Capleton Próféta
Először adott koncertet Magyarországon az önmagát csak „Prófétának” nevező reggae zenész Capleton május 16-án az A38 Hajón. A jamaicai fellépésével tovább nőtt a magyar színpadokon fellépő, a raszta kultúrát, zenét közvetítő világhírű énekesek száma. Capleton európai turnéja egyik utolsó állomása volt Budapest.
Raszta berkekben nem hivatalos közmegegyezés, hogy Capleton nem egyszerűen Bob Marley követőjének, hanem a nagy előd zenei, és eszmei örökösének is számít. A ráruházott szerepet tudatosan továbbépítő énekes koncertjein rendre etióp papi ruhákban, jelmezekben lép fel, a számok közötti szünetekben fennhangon hirdeti politikai gondolkodását. Kevesen tudják, hogy az idén harminc éves Capleton a nem túl egzotikus Clifton George Bailey névvel jött világra, művésznevét társai adták neki éles esze, és szülővárosa egyik köztiszteletben álló ügyvédje után. Nomen est omen: a névcsere, és a jamaicai fővárosba, Kingstonba költözése után egy ma is töretlen karrier vette kezdetét.

Capleton
 

Ha jó, ha nem

A majdnem két órás koncertre mindenesetre megérte jegyet váltani, még annak is, akinek nem túlságosan szívügye a reggae, meg a dancehall. Az élményt még a magyar gyakorlatban kötelező csúszás sem tudta kikezdeni, előzenekarként a Love Alliance szórakoztatta a limitált férőhelyek miatt mondhatni szerencsésen bejutottakat. A választás csak tovább fokozta a várakozást, bár a szintén reggae és dancehall zenét játszó négyes „szövetség” részvételére számítani lehetett, ma már minden, magára valamit is adó reggae-party szervező fellépteti őket.

Nem új vélemény, hogy az A38 technika felszereltsége, és minőségbeli szigora párját ritkító. Capleton koncertjén igazolódni látszott az a hozzáállás, hogy a fellépő mellett érdemes költeni többek között a hangosításra. Aki (máshol) már átélte, hogy koncert közben elszáll a hangfal, nem hallani az éneket, az tudja, hogy sok helyen már az a meglepő, ha nincsen semmi gond. Pedig ez a minimum, főleg ha fizettél is a belépőjegyért. A hajón mindenki azt kapta, amit elvárt, sokan többet is. Minden ott volt, ahol kellett, hogy legyen.
A színpadra fellépő ceremóniamestert, avagy a hangulatfelelőst már hangos ováció fogadta. Capleton tíz-titenkét fős csapatot állított össze az estére, és bár mindenki tette a dolgát (volt hozott kameraman), vagy a zenéjét, a fő szerep az énekesé volt. Tulajdonképpen egy percnyi szünetet nem tartott, végig mozgásban volt, és mozgásban tartotta a közönséget. Néhány lassabb számot leszámítva végig gyors iramot diktált. Vagy a tradicionális etióp papi ruha, vagy megteremtett hangulat okozta, mindenesetre voltak, akik túl jól érezték magukat. Egy mindenáron pogózni (lökdösődő, önfeledten rugdalózó táncszerű mozgás) akaró rasztát a körülötte állók még lehűtöttek, de az első sorból a színpadra Capletonnak lelkesen füvet kínálgató, a jamaicai életérzést túlságosan átélő fiatal már nem zavart senkit. Talán az énekest egy kicsit, de nem vett róla tudomást, így magyar vendégszeretet bizonyítani akaró csalódottságában inkább füstölgött tovább magában.
Helyette volt sok feltartott öngyújtó (more fire), meg eltörött cintányérállvány. Az együttes pedig komolyan tette a dolgát. Nem számított, hogy több hete úton vannak, szinte naponta más városban lépnek fel, nem számított, hogy tízezer helyett néhány száz embernek játszanak. Az érzést, hogy csak neked, csak most, csak a legjobbat: biztosították. A koncerten még Babilon vezetőinek (rasztán kívüli politikusok) ostorozása, figyelmeztetése is elment, de attól nem kellett félni, hogy sokan túl komolyan veszik. Lényegében egyetlen kellemetlen esemény történt a koncerten: vége ért.

[ Mester Zoltán ] 2007-06-06 07:05:00