Meszléry
Ötvenhat perc bűvölet a tévéjáték János és Viola. Ötvenhat perc emberi varázs. Salétromos falak között arctalan asszony éjjel nappal kényszeresen mossa a folyosó kopott kövét. Az udvaron bolondos különc tornagyakorlatokat vezényel csokornyakkendőben. Az arctalan asszonynak nincs drámai szerepe Balogh Zsolt filmjében. Nincs a cselekvésben.
Danaidaként örökre elítélve gangot súrol, talán megtisztul az egész siralomvölgye itt a külső Józsefvárosban. Ez nem egy szomszéd bérlő. A pesti gangok elkárhozott lelkiismerete, proli Macbethné, kiontott vérfoltokat akar láthatatlanná sikálni a kőfolyosón. A múltszázad eleji alsó középosztály-felső proletár bérházról (véce a folyosó végén) száraz szemmel lemondott a történelem. Nem kataszterizálja az izzóan gondos műemlékvédelem. Építtetője névtelen tót pallér lehetett, nem híres mester, egy Ybl vagy egy Hild. Világörökségre nem pályázható, de minden macskahugyos lépcsőfordulójába beette magát a honi lét, szívósabban beette magát a munkásmozgalom története, mint Kéthly Anna összegyüjtött cikkeibe.
Darvasi László története klasszikusan letisztult. Átláthatóan egyszerűn rajzolja meg az érzelmek kuszaságát.

Meszléry Judit (66) veszprémi színész koros szomszédasszonyként jobbjában süteményes tányérral benyomul emeletszomszédja, a 42 éves magányos tanár lakásába. Feltartózhatatlan. Támadóan figyelmes. Tolakodóan gyengéd. Csak nő tud ilyen kivédhetetlenül behálózóan törődni kezdeni valakivel. Észrevétlenül betolat a férfi életébe. Távollétében kimos rá, kivasalja holmiját. Elfogja szabadidejét. Rendszeresen kosztoltatja: reggeli-ebéd-vacsora. Közben gyengéden az uráról beszél. Úgy teszi ezt, hogy a halott emlékezésébe a néző behelyettesíti az ártatlan tanárt. Két magány összekoccan. Tárgyilagosan bejelenti közeledő halálát. A férfi éjszaka átlopakodik az asszonyhoz, pucéran befekszik mellé az ágyba, gyöngéden átkíséri a halálba.
A történet megríkatóan érzelmes. Darvasi bölcsen mesél. Balogh Zsolt meghatott szárazsággal megjelenít. Csukás Sándor operatőr tárgyilagosan körülnéz kamerájával. Annyi pénzből készítették el a mestermunkát, amennyiből egy reklámklipp szegényesen kiállítható. Balogh Zsolt a televízió azon egy ujjamon megszámlálható művészei közé tartozik, aki gyorsan, költői pontossággal, tisztán dolgozik. Visszaváltott sörösüvegek árából képes csodákat leforgatni. Vásár (1986) című munkája a teljes elfeledésből kikapart színésznőkkel megmutatta, mi ég még bennük, mire képesek. Béketárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart (1989) játékfilmje a balettnövendék Marozsán Erikával pompázatos díszletben készült, mivel egyetlen napra megszerezte a Parlament épületét. Filmjei érzelgősségtől mentes gyengéd részvétűek.
Ketten játsszák a János és Violát. Czene Csaba a tavalyi filmszemlén a legjobb férfi epizódalakítást elnyerte a Taxidermiával. A másik Meszléry Judit. Inkább az egyik. Betölti az egész filmet. Gyöngyházfényű egyszerű odaadás. Önmagát adja a szerephez. Magáévá sajátítja. Nincs arcán szemernyi festék. Igaz: lánykorában sem festette magát, színpadra sem, civilben sem. Dokumentumnak használja arcát. Amit ráír az élet, azt viszi közönség elé. Minden stilizáló smink nélkül. Nem művészetet játszik. Eléli a szerepet. Miközben alázatosan belebúvik a Darvasi-kínálta öregasszonyba, fegyelmezetten odaadja magát a rendezői utasításoknak, életrajzát viszi a vásárra, nem igazítva ki gyötrelmeket, rémületeket, egyedülmaradást, kétségbeesést, szem körüli sírástól összeráncolódott bőrt. A félretaposott sarkú házicipőből a magányra rápityergés helyett a jellem ereje kerül ki diadalmasan, a szemérmes fölkínálkozásban a fel nem adott életharc, a szolgálatból a győzelem, a szeretni tudás büszkesége. Közhelyhez tapadó rest szellemek ezt szokták eszköztelen színjátszásnak nevezni. Ha a színész Hamlet nagymonológja közben görkorcsolyával bógnizik, a végét pedig hátraszaltóval fejezi be, ha Csehovnál tremolózik tele tüdővel, ha kiereszti hangját, mint a fába szorult féreg – akkor szembeszökőek eszközei. Ha csak mozgósítja élettapasztalatait, működésbe kerülnek a vele történtek: nász, gyász, szülési fájdalom, boldogság, megélhetési gondok, félelem a holnaptól, ha bekapcsolódik játékába a tudattalanja – akkor eszköztelen színészete.

Meszléry egy nagy színésznő jutalomjátékát adta az eredeti magyar filmekben annyira ínséges televízióban. A veszedelmesen szipogtató, könnypréselő helyzetből színész-szerző-rendező tizedmásodpercre sem tévedtek bele a tapsszerző megríkatás giccsébe, egy klasszikus francia tragédia fenségességét éreztették meg a körgangos proliházban.

[ M.G.P. ] 2007-02-12 07:02:00