, míg a Cheto a balinéz hindu templomokkal mutat rokonságot. Ezt a hegyet és a templomokat is meglehetősen tisztelik a közép-jávaiak, annak ellenére, hogy már jó ideje az iszlám vallás elkötelezettjei. Vallásuk sajátosan keveredik ősi hiedelemvilágukkal. Rendszeresen zarándokolnak fel a hegy tetejére, hogy leróhassák tiszteletüket isteneik felé.

 

Az indiai hatásra meghonosodott árnyjáték előadások, melyek ősi jávai történeteken, illetve a Mahábháratán és a Rámájanán alapulnak, mindmáig népszerűek. Megismerésük a gyermekek nevelésének fontos része, de tanulságokkal és lelki támasszal szolgálhat a felnőttek számára is. Érdemes tanulmányozni a szereplőket, melyek mindegyike más és más karakterrel rendelkezik. A bábok készítésénél szabályok szerint meghatározott kis formákkal csipkézik ki a bőrt, majd az előírásoknak megfelelően festik ki őket. Ezeket a karaktereket ismerhetjük fel a táncdrámák, vagyis a wayang orang szereplői által hordott maszkokban is. E maszkokkal elérhető közelségben lehet találkozni a surakartai antikpiacon, a batik és wayang régiségek, szőttesek és fegyverek, így a misztikus jávai kézitőr, a krisz társaságában.

Elutazásom előtt egyik barátnőm figyelmeztetett arra, hogy jól gondoljam meg, valóban újra ki akarok-e utazni Indonéziába. Véleménye szerint egy másik kultúrába való ismételt visszatérés során elkerülhetetlen, hogy a "hely szelleme" ne ejtse rabul az embert egy életre szólóan.
Nem tudom, hogy megérintett-e a "hely szelleme", de az biztos, hogy ami első alkalommal csak egy másik kultúrába való belekóstolásnak és játéknak tűnt, az most sokkal valóságosabbá vált. Azzal, hogy eljártam ugyanazokra a helyekre, ahová korábban is, találkoztam régi barátaimmal, ismerőseimmel, de ugyanakkor új helyeket is felfedeztem, új embereket ismertem meg - és természetesen most már mindent egészen máshogy láttam - megerősítettem és megsokszoroztam azokat a szálakat, melyek Surakarta városához kötnek.

Kapcsolódó linkek:
   • Grafikai látkép Indonéziából
[ Tari Eszter ] 2007-09-18 18:00:00